3. Így kezdődött
Elemér bácsi akkor már nős volt. A névnapi vacsorára azért hívta meg Papát, mert úgy gondolták, jó parti lenne a felesége, Kata néni húgának. De Papa ott a svéd-asztalnál valahogy Mama mellé került. Őt kérte meg, szedjen neki valamit a tányérjára. Kata néni, mikor ezt észrevette, hangosan megkérdezte: "Sári, hol hagytad a vőlegényedet?" Papa meglepődött: "Magának vőlegénye van?" "Csak volt!" – felelte Mama. Ettől kezdve Papa el se mozdult mellőle, Kata néni nagy bosszúságára.
Sokszor hallottam ezt a történetet. A folytatást is, ami úgy szólt, hogy megkérdezte Feri Sáritól, hová szokott templomba járni. Ő megmondta, hogy a Mindszenti templom oratóriumába, a déli misére. Másnap (vasárnap) meglepve látta ott Papát, aki hazakísérte, és engedélyt kért a szüleitől, hogy máskor is meglátogathassa. Szó ami szó, augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján összeházasodtak. A jegyességük nem volt hosszú, de Papa ekkor már 33 éves volt, Mama pedig 26.
Volt a névnapi társaságban egy katolikus pap is, Schóber Tibor, aki már ott megjegyezte: "Meglátjátok, ezekből még egy pár lesz!" Ő adta őket össze. (Később engem is Ő esketett, és Ő keresztelte meg Szilárdot, Balázst és Szabikát 1975-ben, a Sarolta utcai házban, ezután egy hónappal halt meg.)
Az esküvő után egy évvel, 1940. augusztus 20-án megszületett Szabolcs bátyám. (Mint a legtöbb apa, az én apám is fiút szeretett volna, és lám, sikerült!) A nevét – Szabolcs István – úgy választották, hogy magyar név legyen, és emlékeztessen a születése dátumára.
Aztán jöttek a háborús évek. Erdély visszacsatolása után apámat Szatmárnémetibe helyezték. Oda ment Mama meglátogatni Őt 1942 nyarán, ahol én fogantam. Úgy volt, hogy Papa ott marad, és a családja is oda költözik, de szerencsére Mama ebbe nem egyezett bele.
Nem sokkal ezelőtt fektette a pénzét Elemér bácsi egy ház vásárlásába, a Sarolta utca 2. szám alatt. Nem akart oda költözni, mert nagyon jó lakása volt a Soltész Nagy Kálmán utca 1. számú bérházban, egy első emeleti 4 szobás, gázos sarok-lakás, közel a Gömöri pályaudvarhoz. (Elemér bácsinak sok vidéki páciense volt, akik a magánrendelőjébe jártak.) Felajánlotta a szüleimnek, hogy költözzenek oda, mert nem szívesen adná ki idegeneknek. Így költöztek be ebbe a házba Mamám, Papám és Szabolcs bátyám, ahol én 1943. április 18-án megszülettem, nagyjából úgy, ahogy később versben is megírtam:
Mikor én születtem Mikor én születtem, éjszaka volt. Sikoltott anyám a kíntól, szegény, de látva magzatát, megnyugodott, s nemsoká feltűnt a hajnali fény. Mikor én születtem, háború volt, tomboló, vad, viharos förgeteg, mégis, az éjen drága mamám a szent Béke gyermekét szülte meg. Mikor én születtem, felhőtlen volt az ég, e végtelen, szűz nyugalom, s valahol talán ott ragyogott a csillagok között az én csillagom. Mikor én születtem, tavaszodott... Vajúdott a Föld is, az örök anya, s e csodás vajúdásból megszületett ikertestvéremként a kis ibolya.
Virágvasárnap volt, kora hajnal. Mama csak azt érezte, csipked a hasa, mintha WC-re kellene mennie. Kétszer kiment, de harmadszor már nem tudott. Papának csak arra volt ideje, hogy elszaladjon a közelben lakó bábáért, aki világra segített.
Tessék, majdnem a WC-be pottyantam! Szép kis fogadtatás! De Papa ismét boldog volt, mert lányt "rendelt", és íme, sikerült. A névválasztás: Csilla, megint olyan szempont szerint történt, hogy magyaros legyen. Védőszentem pedig Szűz Mária, Ő fogja a kezem születésem óta. (Úgy tudom, a Mária név eredeti jelentése is "csillag", így én, mint Csilla Mária kétszeresen is csillag vagyok!)
A helyi lapban akkoriban megjelent az abban a hónapban született gyermekek neve. Az enyém sajtóhibával íródott, így: "Gilla". Az ismerősök azt hitték, hogy Gizella. A Csilla név akkor még alig-alig volt ismert. Végigjártam az általános és középiskolát úgy, hogy nem járt velem egy iskolába más Csilla nevű. Később, miután az első lányom is Csilla lett, már eléggé elterjedt. Legalábbis én akkor már többet is ismertem.