II.1. Második osztály, első félév

Ha megkérdezem gimnazista unokámat, Bálintot - jövő hónapban lesz 16 éves - hogy mi újság az iskolában, mindig az a válasz, hogy "semmi". Többnyire én is így válaszoltam volna erre a kérdésre annak idején, 1958-ban. Éltem a megszokott mindennapi életemet otthon, a családban és persze második otthonomban, a gimnáziumban, természetes közegemben, osztálytársaim, tanáraim és az akkori társadalom tagjai között. Naplóm sem írja le ezt a semmit, csak felületes eseményeket, amiket akkor fontosnak tartottam, és sok-sok lelkizést. Emlékszem? Mit mondjak, nem igazán. Néha mintha nem is rólam szólna ez az egész. De többször elolvasva lassan felsejlik az események mögött a Semmi, az akkori életem, egy egész elsüllyedt világ.

Közeledett az új tanév kezdete. "Bizony, elment a nyár, s itt állunk az iskolaév küszöbén. Őszintén szólva én nem gondolok iszonyodva a tanulásra. Olyan kedvesek tudnak lenni az iskolatársakkal töltött napok! És hogy tanulni kell? Istenem, nem is olyan borzasztó! Hát tanulok. Az fontos, és ha nem tanulhatnánk, az ellen lázadoznánk. És azt hiszem, egykor majd könnyűnek, semmiségnek fogom tartani a tanulást, majd, ha sokkal nehezebb, felelősségteljesebb munkát kell végezni a mindennapi kenyérért. Becsüljük meg ifjúságunkat, hiszen csak egyszer vagyunk fiatalok! 15 éves vagyok!... Mennyi minden belefér ebbe a szóba! Mennyi titkos, elnyomott gondolat, vágyakozás! Lopva vetett pillantások a tükörbe! (Csak ne majmot mutatna!) Egy szóval 15 éves vagyok..." [1958.08.28.]

A szünidő több, mint két hónap, de akkor is rövidnek tűnt. Sok élménnyel gazdagodtam, mégis: "Csalódtam a nyárban... Én olyan sokat vártam tőle... Pihenést, utazást, boldogságot. De mindezt nem hozta. Utaztam talán, mintha rémlene. Pihentem? Mégis fáradt vagyok... Fáradt vagyok elkezdeni egy iskolaévet." "Végül könnyeken át mosolyogva, s lelkemben megnyugodva látom, hogy a Nyár mégis sokkal többet adott, mint kértem: egy csodaszép, harmonikus barátság szorosabbra fűződését." [1958. 08.29.] Igen, volt utazás (Tolna, Budapest, Keszthely) és voltam pár napig Szikszón Gabóéknál, ő is nálunk töltött pár napot, ami megerősítette iránta való rajongásomat. Buliztunk is hébe-hóba, ami igazán szolid dolog volt. De megismertem a bulizás ízét, amit eztán már rendszeresen igényeltem.

Most azonban az iskola eseményeit szeretném összegyűjteni. Már ismerősként találkoztunk az osztálytársakkal, nyoma sem volt elfogódottságnak: "Íme, felvirradtunk erre a mai napra is! Vége a szép szünidőnek! Ma volt az évnyitó. Újra együtt van az "Osztály", ez a nagy család. Furcsa érzés volt így ismét együtt látni.... Lent az udvaron rengeteget rendetlenkedtünk, s egy szót sem hallottunk a beszédekből. Sajnos, nem engedtek utána haza, hanem korgó gyomorral ott tartottak 12 óráig. Persze rengeteg a statisztika ilyenkor év elején. Jolit és engem a füzet-ügy intézésével bízott meg Joli néni." [1958.09.01.]

Másnap: "Ma három osztályfőnöki óránk volt. A statisztikának se vége, se hossza. Egy óránk lyukas volt, s egy magyar. Rájöttem, hogy ez a - mondhatnám - legkedvesebb tantárgyam. Órák után felraktuk a függönyöket Jolival. Ekkor bejött Margó néni, és közölte, hogy torna óránk lenne a hatodik. Persze már csak egy-ketten lézengtünk az osztályban, mindenki hazament. - Rém szerencsétlen vagyok. Nem hoztam táskát és közben kiosztottuk a füzeteket, és a könyveket is megkaptuk. Kénytelen voltam Erikát megkérni, hogy belerakhassam az ő hatalmas, öblös táskájába a könyveimet, füzeteimet. Persze, akármilyen nagy is, a két teljes adag kizárttá tette a bekapcsolás lehetőségét. Először azt hittem, meg se fogom tudni mozdítani. Aztán csak hazacipeltük valahogy, közösen, kínlódva Erikával. Itthon rögtön nekiálltam bekötni. Kb. 6-ra lettem kész vele." [1958.09.02.]

Ez a tanév is pletykával indult: "Ma tartottam másodszor a születésnapomat. Ezt is egy rohadt pletykának köszönhetem. Ugyanis valaki azt mondta Mariettának, hogy én pofátlanságnak tartom, hogy nem hozott semmit a szülnapi zsúromra. Most önérzetesen pótolni akarta a mulasztását, vészjósló, komor szívélyességgel tetézve. Én nem akartam elfogadni a bonbonját, de a lányok, főleg Kurovics Ani, azt mondták, hogy akkor én vagyok a legnagyobb bolond. Így tehát felbontottuk, és közösen elfogyasztottuk. Én csak két szemet ettem belőle." [1958.09.03.]

Nem foglalkozom a naplómban a tanárok jellemzésével, de azért sok mindent ki lehet belőle következtetni. Pl.: "Ma először történelem óra lett volna, de persze tökéletesen elment osztályfőnöki teendőkkel. A nap legnagyobb szenzációja az orosz óra volt. Új tanárnőt kaptunk, Zengőné elment. Neki a mi osztályunk volt a kedvence, de kérdés, hogy ennél hogy lesz? Mindenesetre, amikor bejött, rögtön oroszul kezdett karattyolni, amiből persze egy szót sem értettünk. Az egész osztály egységesen nevetéssel küszködött, ami aztán egy válaszolatlan kérdés után beálló feszült csendben kétszer is kirobbant. Óra végére azonban már egész jól megértettük egymást. Reméljük, hogy lesz olyan jó, mint Zengőné volt, és tudni is fogunk nála." [1958.09.04.]

Új volt a fizika tanárunk is: "Érdekes volt a fizika óránk Berci bácsival. Nagyon kedves, aranyos volt." [1958.09.05.] Az énektanár régi, de ez is jellemző: "Első óránk ének volt. Tegnap az énekkari próbán Mariska kérésemnek eleget téve azt mondta, hogy már az iskolában rosszul voltam. Most az öreg Soóky szörnyű előzékenyen tudakozódott az egészségi állapotom felől, s felháborodva utasította vissza az ajánlatot, hogy majd hozok orvosi igazolást. Olyan becsületes lánynak tart, hogy majd leégett a bőr a képemről szégyenemben. Talán, ha kételkedik, nem éreztem volna magam ilyen kényelmetlenül." [1958.09.06.] Valami biztos lappangott már akkor bennem, mert még aznap éjszaka kitört rajtam a mandulagyulladás és a nátha, teljes intenzitással, minden kellemetlenségével. Három napig otthon nyomtam az ágyat. De az iskolában azért nem állt meg az élet: "A suliban közben olyan aranyos jók voltak tisztelt osztálytársaim, hogy az egész osztálynak (kivétel nincs!) egy hónapig be van szüntetve minden mozi, színház és cirkuszlátogatás." [1958.09.08.]

Itt említeném meg, hogy az "öreg Soóky" ekkor még csak 45 éves volt. 2003-ban olvastam két nekrológot is róla, temetése alkalmából, két miskolci egyházi folyóiratban. Mindkettő nagyon szépen, elismerőleg ír róla.
Itt lehet elolvasni, ha valakit érdekel: Soóky 1, Soóky 2

Három nap múlva: "Épp oly betegen, mint voltam tegnap, ma már elmentem a suliba. Bár ne mentem volna! Kezdődött vala pedig a napom azzal, hogy elkéstem és felírtak a fekete könyvbe. Ezenkívül mindent otthon hagytam. Legkellemetlenebb az igazolás volt: ma volt osztályfőnöki óránk is. Persze Joli néni le is kapott érte. Különben nem volt nehéz nap. Rengeteget nevettünk Gabóval szünetekben, sőt, még órákon is. Az egyik szünetben pl. az a bohókás ötletünk támadt, hogy lemegyünk a hátsó lépcsőn a földszintre, és úgy fel az első emeletre. Előttünk két lány térképet cipelt, akiket én beérve kikerültem. Gabó továbbra is a hátuk mögött maradt. Nemsokára odajön hozzám, szégyenkezve-kuncogva belém karolt, és azt mondta: "Képzeld Csilla, én nagyban beszélek magam mellé, és te nem is voltál ott. És ami a legborzasztóbb, észrevette ezt egy ott dolgozó kőműves, és jót mulatott rajtam." [1958.09.10.] Hát ilyen butaságokon tudtunk mi nevetni.

Vagy két nap múlva: "Ma három lyukas óránk volt. Először a torna. Majd fizika lett volna, ehelyett matézis lett kétszer egymás után. Na de az utolsó óra! Szécsi helyett Joli néni jött be. Épp véletlenül zaj volt. Gabónak kellett volna felírni a rosszakat, persze nem írt fel senkit. Kínjában egy régi papírt szedett elő, amelyen Kovács, Keresztes és Incze volt felírva. Nos, ebből kifolyólag elkezdett Joli néniből dőlni a szó. Mi Gabóval kockáztunk. Közben a papírra felírtuk a mondanivalónkat. Gabó írta, hogy: "Joli néni prédikációs hangulatban van. Mindent elmond legalább háromszor." Én válaszoltam: "Figyeld meg, hogy ha csend van, milyen hangosan ketyeg a vekker a Joli padjában!" No hát a vekker! Német órán ugyanis az óráról tanultunk, és Joli hozott egy vekkert. S azokban a kínos szünetekben, amikor Joli néni hatásos mondásokon gondolkozott, szörnyű hangosnak tűnt az órazakatolás. Már az egész osztály fuldoklott a nevetéstől." [1958.09.12.] Azt hiszem, ezt a vekkert emlegette Szakonyi Adri valamelyik osztálytalálkozón.

Nemcsak Joli néni vette észre, hogy fegyelmezetlenebbek lettünk: "Utolsó óránk biosz volt. Az osztály nagyon elkanászosodott, és szörnyű neveletlenül viselkedett egész órán. Szécsi elég megértő volt, azt mondta, hogy mi is az ú.n. másodikos betegségben szenvedünk. Ez abból áll, hogy jobban érezzük magunkat, mint elsőben, mert már nem vagyunk idegenek a suliban, és jobban, mint majd fogjuk harmadikban, mert akkor már több eszünk lesz. Ebből kifolyólag mindenen csak röhögünk és vihogunk. S ebben van valami mély igazság. - Majd jól lepirított szemtelenkedésünkért, mondván, hogy ő meg szokta tenni, ha észreveszi, hogy az osztálynak nincs hangulata tanulni, hogy egész órán csak beszélget, de persze ezt csak intelligens társasággal teheti meg, nem ilyen bandával, mint mi. Aztán azt mondta, hogy gyávaságra vall, ha csak annak a tanárnak az óráján vagyunk rosszak, akiről tudjuk, hogy nem olyan szigorú, lusta egyenként kidobálni bennünket, vagy maga is sokkal jobb kedélyű annál. Ezek után pedig tudtunkra adta, hogy akit sértett az osztály mai viselkedése, az itt marad 3 óráig. Miután kiment, az osztály két pártra szakadt. Az egyik azt hangoztatta, hogy "ugyan, csak nem maradunk itt, mint valami bűnbánó Magdolnák, még azt hiszi, hogy nyalni akarunk." Más része, ebbe tartoztam jómagam is, (már órán majd elsüllyedtem szégyenemben) azt tartotta, hogy maradjunk, mert igaza volt Szécsinek. A vitát végül is Szécsi zárta le, visszatérve, amint szörnyű gúnyos, lekicsinylő hangon kijelentette az ajtóban, hogy "na, menjenek haza!" [1958.09.19.]

Míg elsőben igazán jó kislány voltam, másodikban lépten-nyomon szidásban volt részem: "A suliban az a bosszúság ért, hogy elveszett a terítő. Mivel én vagyok a hetes, én vagyok felelős is érte. Joli néni meg is szidott osztályfőnöki órán." [1959.09.17.] Pedig ebben igazán ártatlan voltam. Nem úgy mint a következő esetben: "A nap nevezetessége: osztályfőnöki órán letolt Joli néni. Szombaton ugyanis megbízott egy kis kórus megszervezésével, és vagy két 48-as ének elpróbálásával. Én erről teljesen megfeledkeztem. Tanárnő persze bámulatosan összeszidott. A végén már minden baj volt: "Hallgass, Csilla, ne vonogasd a vállad és ne húzogasd a szád! Én nem így ismertelek, ezt nem vártam tőled! Hallgass, és ne nevess, Csilla, mikor én szidlak! Csalódtam benned, Csilla! Azt hittem, kötelességtudóbb vagy! Ha egyszer elvállalsz valamit..." stb., stb. És kezdte elölről. A két dalnak pedig csak keddre kellett volna "elkészülnie". Nagy haragjában Joli néni átruházta ezt a megbízatást Arira. Mondanom se kell, ez, bár szörnyen megalázott, könnyebbé tette a szívemet. Bizony na, sírással küszködtem egész órán. Égetett a szégyen, majd elsüllyedtem." [1958.09.24.] Nehezen viseltem az ilyen nyilvános megszégyenítést, és bár el kellett ismernem, hogy hibáztam, nem szerettem meg érte Joli nénit. Ez is közrejátszott abban, hogy legszívesebben megszöktem volna itthonról.

Pár nap múlva már nem láttam ilyen sötéten az esetet: "Ma reggel énekpróbát tartottunk. Ari irányította a "kórust". Bizony na, neki való feladat! Az egész énekóra mivelünk ment el." [1958.09.27.]

A hónap végén, egy hétfői napon történt: "Ma volt általánosan megtartva az iskolakirándulás. Mi a lillai busznál találkoztunk, háromnegyed 9-kor. Lilláról a Szinva-forrás felé vettük utunkat. Lépésben haladtunk, elég rossz úton, jó sokáig, de úgy látszik, Joli néni ha egyszer megindult, nem tud megállni, mert már a nyelvünk lógott, amikor találtunk egy "száraz" tisztást. Joli néni, szegény, külön telepedett le, senki sem volt hajlandó magához hívni. Megfigyeltük, hogy az osztály kb. 7 nagy "klub"-ra oszlik. 1. a Hariék; 2. a Szabó Jutkáék; 3. a Szálkayék; 4. Gubikék; 5. Juházyék; 6. Taizsék, s végül a mi brancsunkra. A mi csoportunk 8 személyes volt: Tóth, Takács, Tar, Lövey, Kurovics, Gyarmati, Józsa és én alkottuk. Végül mi voltunk azok, akik megmentették az osztály becsületét, és megszántuk Joli nénit: megkértük, hogy üljön le közénk. - A hangulat azonban nem oldódott fel, mindvégig kissé nyomott maradt. Hazafelé már jobb volt a kedvünk, arról beszélgettünk, hogy kinek milyen az ideálja. - Lillán még sétáltunk egy keveset, ez volt a kirándulás legjobb része. Alámásztunk a vízesés alá, s virtuskodtunk. Nagyon szép Lilla, s a Palotaszálló olyan, mint egy valódi elvarázsolt tündérkastély. - Talán a kirándulásunk azért sikerült gyengébben, mert rövid ideig voltunk. A tisztáson tulajdonképpen csak az étkezés idejéig tartózkodtunk. De azért akárhogy is, ez is egy jó napunk volt. Ha másért nem, hát azért, mert lógtunk." [1958.09.30.]

Még ugyanezen a héten tanulmányi kirándulásra mentünk vonattal. Íme az élménybeszámoló: "Ma mentünk ki Szerencsre, a cukorgyárat meglátogatni. Az idő elég pocsék volt, lucskos, esős, párás. A cukorgyárba mentünk először. Mondhatom, rém ronda volt. Elsősorban meleg és szörnyű büdös, mindenütt iszonyú zakatolás és kosz. Voltunk vagy tíz helyiségben, de fogalmam sincs róla, hol mit csináltak. Cukor csak a legutolsóban volt. Sokan csentek ki cukrot, rudakban, de azt mondom, nem érdemes, mert itthon is pont olyan a cukor. - Ezután Joli néniék elmentek a csokoládégyárba, minket pedig bezártak a gyár kultúrházába. Először szolidan kajáltunk, de aztán felfedeztük oldalt a színpadot és a nézőteret. Nosza, mind be! A fél osztály fent ugrált a színpadon, a másik fele tapsolt. Volt ott egy ócska klavír, hátul egy egész zenekar, dobokkal, cintányérral és spanyolcsörgővel. Én a mikrofon előtt gajdoltam, s a súgólyuknak is lakója támadt. Épp idejében pucoltam el, mert már jött két ember, s elzavartak. A rajcsúrt kint folytattuk tovább. El is szöktünk egy fűszerboltba, Joli néni tilalma ellenére, s az udvaron talált biciklivel cajoztunk. Végül felfedeztük a billiárdszobát és billiárdoztunk. Ez volt a legjobb része a mai szerencsi kirándulásunknak. Hazajövet Ari és Gabó bejött hozzánk, s táncoltunk egy kicsit." [1958.10.02.]

Mai eszemmel elképesztően komolytalan voltam, nem is tudom, ez a többiekre is vonatkoztatható? Az, hogy mindenen vihogtunk, csak egy dolog. De hogy milyen elképzelésem volt az életről, nem is tudom, mit higgyek: "Igen jó kedvem volt, földrajz órán Gabóval komolyan fontolgattam a szökést. Jaj, olyan teher ez a tanulás, úgy szorít ez a szűk korlátok közé szabott élet! Hisz még ahhoz is iskolai engedély kell, hogy kiengedjenek az egyetemre táncolni. Talán már nincs messze, hogy megtegyem ezt a lépést. Gabóval tárgyaltunk a részletekről. Úgy képzeljük, hogy fiúruhába öltöznénk, és biciklivel járnánk a világot. Először megírnánk a búcsúlevelet, aztán Pesten minden értékünket eladnánk és Sopronba utaznánk. Itt átszöknénk a határon, és faluról falura járnánk, a lakosság irgalmára számítva. Gabó megjegyezte, hogy muris lenne, ha a határon elfognának, és bevinnének a dutyiba, vagy a javítóintézetbe. Ezen aztán szörnyen nevettünk." [1958.10.04.]

Következzen néhány iskolai jelenet:

"Német órán Zsuzsa néni ránk szólt. Azt mondta, hogy érdekes lett volna minket filmre venni, ahogy játszunk és manikűrözünk az órán." [1958.10.06.]

"A mai torna órán jól dolgoztam, és úgy vettem észre, hogy Ircsi néni nem olyan pipás már rám. Nagyszünetben igen drukkoltam, mert nem csináltam meg a matézis házi feladatot. De a "véletlen" segítségemre sietett: dolit írtunk. A nagydolgozattól irtó féltünk, de azt hiszem, nekem sikerült. Nem sokan mondhatják ezt el, azt hiszem. Általában a múlt évi kudarc az egész osztály önbizalmát elvette a matézistől, s ez főleg dolgozatíráskor jelentkezik izgulás formájában, s rendszerint most már annyira elveszítjük a fejünket, hogy még azt is elfelejtjük, amit máskülönben fújunk." [1958.10.10.]

"Ma három fizika órát tartott Berci bácsi. Szeretjük őt, olyan kedvesen közvetlen és megértő, amellett mégis szigorú, s tanítványaiban a nőt tisztelő tanár. - Matézis órán bosszankodtam; nem értem az anyagot. Ez kell csak nekem! Így is ez az a tantárgy, amelyhez oly kevés bizalmunk van. - Délben torna óránk volt. Korgó gyomorral ültem a felmentettek között, t.i. elfelejtettem tornaruhát vinni. Irtó muris így, a távolból nézve, szörnyű komikusan hat a lányok ügyetlen ugrabugrálása." [1958.10.14.]

"Ma végre feleltem kémiából. Ettől mindig szörnyen félek, s most, hogy már túl vagyok rajta, megkönnyebbülten lélegzem fel. Hogy az új leckéből készültem, és a régiből feleltem, az már mellékes, fő, hogy az eredmény: 5-ös. Ma szünetben megtárgyaltuk szegény Zsuzsa nénit. Gabó azt mondja, hogy olyan komikus, hogy kijön a gyerekek közé, és összeragasztott kenyeret eszik szalvétába csomagolva. - Na aztán a nagyszünet! Hirdetésre, mint az összeterelt baromcsorda "sorbaálltunk" és "hallgattuk" a hirdetést. Az igazság az, hogy egy árva szót sem hallottam az egészből. Egy jó kis klikk alakult ki körülöttünk, melynek két legnagyobb dumájú tagja éppen Gabó és én voltunk. No de aztán elkapott Éva néni és beadott Joli néninek. Zsuzsa néni is árulkodott ránk a szünetvégi rendetlen sorakozás miatt, és így meg volt már pecsételve a következő oszt. főnöki óra hangulata. Berci bácsi mentette meg a helyzetet: egy kicsit lecsillapította Joli néni bősz hangulatát." [1958.10.15.]

"A napom úgy kezdődött, hogy nem mentem énekkarra. Nem is tudtam az egészről semmit, mivel a hirdetést nem hallottam. - A történelem óra el lett mismásolva. Orosz órára elég gyatrán készült az osztály. Gyakran előfordul. - Végre megértettem a matematikát. Így már könnyűnek tűnik." [1958.10.16.]

"Ma torna órán - egészségügyi okok miatt - felmentést kértem. Véletlenül Gabó is épp ma kért, és így elhatároztuk, hogy megbeszéljük a fizikát. De ráfizettünk, mert Ircsi néni, aki most már Gabóra is ki van rúgva, észrevett, és szétültetett. De mivel aztán egy lakatos jött, és Ircsi néni azzal lett elfoglalva, mi újra összebújtunk. Az ám, a vasorrú bába azonban éber volt, és lecsapott ránk. Azt mondta, most már beír a naplóba. Furcsa, hogy pont csak minket tudott észrevenni, holott majd mindenki dumált. - A mai nagyszünetben is cirkusz volt. Ugyanis későn jöttünk ki az osztályból, és a lányok nagy része - mivel az ügyeletes Zsuzsa néni is azt mondta - nem ment le az udvarra. Én éppen vécéből jöttem ki, mikor is hallom, hogy a diri kiabál a folyosón. Incze gyorsan berántott vissza a vécébe, és vártunk, míg lecsillapodik a helyzet. Akkor aztán szép nyugodtan felmentünk a többiek orra előtt, akiket a diri sorba állított, mert nem mentek le. Azonban, még miután feljöttek a többiek, még egyszer lehívtak sorakozni. Úgy mentünk, mint a tudatlan birkák a vágóhídra. A diri tartott seregszemlét felettünk. Olyan borzasztó nevetés volt rajtam, hogy szinte kétségbeejtő. De aztán nem lett semmi baj sem belőle, csak legfeljebb annyi, hogy egy cseppel több van már a II. e osztály rovásán." [1958.10.17.]

"Borzalmas magyar óránk volt. Majd megfulladtunk a visszafojtott nevetéstől. Többek között kiállította tanárnő Kurovicsot a sarokba. Aztán a felelők! Óra végén pedig Gabó "kiesett a padból" és leült. - Szünetben ismét rosszak voltunk, t.i. kétszer állítottak minket sorba. Ez kellett csak Joli néninek, mint megdühödött fúria, rontott be az osztályba. Utána lyukas óránk következett, Éva nénivel. Azt hiszem ekkor elég jók voltunk, és kiengeszteltük Éva nénit, aki azóta a nevezetes udvari hirdetés óta igen rossz véleménnyel van rólunk." [1958.10.18.]

"Ma tudtuk meg, hogy orosz tanárnőnknek, Szalókinénak kislánya született. Lenke néni jött be helyettesíteni. Mondhatom, szörnyű pechesek vagyunk ezekkel a tanárnőkkel." [1958.10.21.] Öt nappal ezelőtt még óránk volt vele.

"Osztályfőnöki órára bejött a diri. Joli néni szemmel láthatólag neki beszélt. A holnapi évfordulóról: az 56-os ellenforradalom eseményeiről volt szó. Porba gyaláztuk e szép és igazán hősi emlékeket. Azaz, hogy csak gyalázták, mert én lapultam, és meg se mertem mukkanni. Egyrészt, mert én nem szeretek érzéseim ellen beszélni, másrészt a politikába elvből nem ütöm bele az orrom, nehogy megégessem magamat." [1958.10.22.]

"Ma három nevetős óránk volt: a magyar, történelem és földrajz. Ezeken az órákon mindig pokoli jó kedvünk van. Ma a magyaron pl. kiállította Ica néni Arit a sarokba. Történelmen alig bírom visszafojtani a röhögést, annyi hülyeséget mond Joli néni. A földrajzon meg tudjuk azt, hogy Panni néni elnéző a diákokkal, és ezzel aztán jól vissza is élünk. Ma is játszottunk, és - nevettünk." [1958.10.25.]

"Az utolsó óránk biosz volt. Én ma, mivel Macus is hiányzott, Fazék mellé ültem. Biosz órán firkáltunk, ami igen nevetséges volt. Ez még nem lett volna baj, de közben Szécsi lelki prédikációt tartott az intelligenciáról, ami igen feszült légkört teremtett. Ez a légkör csak fokozta röhögő ingerenciámat, ami ki is tört belőlem. Csak tisztán szimpátia dolga, hogy Szécsi úgy tett, mintha nem vette volna észre." [1958.10.31.]

"Ma matézis órán bezúgott Emőke. Német órára Berci bácsi jött be. Eddig már négy tantárgyról tudjuk, hogy tanítja: a fizikát, történelmet, matematikát és németet. Nála nem létezik, hogy ha helyettesít, szabad foglalkozás lenne. - Osztályfőnöki órán bolondos hangulatban volt az osztály. Míg tanárnő magyarázott a hazafias népfrontról, az osztályra rájött a nevetés. Valósággal szemébe röhögtünk Joli néninek. Szegény csak faggatott, mi bajunk, tán rajta van valami ruházkodási hiba?" [1958.11.05.] Hát nem lehetett könnyű velünk. De folytatom tovább:

"Az első két óra kibírhatós volt, csak a 3., 4. órára bezengett magyar doli nyugtalanított. A szünetben idegességünk tetőfokára hágott. Valóban, Hallókné magyar dolifüzetekkel felfegyverkezve jött be. Elérkezett a nagy pillanat: a címek felírásának ideje. Idegállapotunkban ezután egy hatalmas zuhanás következett: tisztába lettünk a feladattal, s azzal is, hogy mit nem tudunk. A vajúdás két órán keresztül tartott, s részemről egy közepes dolgozat lett a szülemény. - Első órán észrevettem, hogy tanárnő válla időnként felrándul. Végül kiderült az ok is: Ica néni egy hangos hökkenés után bevallotta, hogy már régen csuklik. Ez annál inkább nevetséges volt, mivel óra elején M. Nagyot ki kellett engednie csuklás miatt. Belőlem ellenállhatatlanul kitört a röhögés. Szégyelltem, de nem bírtam abbahagyni." [1958.11.06.]

"Ma van a Nagy Októberi Szoc. Forr. 41. évfordulója. Ennek a nagy napnak alkalmából ma igen laza tanítás volt. Számunkra különösen. A helyzet így alakult: Első óránk torna volt. A második órán Ircsi néni helyettesítette a német tanárnőt, úgy hogy elvitt sétálni bennünket a városba. Harmadik óráról (fizikáról) elmentek az énekkarosok. Ekkor már igen éhes voltam, úgy, hogy el kellett kéredzkednem kiflit venni (hisz a reggeli áldozás miatt még nem is reggeliztem). Utolsó két órában 2 óráig egy ünnepélyt hallgattunk meg a Béke moziban, és utána az "Életem árán" c. ruszki filmet vetítették le nekünk. Ez egy irtó nagy propaganda, ami bennem igen visszás hatást váltott ki. Az októberi forradalmat eleveníti fel." [1958.11.07.]

"Ma az iskolai hangulat utolsó, földrajz órán emelkedett a legmagasabbra. Ekkor mesélte el Macus (Náday Jutka) a legutolsó kalandját. Ez abból állt, hogy írtak neki egy névtelen levelet, melyhez egy fényképet is csatolt az írója. Ebben rejlett a poén. Ez tudniillik Hannibál tanár úr újságból kivágott képe volt. Ezen röhögött az egész osztály, az aranyos Kiss Pannival együtt, akinek még a könnyei is potyogtak hozzá. Igazán kedves volt, csak két lányt feleltetett, s mivel nem mentünk tovább, az óra nagy részét elbeszélgettük." [1958.11.08.]

"A mai iskolai napom, hogy úgy mondjam, nem volt a legjobb. Kezdve azon, hogy negyed 8-ra bementem énekkarra, ahol kiderült, hogy már nem is számítok énekkarosnak. Ezután volt egy lyukas óránk, ami nem volt veszélyes. Azonban a magyar! Valami kis semmiségért megbüntetett tanárnő. A következő történt: A padomra volt firkálva ez a szó: hihi, amin összemosolyogtunk Gabóval. Tanárnő csak azt leste, mikor csaphat le ránk, mert abban a pillanatban felszólított, és kiküldött mindkettőnket a sarokba. Gabónak még csak hagyján, ő kinézhetett az ablakon, de én szerencsétlen, olyan kopár sarokba kerültem! Ráadásul befelé kellett fordulnom. Így csak azzal tudtam foglalkozni, hogy röhögtem. - Tanárnő továbbra is pipás volt ránk, mert délben nem engedett haza, hanem bezárt." [1958.11.13.]

"Fizika órán Berci bácsi elmondta, hogy a negyedéves konferencia nagyon nem volt velünk megelégedve, és hogy próbatételképpen két napig "vándorolni" fog kellenünk. Ez abból áll, hogy ma az utolsó két órán, és holnap minden órán más és más tanterembe költözünk, táskástul, kabátostul, mindenestül. Egész izgalmas dolog!" [1958.11.14.]

"A mai napon vándoroltunk. Mindig abba az osztályba vonultunk be, amelyiknek épp torna órájuk volt. - Hatodik órában mindenütt osztályfőnöki volt, s így mi kiszorultunk a tornaterem öltözőjébe. Elérkezett az ünnepélyes pillanat: a negyedév lezárása, kissé prózaiasabban: az intőosztás. Ehhez kissé kellemetlen históriák fűződnek. Kezdjük a legelején. Mi a bemélyedésben foglaltunk helyet, ahonnan nem lehetett látni az ajtót. Joli néni egyszer be is jött, már óra előtt, de aztán kiment. Ekkor Zsiskáék megjegyezték, hogy ha Hari fog nekik ott röhögni, ők se tudják megállni nevetés nélkül. Hari Adrit okolta, mert azt mondja, ha Adri nevet, ő se állja meg. Joli néni ekkor bejött. Mi ezt nem láthattuk. Én fütyülni kezdtem, Gyenge pedig megjegyezte, hogy a Himnuszt kellene énekelni. Erre Ari felkiáltott: "A gyászindulót, lányok, ha bejön Joli néni!..." Püff! Csak ez hiányzott neki. Magából kikelve rikoltozott ránk. Az öltöző hangszórója rossz volt, de Joli néni megvigasztalt, hogy igen sokat nyertünk ezzel, hisz a negyedévzáró hirdetésének 50 %-át a II. e osztály "értékelése" teszi ki. Majd áttért a személyes dolgokra, amit Tóth Gabriellán és Fehérvári Csillán kezdett meg. Szerdán el leszünk ültetve. Fene egye meg, még csak ez hiányzott! A magatartást illetően mindkettőnket jól letolt. Közben, a legnagyobb izgalmak között hátrapillantottam, és kétségbeesve láttam, hogy Adri és Hari szeme gyanúsan csillog, Hari ráadásul még könnyezett is. A mosdóban valami idegesítően csurgott, ami a kínos szünetekben roppant kényelmetlen volt. Ember legyen a talpán, aki ilyen körülmények között nem röhögi el magát. Én nem voltam "ember". Engem azonban nem látott Joli néni, de látta azokat, akik hatásomra, szemben velem nevetni kezdtek. - A szidalmak dacára is négyből kaptam dicséretet: németből, matekból, (amiből már 6 db. ötösöm van), fizikából, (amiből mellesleg egy büdös szót sem tudok) és biológiából, mely tárgyból egyáltalán nem is feleltem ez ideig." [1958.11.15.]

"A mai napunk a lányok szerint "potya" volt. Az első órán Joli néni névnapját ünnepeltük, mégpedig nem-feleléssel. Megtörtént a plántálás is. Engem, mint előre várható volt, Klári mellé ültetett Joli néni. - Második - harmadik órán átvonultunk a moziba, ahol rövid ünnepély után megnéztük a "Történetek Leninről" c. filmet. Borzasztó volt ez a két óra, mellesleg a legkönnyebb két óránk maradt el." [1958.11.20.] A "plántálás", vagyis az ültetés nagyon lényeges volt számomra. Nem tudom, más is így volt-e vele, de nekem többnyire a padszomszédom volt az aktuális "legjobb barátnőm". Ez esetben pl. Mamámat kértem meg, hogy beszéljen Joli nénivel, ültessen Lővey Klári mellé, ha már el kell ülnöm Gabó mellől.

"Biosz órán Szécsi levágott egy jó erkölcsi prédikációt. Azt is megállapította, hogy mikor a látogató itt volt, nagyon "intelligensen" viselkedtünk." [1958.10.21.] Úgy tűnik, Szécsi tanár úrnak az intelligencia volt a vesszőparipája.

"Hazafelé rém sokat mulattam Joli gikszerjén: leült a síkos, sáros út közepére. Tegnap meg "Mann tanár úr lelkemmel" volt egy karambolja: nekirohant, de teljesen a karjai közé." [1958.11.28.]

"A negyedik órában ünnepelték a tanáriban a diri születésnapját. A rövid köszöntés után felcsendült a zene, s mi sem természetesebb, mint az, hogy rögtön táncolni kezdtünk. Roppant élveztem. - Óra végére az "ünnepelt", a diri, bekonferálta, hogy "az utolsó órának vége" jelszóval vonuljunk haza. Így boldogan és ziláltan egy órával hamarabb a szokottnál, magunk mögött hagytuk az iskolát." [1958.11.29.]

"Mikulás nap alkalmából minden tanárnak és tanárnőnek - mint tegnap - vettünk valami csomagot. Ennek köszönhetjük, hogy Soókyn kívül nem feleltetett senki. - Mi is megajándékoztuk egymást. Ez igen nagy izgalmat okozott. Én Emőkének vittem, nekem pedig Visy hozott valamit. Utolsó órán általánossá lett az evészet, úgy, hogy Panni néni szerint ki kellett volna írni az osztályra a "Büfé" jelzőt." [1958.12.06.]

"A mai szombatunk igen lapos volt. Egyedül a történelem órán nevettünk sokat. Második szünetben ugyanis "rendbehoztam" egy kicsit Tóbiás Jolika frizuráját. Joli néni véletlenül pont kihívta őt felelni, s mikor meglátta a frufrut és a fejebúbjára font varkocsot, elkezdett értekezni, hogy így meg úgy, nem túlságosan áll jól neki. Szegény kislányt úgy zavarba hozta, hogy egyesre felelt." [1958.12.13.]

Igazán nem válogattam ki direkt azokat az eseteket, amikor Karinthyval szólva, röhögött az osztály. Valójában az iskola volt életem "röhögős" oldala. Otthon annál többet "bőgtem". Az otthoni dolgok valahogy nem alakultak jól. Szabolcs bátyámat nem vették fel az egyetemre, édesanyám, aki emiatt apámat okolta, idegösszeroppanást kapott. Szeretett Zozó bácsinkat októberben politikai okból letartóztatták, januárban meg is halt a börtönben. Betegségek, műtétek és konfliktusok nehezítették életünket. A pattanásig feszült otthoni légkört valahol kompenzálni kellett.

De volt egy harmadik oldala is életemnek, ami a tánciskolában és különféle szórakozásokban nyilvánult meg. A tánciskola október végétől január közepéig hetente két alkalommal, szerdán és szombaton volt a Földes Ferenc gimnáziumban. Az osztályból többen is jártunk, így Lővey Klári, Náday Jutka, Fazekas Erika egészen biztos, de úgy rémlik, járt még Tar Ari, Kamody Emőke, Józsa Rozi és mások. Ebben az időszakban figyelmemet leginkább ez, és az ott szövődő kapcsolatok kötötték le. Egyre jobban érdekeltek a fiúk és a pletykák, hogy kinek ki tetszik. Mindenesetre a tavalyi "jó kislány" ekkor már nem volt sehol. Még szerencse, hogy a tanulmányi eredményem ezt nem tükrözte vissza. A félévi bizonyítványt pár szóval intéztem el: "Ma, hatodik órában kikaptuk a bizonyítványt. Jeles lettem, egy négyesem van, tornából." [1959.02.02.]