4. A háború
Visszatérve kiskoromra, elért minket is a háború. 1944. augusztusában behívták Papát katonának. Zászlós lett, az egészségügyi alakulatnál szolgált. Általában a hadsereg végén vonultak, de amikor vereséget szenvedtek, és menekültek, akkor utolsókból elsők lettek. Ilyenkor gyakran kerültek golyózáporba, fütyültek körülötte a lövedékek. Ő azonban mindig tudta, hogy neki nem történhet semmi baja, meg is úszta a háborút egy karcolás nélkül. A hadtestüket először kivezényelték Erdélybe, majd onnan visszakergették Magyarországra. 1944. novemberében ott állomásoztak a Sajó-parton, Miskolc határában. Onnan nézte végig Édesapám Miskolc szőnyegbombázását, tudva, hogy ott vannak a szerettei. De tovább vitték őket, ki nyugatra, ott esett hadifogságba, Dániában.
Itthon Mamáék úgy próbáltak kitérni a bombázások elől, hogy kimentek Hejőbábára, ott húzták meg magukat egy falusi családnál. De néha csak be kellett jönniük megnézni, mi van itthon. Ilyenkor legalább rendesen tudtak tisztálkodni, stb. Többször is ilyen alkalommal ért el minket a bombázás. Nagyapám szaladt át a Bocskai utcából: már Szolnokot riasztják! Futás át a szemközti vasutas bérház óvóhelyére. Engem ruháskosárba tettek, úgy futottak. Állítólag egyszer kigurultam a kosárból, le a bunker lépcsőjén. (Szabolcs szerint ekkor lettem ütődött.) A vasútállomást bombázták, de mivel elég közel volt hozzánk, a környékünkön szinte egy ép ház sem maradt. Nekünk szerencsénk volt, csak az üveges veranda dőlt be a légnyomástól.
1944. november 29-én bunkerban töltötte az éjszakát Nagyanyám is, ott, ahol Elemér bácsiék laktak. A bunkerban csak egy fekhely volt, ott Kata néni feküdt, aki ekkor már szenvedett az izületi betegségtől. Másnap, mikor vége volt a bombázásnak, és feljöhettek, ültek a reggeli mellett, Nagymamám a szívéhez kapott, lefordult a székről és meghalt. Nem is emlékszem Őrá. A temetésére csak Olga kísérte, lövöldözések közepette. Így vesztettem el anyai Nagyanyámat... Nagyapa nem egész négy évvel élte túl. Gyomorrákja volt, és amikor már nagy fájdalmai voltak, Elemér bácsi igyekezett enyhíteni, Ő volt vele halála pillanatáig.
Mire emlékszem ezekből az időkből? Ezek életem legrégebbi emlékei:
- Csak, mint állókép egy filmből, úgy látom magam előtt a félhomályos szobát. A falnál kettős ágy, a végében a földön matracra ágyazva fekszem. Mellettem Cival nagynénim, félkönyökre támaszkodva imádkozik. Tudom, hogy többen is vannak még a szobában rajtunk kívül. Félnek. (Ez az emlék kb. másfél éves koromból való, 1944 végéről, amikor az oroszok foglalták el a ház másik felét. Édesapám a fronton volt, nagyapám jött át a Bocskai utcából, hogy vigyázzon ránk. Két szobával arrébb az oroszok baltával akarták kinyitni a faragott könyvszekrényt, a Bocskai utcai házban pedig a zongorából etették a lovaikat.)
- Petróleumlámpa. Szorongva figyelem a lángot, amint kicsire csavarják. (Ez az elsötétítések idején lehetett, két éves korom előtt, akkor használtak petróleumlámpát.)
- Állok az udvarban, maszatos kezemben napraforgó magot szorongatok, és Szabolcs bátyámat kérlelem: pucold meg nekem! (Imádtam a makukát.)
- Mamával a Borsvezér utcai olajütőbe megyünk, ahol hatalmas hegyek vannak hántolt makukából. Kapok belőle egy zacskóra valót.
- Ülök a hokedli mellett a verandán. Előttem kistányérban frissen ütött napraforgó olaj, kenyérrel tunkolok. Vigyázok, nehogy egyszerre fogyjon el. Azt mondogatom: Ninc kenelem, van olalam! Vagy: Ninc olalam, van kenelem! - hogy tovább tunkolhassak.
- "Tapogató" és "Bekötöttfejű" bácsi, akik az utcán járkáltak és kéregettek. Velük ijesztgettek: "Ha rossz leszel, elvisz a Tapogató bácsi!" vagy "Odaadunk a Bekötöttfejű bácsinak!" Nagyon féltem tőlük. (Később megtudtam, hogy háborús sérültek voltak. A "Tapogató" vak volt, a házak falát tapogatva közlekedett. Tapintásra megismerte a régi, már érvénytelen pénzeket.)
A háborús évekről, a nélkülözésekről és az itthoni eseményekről szól Mama 1946. májusában Papához írt 8 oldalas levele, amit aztán mégse kellett elküldeni Papa megérkezése miatt. Édesanyám halála után találtam rá, az iratai rendezgetése közben. Olvasása közben hol sírtam, hol nevettem.
Leírom ide, mert annyira jellemző Mama gondolkozására és az akkori viszonyokra.
"Miskolc, 1946. május 11.
Édes Ferikém!
Most minden kínálkozó alkalmat megragadok, hogy valami úton-módon (lehetőleg cenzúra nélkül!) hírt adjak magunkról. Három-négy eshetőség van erre s mindjárt az elsővel üzenek. Jelen pillanatban Cmarits Ilonka van nálunk Sopronból és ismered az ő üzleti összeköttetéseit. Ő vállalja, hogy eljuttatja Hozzád ezt a levelet. - Megpróbálom hűen leírni a jelenlegi és az elmúlt év nehézségeit. - Azon kezdem, hogy drága jó anyám 1944 nov. 29-én, még az ostrom alatt szívbénulásban meghalt. Dec. 3-án jöttek be az oroszok. Dec. 6-án már a saját lakásunkban voltunk, s mondhatnám talán egyetlen ház volt az utcában, amit laktak magyarok. Dec. 10-én legalább 15 orosz gazdasági hivatalt rendezett be nálunk, a rendelőben, férfiszobában és a gyerekszobában. Természetesen édesapám, Olga, Vali, Rózsi és én a két gyerekkel egy szobában meghúzódva vártuk a fejleményeket. – Tíz napig laktak itt, azután minden baj nélkül távoztak. – Tekintettel arra, hogy apámék nálam laktak, az ő lakásukból istállót csináltak, minden szobában legalább 5 lovat raktak be. A csodával határos, hogy a zongora épen megmaradt, de amit még Veled áthordtunk a fürdőbe, abból bizony még egy darab sem. Ott veszett a Te holmid közül a városi bundád, az új átmeneti kabátod, a dupla ballonod, a magyaros ruhád, a fekete fehér csíkos zakód, a vászon ruhád. Nekem aránylag nem sok. A ballonomat szintén elvitték meg a szürke nyári ruhámat. – Apukáéknál ez a csapat 7 hétig lakott. Azóta nem is ismernél a házra. A szép rádiónkat be kellett szolgáltatni! – Karácsonyunk a legnagyobb szegénységben és nyomorúságban telt el. Mindenki sírt, a hiányzó hozzátartozók nélkül, petróleum lámpa mellett, egy szál fenyőág tövében énekelték a gyerekek a megható, szívbemarkoló karácsonyi énekeket. Szegényeknek nem tudtam egy mákos kalácson kívül semmit sem sütni. – Rengeteget éhezünk! – Azután románok kerültek a mi utcánkba és egy szobát lefoglaltak egy román tiszt részére. Így megúsztuk, hogy a lakásunk megmaradt, mert csak a rendelőt és a fürdőt adtuk át, a többibe összezsúfoltuk a többi holmit bútorral együtt. – Aug. 15-ig voltak itt románok, akik által hozzá tudtunk jutni némi cukorhoz (feketén), olajhoz, és szappanhoz. - Sopronból Jani megérkezett még júniusban, s mivel őt teljesen kifosztották, itt Miskolcon helyezkedett el. Egy ideig Eleméréknél, majd hogy a románok kimentek tőlem, kiigényelte az én rendelőmet. Azóta ő rendel helyetted. A bútorokat még aug.-ban mindenütt helyreraktam, szépen kitakarítottam és most azóta várunk Téged minden nap, s a napnak minden percében. – Szeptemberben apámék hazaköltöztek, tekintettel arra, hogy már az én lakásomban is van férfi, nyugodtan itt hagytak. Velem van még Vali és Rózsi. - Az apámmal pedig Olga és idestova egy éve lejött Pestről Elza, ők hárman együtt tolják egyik napot a másik után és várják a nyugalmas békét. Ez történt egy és fél év alatt nálam, röviden dióhéjban. – Apukádék jól vannak, ők még nem nélkülöztek, nem tudják, mi az olajjal főzni, még náluk kacsa és libazsír járja. – Télen volt lent apád és jobban nézett ki, mint két évvel ezelőtt. – Boriskáéknál megszületett a második fiú, Lacinak hívják. Annus férje még tavaly húsvétkor meghalt, de ők is jobb körülmények között élnek, mint mikor Jani élt. Tibi (a fia) jól keres.
Felőled annyit hallottam, tavaly májusban magától Horváthtól, hogy ő váltott le valahol Csallóközben. Mindig azért sírtam, miért is váltott le, talán akkor már Te lennél a helyében itthon! Itt két kis apróság is vár Rád milyen epedőn és hiába. - Azután csak karácsony után jött haza Unnából egy katona és az elment Elemérhez és mondta, hogy ő tud a sógoráról. Azon a nap – 1945. dec. 31-én – találkozott Elemér Nitscsel és ő egy fiatalemberrel ment, megállította Elemért és elmondta, hogy ő Unnából jött és stb. Ez volt a szálláscsináló. Azt is mondta, ennyit mondjak a férjemnek, ő fog rá emlékezni. Különben sokat kártyáztatok együtt (ekkor Rád ismertem!) Jan. 6-i dátummal kaptam egy lapot Dormanntól, febr. 1-jén Tőled egy (okt.22.-i dátummal) vöröskereszt nyomtatványt, majd márc. 14-én a febr. 3-i keltezéssel küldött hosszú leveledet, majd az ápr. 6-i lapodat az új táborból! Ennyi, amit Rólad tudok. -
Cicukám! Amikor a februári leveledet megkaptam, határtalan boldogok lettünk, annak tudatában, hogy nem is kell Neked szökni, csak egyszerűen eltávozni és ahogy kiszámítottam, a húsvéti ünnepeket már a kis család együtt töltheti. - A gyerekeket biztattam, hogy a papa hoz csokoládét, cukrot, amit bizony itt hosszú hónapokon keresztül nélkülözünk és egyszer talán már zsírral is főzhetünk. - Sajnos ez csak ámítás volt, vagy egy jó szép álom, ami elmúlt, szertefoszlott, amint a nap sugarai feljöttek. -
Tavaly május 1-ig kaptam a rendes fizetésedet, azontúl nagy utánjárással csak katonai segélyt. – Most ápr. 1-étől pedig özvegyi nyugdíjat. T.i. akik márc. 31-ig nem jöttek haza, holttá nyilvánították és házastársaik özvegyek lettek. A nyugdíj egy hónapban annyi, hogy 1 l napraforgó olajat tudok érte venni. – De már annak is örülnék, ha olajjal ne kellene spórolni. Vali jár hivatalba s ő hazaadja utolsóig a fizetését, ezért nem halunk éhen. Mert ez is csak az éhenhalástól ment meg. A gyerekek, ha túlélik ezt a nehéz időt, bizony míg élnek, megsínylik ezt a nélkülözést. Elkótyavetyélni nem akarom a meglévő holmimat, mert ki tudja mikor fogunk tudni megint ilyent venni. Ragaszkodom mindenhez már csak azért is, hogy ha hazajössz, lásd mit mentettem meg Neked. – Sokszor arra gondolok, hogy milyen drágán fizetjük meg Neked ezt a külföldi utadat, a francia és német tanulásodat. Sajnos a legutolsó lapod annyira lehangolt, hogy inkább a halált választom, mint ezt az éhínséget, mert az csak egyszer fáj az embernek. – Gyermekeid sokszor kérnek enni és nem tudok mit adni, vagy csak egy darab száraz kukoricás kenyeret nyomok a kezükbe, hogy elhallgattassam egy kis ideig. Pedig remegnek a cukorért és már csak meséből ismerik a tortát. Bizony Ferikém, sokszor elszorul a szívem, mire jutottunk? Hányszor fekszünk le vacsora nélkül! De sokat is imádkozik Érted Szabolcs! Húsvét előtt mind a két gyerek kanyarós volt! Csilla oly édes szép gyerek, csupa sikk és báj! Mindent beszél, sőt többet locsog, mint kellene. Az utcán minden ember megnézi. Ez az egyetlen örömöm még ebben az életben. Szabolcs szépen számol, és sok más egyebet is tud, amit nem akarok most részletezni. –
Látod, látod Ferikém, nézz úgy egy kicsit a lelkedbe és mondd meg nekem, miért nem maradtál akkor itthon, amikor kértelek!? Másképp alakultak volna a dolgok. Neked nem lett volna semmi bántódásod. - Nem vettél részt olyan dolgokban, amiért megtorlás járt volna! Elemér itthon maradt s mondhatom, soha ilyen jól nem éltek, mint most. Tejbe-vajba fürödnek valósággal. Aranytól kezdve dollárig mindenük van. - Nemcsak szakácsnőt, de még az öreg Mayer bácsi szakácsot is tartják. - Az itteni Oti orvosokat most aránylag jól fizetik s sok mindenhez hozzájuttatják (kenyér, olaj, tej, stb.) és Te pont ilyenkor nem vagy itthon. Gy. Emilt elbocsájtották. Szó van arról, hogy Te sem kapod vissza az állásodat, mert márc. 31-ig nem jöttél haza, tehát fasiszta vagy! Egyetlen csak Te hiányzol az Otiból, minden katona már itthon van. Még Pekáné veje is! - Gondolkozz, hogy mit érzek én! - Nem hallgattál az én jó tanácsomra, és hol vagyunk most? Ha még sokáig vársz, a csontvázunkat találod csupán! Pedig februárban még azt írtad, csak eltávozni kellene és az időjárásra hivatkoztál, azért nem kockáztattad meg a hazajutást, de a mi életünket kockára teszed, azzal nem törődsz. Egyáltalán van Neked még szíved, nem kívánod látni a gyermekeidet, akik sóvárognak utánad? A szomszédom a múltkor a szemembe nevetett, mikor kérdezte, nem jött még haza a doktor úr? Talán nem is akar hazajönni! Ezt az utóbbit nyomatékosan mondta. Csupa jó érzés és egy pár rossz nap! Már a reményemet teljesen elvesztettem, lassan a hitem is és sokszor úgy érzem, a bolondulás környékez. Húsvétkor úgy vártalak, de úgy, mint még soha. Valósággal felvillanyozott az a tudat, hogy jössz és látni foglak valóságban, nemcsak álmomban. Azóta észreveszem, hogy lassan öregedem! -
Ha egyáltalán még hallgatnál rám, adnék Neked egy pár jó tanácsot. Leszűrve azokat, amiket hallottam a hazajutott magyaroktól, a következők: először is diszkréten megkérdem, mire költötted a zsoldodat? Remélem nem haszontalanságra! Ha megvan, akkor vásárolj érte pl. gyógyszereket és pedig: "Penicillin" "Ultraseptil" "Neobismosalvarsan" és "Insulin"-t. Azután tekintettel arra, hogy egy-két váltás inged maradt, férfi inget és ruhaszövetet és cipőbőröket. (A gyerekek már lerongyolódtak ruhában és cipőben.) A gyógyszereket (mivel kis csomag) elküldheted egy címre, amit később megírok. Ezekért a gyógyszerekért még hízott disznót is lehet kapni. Mi itt már csak élelembe beszélünk. - Inget 2-3-at magadra felvehetsz s nyugodtan áthozhatod. Ha tudnád értesíteni Ilonkát Sopronban (feltéve, hogy Sopronon keresztül jössz) akkor leadhatnád neki a csomagot, mert Komáromban a szűrőállomáson mindent elszednek. Sőt ráfogják minden katonára határozottan, hogy maga nyilas. Te határozottan válaszolj, hogy nem voltál soha! Ami tény! Azt különösen hangoztasd, hogy aug. 28-án mentél el és azóta nem voltál Miskolcon, tehát okt. 15-ike után Te már nem tartózkodtál itthon! - Ha pénzed van és be tudod váltani, akkor angol fontra vagy dollárra váltsd be. - Legyen legalább most egy kis eszed! Némelyik ember meggazdagodva tér vissza. Minden ismerősünk hazajött már. A Sturmann házaspár, Szepesi Kálmán családostól, Varga, Nits, ezek csak az orvosok közül. -
Azóta a halál is aratott a társadalomban, akiket Te is ismertél: pl. Gyurkó Pista, Rókay a gyerekorvos, Miskovszky, Kertész Zoltánné stb. Részleteket csak szóval mondok. - Sőt Molnár a sebész főorvos. - Ami pedig B. Imre kollégádat illeti, rettentő rossz bőrben van. Lefogyott és énszerintem egy kész "tabes". Ő azonban arra magyarázza, hogy meredek van a hátában. Sokkal hülyébb, mint volt. Jelenleg kórházban van. Biztosan ismered Brünich katona orvost, a katonaságtól kitették és most ő helyettesíti hármatokat. -
Ferikém, csak még a jó Isten azt adja meg, hogy hazagyere és köztünk légy, nálam nem lesz boldogabb. Jó házi kenyérre vágyok és legalább olyan kosztra, mint volt néhány évvel ezelőtt. Nagyon ki vagyunk éhezve!
Abban a reményben búcsúzom, hogy rövidesen kezet szoríthatunk egymásnak. - Azt hittem, sokkal ügyesebb leszel és hamarosan visszahív a honvágy és a család utáni szeretet. - Nagyon sokan már Oroszországból is hazajöttek. -
A gyerekek ezerszer és egyszer csókolnak, a családunk szintén rokoni szeretettel vár és csókol, úgyszintén én magam is ölellek-csókollak: Sári, Szabolcs, Csilla"
Mama szerencsés volt, Papa hazajött. Pedig kint is maradhatott volna. De Ő jött, vonatok ütközőjén utazva, zsúfolt szerelvényeken, napokon keresztül, hajtotta a vágy, hogy újra együtt lehessen az övéivel. Elkísérte Őt a csicskása, egy Monoki nevű, mezőnagymihályi parasztember, akivel később is tartotta a kapcsolatot.
Édesapám május közepetáján érkezett meg. Emlékeimben ma is látom, a mamám szoknyája mögül figyelve, hogy megállt egy szekér a házunk előtt, és leszállt róla két férfi. Nagy ládát cipeltek be a házunkba. Az egyikük Papa volt, nem ismertem meg, 3 éves voltam, és nem láttam már másfél éve, és kérdezgettem Mamát, hogy mindig itt fog lakni ez a szemüveges bácsi?
De nemsokára már őt szerettem legjobban a világon.