I.1. Első osztály, első félév

• A. Szemelvények az iskolából
• B. Magánélet

A. Szemelvények az iskolából

Kíváncsian, de kissé szorongva mentem az új iskolámba az évnyitóra egy hétfői napon. Vajon kik lesznek az új osztálytársaim, kikkel fogok együtt járni régi barátnőim közül? Ez számomra kardinális kérdés volt. Így írom le ezt a naplómban: "Délelőtt háromnegyed 9-re mentünk be a gimibe. Letelt az aranyszabadság... A szép új matrózblúzban és rakott szoknyában voltam felöltözve. A hosszú beszédek után az elsősöket osztották el hat osztályba. Mind az utolsó előtti osztályig nem mondták a nevemet. Nagy volt az izgalom. Már sokat szűrtek ki az ismerőseim közül, Icyt is [ő a d.-be került], de Ari és Klári még ott voltak velem. Az I. e. osztály névsorában hallom a nevemet. Izgulva mentem ki a fal mellé. Nemsokára Incze Éva jött, majd Hatvani, és aztán látom Klárit kijönni a csoportból. Boldogan ölelkeztünk össze. Lám, a jó Isten meghallgatta imáimat! Már csak Ari hiányzott. Moncsi [Monori Erika, de ő nem maradt velünk, mert átment a debreceni Szveticsbe, az apácákhoz] jött még, majd Takács Joli, és egyszer csak látom, hogy Ari kiperdül a sorból, és mint a szélvész, repül közénk. Most már teljes volt a boldogság. Bevonultunk első emeleti tantermünkbe, ahol osztályfőnökünk: Bujdos Mihályné, azaz Joli néni a szülőket kiküldve megbeszélte velünk a könyv, füzet és a külön tantárgyak ügyét." [57.09.02.] Mély nyomot hagyott bennem Joli néninek egy ekkor tett kijelentése, amennyiben vegyük tudomásul, hogy ez gimnázium, nem olyan, mint az általános iskola, itt szinte mindenki rontani szokott egy-két osztályzatot. Ekkor fogadalmat tettem magamban, hogy én azért is megmutatom: nem fogok rontani, mindent elkövetek, hogy megtartsam az addig megszokott 5-ös bizonyítványt.

Szorongtam, persze, de nem csoda, hiszen meg kellett szoknom, hogy mostantól kezdve nem 3 percnyire, hanem jó 20 percnyire fogok járni, új osztálytársakkal és tanárokkal, ahol új, szigorú szabályokhoz kell alkalmazkodni.

Hogy mennyire szigorúak voltak ezek az új szabályok, mindjárt a harmadik napon megtudtuk: "Ma az iskolában furcsa eset történt. Az ügyeletes tanárnő, Ili néni, felírt bennünket a szünetben való bennmaradásért. Tulajdonképpen alig lépett ki az ajtón a tanár, amikor berobogott, és úgy felírta az I. e.-t, hogy csak a két hetes volt a kivétel."[57.09.04.] Ez az eset aztán meg is alapozta az osztályunk jó hírnevét, ami nem éppen a példás fegyelméről szólt. A "felírásnak" általában az lett a következménye, hogy elrettentő példának beolvasták a rosszak nevét az iskolarádióban, ami nagy szégyen volt. Ez történt, ha elkésett valaki, ha nem volt rajta a kötelező "Bocskai-sapka", az iskolajelvény, a matróz-gallér vagy a sötétkék köpeny. Rémálmaimban ma is elkések, és beleszaladok az ügyeletes tanár karjaiba. Persze elvárták, hogy viselkedésünk, öltözékünk, hajviseletünk szolid legyen, színházba, moziba (az esti előadásra) engedélyt kellett kérni az osztályfőnöktől, vagy az igazgatótól. Mindezeket rögzítette a minden osztályban kifüggesztett "Házirend".

Sok tekintetben borzasztóan gátlásos kislány voltam még ekkor, mindenért zavarba jöttem. Mint pl. ekkor: "Ma délelőtt szörnyű kellemetlen esetem volt. Utolsó órán a magyar tanárnő felküldött a III. b. osztályba, hogy hívjak le egy lányt. Én, abbeli reményemben, hogy nő tanárral lesz dolgom, szépen elkészítettem a mondókámat az úton, egy szép kacskaringós "kezét csókolom"-mal kezdve. Richtig férfi tanár volt bent (Peller). A "kezét csókolom" bizony elég halkra sikeredett. De bár arra se sikeredett volna! Mert Peller úgy rám ordított, mondván: "Nem kezét csókolom! Jó napot kívánok!", hogy majd összecsináltam magam. Még a mondókámat is elfelejtettem közben, és az egész III. b. rajtam röhögött." [57.09.17.]

Bimbóságom újabb tanúsága nem sokkal később történt. Leírom, mert igazán tanulságos történet. Úgy kezdődött, hogy utcabeli barátnőm és volt osztálytársam, Németh Icy erősködött, menjek el vele kál-kápolnai rokonaihoz. Nehezen bár, de beleegyeztem. Egy verőfényes szeptemberi vasárnap aztán: "Icyvel a fél 9-es misén voltunk. Az utazás előkészületei hamar megtörténtek. Jól vigyáztunk a felszállásnál, nehogy más vonatra szálljunk, úgy, mint "Cilike". De a Sors sohasem a várt bajt hozza, hanem olyat, amilyenre nem is gondolunk. Most is úgy történt. A vonatban elővettük a tankönyveket, és megpróbáltunk tanulni. De a tanulásról átcsúsztunk a beszélgetésbe. A tanárokról folyt a szó, persze név szerint, jól kifigurázva őket. Icy pláne elől járt a gúnyolódásban. Velünk két házaspár utazott egy fülkében, az egyik a kisújszállási orvosházaspár volt. A másik pár szótlanul ült mellettünk. Az orvosnénak elmondtam, hogy Papa is orvos, a nevét és foglalkozását is pontosan meghatároztam. Később, amikor már elhagytuk Füzesabonyt, kimentünk a folyosóra. Itt állt az eddig szótlan ember. Ekkor már megszólalt. Így kezdte: "Tanuljátok meg, hogy vonatban, villamosban, nyilvános helyeken ne mondjatok véleményt a tanárokról. Sose lehet tudni, ki mondja azt nekik vissza. És akárhogy megtanulja valaki a leckét, mindig tud a tanár olyat kérdezni, amiből a diák szekundára felelhet..." stb. Kiderült, hogy valami felettes hatóság tagja, ismeri a tanárokat és az igazgatót, akikről beszéltünk, és ismeri Papát is. Mondanom sem kell, mit éreztem, amíg mindezt elmondta. Egyszer elöntött a hideg, aztán a forróság, a gyomrom a hasamban éreztem, majd a szívem dobogott a torkomban és meg akart szakadni (az lett volna a legjobb) majd a hasam fájt, szóval egész tömkelegét a rossz érzéseknek. A végén azért megígérte, hogy nem szól Sárközinek, ha megígérjük, hogy többé nem beszélünk így. Persze, mindez nem zárja ki azt, hogy Papától nem kapok egy jó fejmosást - mondta. Eszem nélkül ígértem - ha nem mondja, akkor is fogom ezentúl tartani a számat. Volt már a régi iskolámban is kellemetlenségem a dirivel egy kijelentésem miatt; akkor is a nagy szám! Mit kaptam Papától akkor is! Akkor éppen azt mondtam évzárón [hatodik osztály végén], hogy le merem fogadni, hogy mivel bérmálkoztam, nem fogok kapni jutalomkönyvet. De nekem úgysem ér valami sokat az ő vacak könyvük! - és ezt akkor valaki visszamondta a dirinek. És én most olyan boldogan jöttem ebbe az iskolába! - Egész ottlétem alatt egy pillanatra sem ment ki a fejemből végzetessé válható kalandunk. Én Icyt okoltam, így őt duplán mardosta a lelkiismeret. - Este egész megkönnyebbültem, amikor elmondtam Papának, és megkaptam a megérdemelt fejmosást. Igaz, Papa mulatott is rajta, és a "mindig zöldfülű Cilikének" nevezett, de azért nem maradt el a dorgálás."[57.09.22.] Papa két nap múlva a villamoson találkozott ezzel az emberrel, aki... "jó ismerőse, volt kollégája, pertu haverja - mi kell még? Szóval dumcsi ide, dumcsi oda, nem lesz baj belőle"[57.09.24.] Számomra ezzel le is lehetne zárni a történetet. Érdekes, hogy Icyben kicsit másképp rögzült ez az emlék. Ő évtizedekkel később azt állította nekem, hogy emiatt az eset miatt kellett neki elhagyni a gimnáziumot. Erről azonban egy szót sem írtam a naplómban, pedig ezután is sokszor említem az Icy nevét. Félévkor még egész biztos, hogy oda járt. Ezért aztán nem vagyok biztos abban, hogy nem ő emlékszik-e rosszul.

Mindjárt a második napon Joli, Ari, Klári és én baráti szövetséget kötöttünk. (Ez volt az ún. "Szent Szövetség".) Ez a baráti kör később kibővült, de ők hárman végig a négy éven keresztül barátnőim maradtak. Eleinte igyekeztünk mindent közösen csinálni.Pl:
"Mi szedtük Jolival a füzetre, Ari és Klári a könyvre a pénzt. Szinte elment az idő ezzel és a kiosztással. Nekünk megvolt a pénz hiánytalanul, de Ari ráfizetett 15 forintot." [57.09.03.]
"Ari is meglátogatott tegnap. Hozott egy gyönyörű szilon-kesztyűt, olyat, mint az álom. 90 Ft. Azt hiszem, Mama megveszi. Elolvasgattunk Arival, és beszélgettünk. Elmenőben odaadtam neki 2 Ft-ot, amivel tartoztam neki. De ő csak úgy fogadta el, ha elkísérem a Kont utcáig. El is kísértem, de ő csak nem akarta elfogadni. Én szaladtam haza, mert azt hittem vissza akarja adni, ő utánam. Végül is beért a kapunkban. Kiderült, hogy csak a matematikát akarta megkérdezni. Sokat nevettünk ezen. Minket ugyancsak jó barátnőknek hihettek az utcán járó emberek!" [57.09.05.]
"Rengeteget mulattunk az iskolában. Hirdették, hogy az iskola újságot fog kiadni, lehet kérdéseket jeligésen is beküldeni. Persze mi hárman, Klári, Joli és én el is határoztuk, hogy "naiv elsős" jeligével a leglehetetlenebb kérdéseket fogjuk beadni."[57.09.30.]
"Ma Jolival a 9 órás misén voltam. Kellemetlen volt, mert ránk jött a nevetőgörcs. Aztán gondolkoztunk, menjünk-e a déli matinéra. Az "Első szerelem" c. filmet adták. De nem mentünk, mert Jolinak úgymond nem volt drámai hangulata."[57.10.20.]

Tóth Gabó iránti rajongásom is hamar elkezdődött: "Felfedeztem az osztályunkban egy igen helyes kislányt, a szikszói Tóth Gabit. Unokatestvére annak a "kis piaci légy"-nek, akivel együtt táboroztam Sátoraljaújhelyen." [57.09.21.]

Nem volt puszta ijesztgetés Joli nénitől, hogy vegyük komolyan a tanulást. Komoly és nehéz volt a tananyag, napi több órás tanulás kellett ahhoz, hogy le ne maradjunk. "A tanulásba már majd' belehülyülök, pedig még egy hónapja sem járok ide. Hiába, eddig nemigen tanultam, most pedig még tanulni is meg kell tanulnom."[57.09.20.]
"Bevallom, ha úgy akarnék elmenni iskolába, hogy mindent tudjak, naponta legalább 5 órát kellene tanulnom. Hála Istennek elég jó felfogásomért, 1 óra alatt többnyire megtanulom a legfontosabbakat." [57.09.17.] De ha írásbeli feladatok is voltak, akkor ennyi nem volt elég.

Második héten megkezdődtek a feleltetések. Ez volt az órák legfélelmetesebb része. Mikor a tanár elkezdte lapozgatni a naplót, a légy zümmögését is meg lehetett hallani. Én középen az első padban ültem Joli mellett. Néha úgy zakatolt a szívem, hogy úgy éreztem, meghallja a tanár a katedrán. Sokszor észre se vettem, hogy Joli kezét szorongatom izgalmamban. Általában sejteni lehetett, kinek a nevénél jár a lapozgató tanár. Különösen Joli néni tudta fokozni a hangulatot azzal, hogy amikor már azt hittük, túllapozott rajtunk, gondolt egyet, visszalapozott, és felszólította a megkönnyebbült delikvenst. Ennél csak az volt rázósabb, ha dolgozatot írtunk. És bizony, ez is elég sűrűn előfordult.

De azért nagyon hamar megszoktam és megszerettem az új iskolát, még annak ellenére is, hogy sokat kellett tanulni. Ezt naplómban sokszor említem is, pl: "Nagyon jó iskola a Zrínyi Ilonka. Úgy érzem magam, mintha apácakolostorban lennék. Mindenütt lány és lány..."[57.09.05.]
"Ma áttették hozzánk Fazekas Erikát, és helyette elment Németh Vali. Már igen jól összeszoktunk." [57.09.07.]
"Igen jó iskolába járni. Most már énekkaros is vagyok, elértem, bár nem sok előnnyel jár. Hétfőn reggel 7-kor, pénteken 1-kor lesz próba. Sok hittanos jár énekkarra, és azt hiszem, emiatt elhalasztják majd a hittanórát. Kémiaszakkörön is voltam ötödik óra után. Nagyon izgalmas és jó. Üveget hajlítgattunk. "[57.10.02.]

Én is oka voltam annak, hogy állandó időhiányban és kimerültségben szenvedtem. Nemcsak énekkarra, hanem hittanra, kémia- és kézimunka-szakkörre, külön latinra és kosárlabda-edzésekre is jelentkeztem, amik persze ütköztek olykor egymással. Elég nehéz volt lavírozni közöttük, végül is félév után abba kellett hagynom a latint. És még ez sem volt elég: "Ma nagy dolog történt velem: végre felvettek könyvtárosnak. (Pazar, hatalmas és romantikus könyvtára van az iskolának.) Minden vágyam ez volt. Keddenként Emőkével leszek beosztva. Ma egyébként Arit helyettesítettem Klárival, és tovább maradtunk ott. Roppant klassz dolog." [57.10.19.] Azt hiszem, a Kamody Emőkével való barátságom itt kezdődött.

Hittan órák előtt többnyire beszóltam Garadnay Gabiért, aki bár másik osztályba került, de hittanra együtt jártunk. Így írtam erről: "Ma hétre mentem, mert hittan óránk volt. Igen jó, meggyőző, élvezetes órák ezek, nagyon szeretek járni, bár áldozattal is jár." [57.10.17.] Ugyanis nagyon nem szerettem korán felkelni. A kézimunka-szakkör is nagyon szép emlékeket hagyott bennem: "Fél 4-re mentem vissza kézimunka-szakkörre. Olyan jó volt, egy asztalnál ültünk heten osztálytársak, és meghitten beszélgettünk varrogatás közben. Ili néni is olyan kedves." [57.10.07.] Ez az az Ili néni, aki a második tanítási napon felírt bennünket, és ezzel "sárkány" hírébe került. Az osztályunkat nem tanította, csak a kézimunka-szakkörösöket. A sötét téli estéken, szakkör után többnyire együtt jöttem vele haza, karonfogva, beszélgetve, mert ott lakott nem messze tőlünk, talán a Gizella vagy Lenke utcán. Egy későbbi alkalommal így jellemeztem őt: "Ili néni érdekes egyéniség. Oroszt, latint és talán még franciát tanít. Szerinte a legcsúnyább nyelv az angol, utána a német. Persze az orosz, az szép.(Mégis, azt hiszem, ha nem lenne kötelező, édeskevesen tanulnák. Részemről változás esetén rögtön el fogom felejteni.) Divat tekintetében is elég régimódi. Maga köti meg a ruháit. Szerinte a csőnadrág "a legjobb alakú nőnek is elveszi az alakját". Vagy pl. az újdivatú tiroli kalap szerinte pocsék." [57.12.17.]

Az összeszokást jól szolgálta a kirándulás mindjárt az első hónapban. "Ma már pontosan tudjuk, hogy 27-én, pénteken fogunk kirándulni. Egerbe megyünk, farmotoros IKARUSZ-szal. Kb. 30 Ft-ba fog kerülni.[57.09.21.] Két nap múlva: "A kirándulás körül zavarok vannak. Amíg szombaton majdnem mindenki jelentkezett, ma 11-en jelentették ki, hogy emiatt, amiatt nem jöhetnek. Viszont így kevesen vagyunk a buszhoz. Osztályfőnöknő dühös lett, és kijelentette, hogy szégyelli magát egyrészt az Ari papája előtt, aki elintézte nekünk a buszt, másrészt a diri előtt, akitől tegnapelőtt elkéredzkedett. A diri valóban mérges lett, és elrendelte, hogy kivétel nélkül mindenki köteles a tanulmányi kirándulásra elmenni. Így tehát megyünk pénteken!" [57.09.23.] És pénteken: "Mindjárt reggel csalódás ért. Mikor Joliért beszóltam, megtudtam, hogy (habár befizetett), nem jön. Hál'Istennek, Gabi eljött. Egész nap együtt voltunk hárman, Gabi, Klári és én. Élményekben dús nap volt ez. Remek farmotorossal mentünk a Bükkön keresztül. Útközben megálltunk Hollóstetőn. Gyönyörű hely. Az utazás igen kényelmes volt, csak Fazekas Erika volt rosszul egyszer. Egerben legelőször a székesegyházat néztük meg. Nagyszerű építészeti remekmű, csodálatos szobrokkal és freskókkal. Gabi azt mondta, hogy aki először van valamely templomban, és ott kér valamit a jó Istentől, annak kérése meghallgatást nyer. Én Magyarországért imádkoztam. Ezután a pedagógiai főiskolára látogattunk el. Ennek a tetőteraszáról beláttuk egész Egert. Azután megnéztük a periszkópot. Egy asztalon megláttuk Eger egyes részeit, de még a közlekedőeszközök mozgását is megfigyelhettük. Igen izgalmas volt. Ezután egy rövid ebédszünet következett. 2 órakor elindultunk a várba. Bejártuk az egészet, meghallgattuk a történetét. Erről nem írok sokat, mert sosem fogom elfelejteni, amit ott láttam. A Gárdonyi múzeumba is el akartunk menni, de zárva volt, és csak kívülről szemlélhettük meg. A mecsethez nem mentünk már el, de azért jól láthattuk a ped. főiskolán. Az út visszafelé igen vidám hangulatban folyt le. Ekkor is kiszálltunk egy napos helyen a Bükkben. Az igazgató úr nagyon helyes volt, beborozott Egerben. Nagyon jól elbeszélgettünk hárman, kikapcsolódva a többiek hülyéskedéseiből. Szinte sajnáltam, hogy hazaértünk." [57.09.27.]

A politika is betolakodott az iskola falai közé, amit jól példáz a következő eset: "Az iskolában kihirdették, hogy vasárnap tiltakozó felvonulás lesz. Ívet is írtunk alá. Érdekes a dologban az, hogy mindez kötelező. Honnan tudják, hogy mindenki akar tiltakozni?"[57.09.06.] Majd vasárnap: "A fél 8-as miséről egyenesen az iskolába mentem. Itt gyülekeztünk össze. A várakozási idő eltelt azzal, hogy szalagot kunyeráltam, amit elfelejtettem hozni. Jó kerülővel a Hősök terén állapodtunk meg. Itt aztán hallgattunk beszédeket az ENSZ és az ellenforradalom ellen, szavalatokat, énekeket, egy repülő virágszirmokat szórt ránk; láttunk galamb-röptetést és luftballonok eleresztését ENSZ-ellenes táblákkal. Mindezekre alig emlékszem, mert a hőségtől és az éhségtől majd elájultam. Egymást alig tudtuk a tömegben felismerni, olyan egyformává tesz az egyenruha." [57.09.08.] Egy másik alkalommal: "Ma voltunk megnézni az ellenforradalmi kiállítást. Szó nem fér hozzá. De legalább a történelem óránk elment." [57.10.09.] Aztán október 23-án: "Istenem, sírni szeretnék bánatomban! Ma van a nagy nap, az évforduló. Semmi világosság! Alszik a nép. Hamu alatti parázs. Azt hiszem, ma mindenki várt valamit. Az ávó is készült. Az iskolákban felhívták a figyelmet a legnagyobb rendre, nyugalomra. Nem is történt semmi." [57.10.23.]

A minket tanító tanárokról, az órák hangulatáról adnak rövid jellemzést az alábbi idézetek: "Ma első órán Szécsi volt bent, biológiát tanít. Azt hiszem, az énektanáron kívül ő lesz az egyetlen férfi tanárunk. Jobb szeretném, ha több is tanítana, mert a nők gyakran útálatosak, mint pl. a német és matematika tanárnő." [57.09.09.]
"Nem feleltem semmiből. Biológia órán hozzászóltam ugyan, de tanár úr csak annyit jegyzett meg erre a többiek után, hogy "Ez még nagyobb szamárság!"." [57.09.23.]
"Első óránk, pont a földrajz elmaradt. Helyette Szécsi tartott biológia órát. Német órán igen kényelmetlenül éreztem magam, mivelhogy elfelejtettem megírni a leckét. Egész órán tűkön ültem." [57.09.25.] Igen, hát ilyesmi bizony előfordult, nem is ritkán.
"Ma [a kirándulást követő napon] általános felelés-szünet volt. Persze, a kedves német tanárnőnk feleltetett." [57.09.28.]
"Ma begerjedt Hallók tanárnő. Rengeteg szekundát osztott ki, többek között Klárinak is. Klári németből is beszedett egy 4-est. Pedig el szeretném délutánra hívni, hogy megmutassa, mit csináltak tegnap kézimunka szakkörön. El is határoztuk, hogy eljön, nem mondja még meg otthon a jegyeit." [57.10.01.]
"Ma 5-ösre feleltem németből. Már nem is olyan rosszindulatú velem Breznayné, mint eddig tapasztaltam." [57.10.04.]
"A német dolim 5-ös lett. Utána Zsuzsa néni elküldött a lakására könyvekért. Megnéztük a kisfiát is. Egészen kicsike, kb. 2-3 hónapos, és kövér." [57.10.08.]
Néha a tanítást sikerült ellógni, pl. ezen a napon: "Harmadik óra után moziba mentünk. Elég jó volt a film; nyolc nemzet közös filmalkotását, a "Fekete erdőtől a Fekete tengerig" c. filmet láttuk. A tájak gyönyörűek voltak, egyszóval jó volt. Gyenge Gabi szegény, nagyon éhes volt, és legtöbbször, amikor a filmen evés látszott, felháborodva jegyezte meg: "Ni, ezek is esznek! Már megint esznek!" Alig várta a film végét. De még akkor sem mehettünk haza. Egy rendőr érdekes előadást tartott a közlekedésről, és utána bemutattak két diafilmet. Jók voltak, sokat lehetett nevetni rajtuk." [57.10.04.]

Októberben kitört az influenza járvány. "Nagyon örülnék, ha bezárnák a sulit egy kicsit a most dühöngő ázsiai influenza miatt. Nálunk pl. tegnap még csak 4-en, ma már 9-en hiányoztak. Utolsó óráról haza is engedtek." [57.10.12.]
"Ma már 14-en hiányoztak a járvány miatt. S mindig újabbak esnek bele! (Már Joli is!)" [57.10.14.]
"Elég jó hangulatban telt el a nap. Klárika beteg lett, így összesen 16-an hiányoztak." [57.10.15.]
"A hiányzók száma már meghaladta az osztály felét (23). Köztük Gabó is, és Ari Klárival. Szóval az ázsiai influenza igen nagy méreteket öltött, csak rajtam nem fog." [57.10.17.] Pedig szorgalmasan látogattam beteg barátnőimet, vittem nekik a leckét, titokban remélve, hogy elkapom és én is pihenhetek egy kicsit.
"A mai napunk is lyukacsos volt. Hiába, dühöng a járvány. Gabó még ma is hiányzik. Egész nap Anikóval [Diószeghy] sétáltam, akinél ritkán akad helyesebb kislány. (Kivéve Gabót, Klárit, Arit és Jolit.) Délután ígéretemhez híven vittem Arinak egy könyvet. Ott találtam Klárit is, így hozzájuk nem mentem el. Egész kórház volt náluk, mert mindenki lebetegedett. Én még most sem tudok megbetegedni." [57.10.18.]

Még időnként régi iskolám emléke is kísértett: "Délután vissza kellett menni, mert az Arany-ünnepélyen énekeltünk. Beszóltam Páfrány Mártáért. Végigröhögtünk az utat, mert Márta folyton a "stumppártliját" igazgatta, és közben esküdözött, hogy leesik a harisnyája, nem jön tovább. "Csilla, ne röhögj ki, de nem megyek tovább, bizony na, hogy nem!" - mondta minden lépésnél. Az ünnepélyen Tóth Marika tartott beszédet Aranyról. Borzasztó okos, és olyan aranyos! Mint kiderült, Márta már volt náluk, amikor még Engi tanár úr tanított, és egy énekkari kiruccanás alkalmából voltunk Szikszón. Visszafelé a főutcán jöttünk végig. Egyszer csak, milyen véletlen, egy boltban megláttuk Engi tanár urat. Megvártuk. Márta szívrehatóan esdekelt neki, hogy hagyja ott a "Tóth Pálat", és jöjjön hozzánk tanítani. Én is nagyon szeretném, hisz szinte második apámat láttam benne." [57.11.02.]

Sport-karrierem érdekesen alakult: "Ma, vesztemre, tornaóra volt. Eredményfelmérés volt kislabda-dobásból, távolugrásból, futásból és súlylökésből. Mondanom sem kell, hogy gyengus eredményeket értem el. Őszinte csodálatomra Gabó mindenből a legjobb volt." [57.10.11.]
"Ma tornaórán kosaraztunk. Egész belejöttem, 6 kosarat dobtam. Kevert órarendünk volt, nem tudtuk, mikor milyen óra következik. Ma is rengeteget nevettünk. Pláne, amikor Joli néni bejött, és mondta, hogy milyen szemetes az osztály, és a szemetet pont én csináltam; ugyanakkor jó magaviseletemért kaptam egy 6 forintos jegyet az "Arany ünnepélyre" ingyen. Két jegy volt, a másikra Joli jelentkezett, de őt nem engedték el." [57.10.21.]
"Ma igen rossz napom volt a suliban. Tornaórán, ha lehet hinni a kandi szemeknek, 2-est kaptam az indiánszökdelésre. Úgy veszem észre, mintha Ircsi néni pikkelne rám. Irodalom órán pedig szavaltam (kedvenc versemet, a Tiszát), amire tanárnő megállapította, hogy "Csilla, te egyáltalán nem szépen hangsúlyozod a verset, nem törekszel az értelmi hangsúlyozásra, csak eldarálod, ahogy írva van." Rémesen fájt ez nekem." [57.10.25.]
"Tornaórán az a szerencse ért, hogy Margó néni bevett a kosárlabda-csapatba. Tehát nem is vagyok olyan ügyetlen, mint amilyennek Ircsi néni néz." [57,11.01.]

Ismét a feledékenységről: "Ma pechemre elfelejtettem elvinni a történelmet. Egyszerűen kihagytam az órarendből. Nem feleltem, de mikor jelentettem, Joli néni megállapította: "Rendetlen vagy, Csilla!"." [57.10.24.] ...és ebben jelzem, igaza volt.

Földrajz volt a kedvencem, nem véletlenül: "Földrajzból feleltem 5-ösre. Tanárnő, Kiss Panni néni megdicsért. Talán őt szeretem a legjobban. Igen helyes és elnéző. Szóval cuki!" [57.10.26.] Ő volt talán a legfiatalabb tanárnőnk, bár mai szemmel a többi sem volt öreg.
"Délután a Kilián gimnázium csillagvizsgálójába mentünk el a földrajz szakkörrel. Az öreg Holdat néztük nagyított formában. Olyan fehér sík, mint a kréta, rajta sötétebb karikák. Érdekes volt, főleg az előadás, amit az ottani földrajz tanár leadott. Örülök, hogy elmentem." [57.10.31.]
"Feleltem magyarból. Tanárnő az egri fogalmazásomra azt mondta, hogy meglepően jó volt. Igaza van Kis Panni néninek, hogy semmiféle dicséret nem esik olyan jól a diáknak, mint a tanári dicséret." [57.11.05.]

Az ülésrend fontos része volt életünknek: "Hívtam ma Gabót, hogy üljön oda mellém, a másik padsor első padjába, mert szegény kis Rohály kimaradt. De Incze Éva, a Gabó padszomszédja azt mondta: "Én nem értem, Csilla, miért csábítod el mellőlem midig Gabót?" - Ez tartotta vissza Gabót attól, hogy odaüljön. Az a megérzésem, hogy a két szívemhez kapcsolódott kislány (Gabó és Anikó) közül a harmadik, Joli lesz az, aki soha nem lesz elfogult, mint azok, de mindig csak a javamat fogja akarni." [57.11.06.]
"Orosz órán hatalmas ültetés volt. Zengőné, mint egy hivatásos kukta, aki a fakanállal beletúr a lekvárba, úgy kavarta össze az osztály rendjét. Én szerencsére Joli mellett maradtam." [57.12.04.]

Néha kis cselekhez folyamodtunk, hogy megússzuk a feleltetést: "Történelem órán átadtuk Joli néninek névnapja alkalmából az osztály meglepetését, egy cserép fehér cikláment. Magyar tanárnő rövidesen távozik, és a helyébe ő fog lépni. Szegény Arany János! (Ti. kb. azt fogjuk attól kezdve tanulni.)" [57.11.18.] (Nem alaptalanul aggódtam, mert Joli néni tényleg nem fordított sok gondot a magyar tantárgyra. A magyar órákon rendszeresen történelemmel vagy osztályfőnöki problémákkal foglalkoztunk.)
"Vettünk Hallók tanárnőnek egy 55 forintos szobrot, egy alvó kisgyereket. Kisbabája lesz, és azt hisszük, hogy holnap, ha odaadjuk neki búcsúzóul, szép emléke lesz örökre, és ami fő, pont aktuális." [57.11.28.]
"Nem volt ma nehéz napunk. A német óra elmaradt, földrajz órát eldumáltuk. Mindez a diri névnapjának volt köszönhető, amelyen én is, mint az I. e. képviselője, jelen voltam. Aztán a lyukas órán táncoltunk. Az utána következő annál rosszabb volt. Ti. osztályfőnökin intőosztás volt. Tornából figyelmeztetőt kaptam, (fene egye meg Ircsi nénit), oroszból, németből és biológiából dicséretet. (Gabó 5, Joli 4 dicséretet kapott, de nem irigylem tőlük.)" [57.11.30.]

Még egyszer a sportról: "Megkezdődött a házibajnokság, az I.e. és az I. f. kosárlabda-csapata mérkőzött meg. Szörnyű izgalmas volt. Az első félidőben még 6:0 volt az f. javára, de a másodikban négy kosárral 8:7-re győztünk! Sajnos én nem játszottam, fájt is egy kicsit. De az a fő, hogy győztünk. Persze a meccs után nagy szócsata indult az e+ a és f+ d között (ti. az I.e. és a. valahogy rokon osztály). Az f-esek lehordtak minket mindenféle disznócsordának, akiket nem lett volna szabad a pályára engedni. Persze minket sem kell félteni. Nyitottunk mi olyan szájat, hogy csuda! Annyi igaz volt belőle, hogy az f-esek cseppet sem voltak lovagiasak vagy sportszerűek." [57.11.25.]
"Délben kémia-szakkör helyett elmentem drukkolni a kosárcsapatunknak. Az I. b.-vel játszottunk, akik állítólag esélyesek a serlegre. Persze hogy kikaptunk. Az eredmény 10:5, de ebből 2 pont öngól (Nagy Zsuzsa dobta.) Én természetesen nem játszottam, se Gabó, pedig úgy érzem, tudok úgy, mint Emőke, Gabó meg egyenesen túlszárnyalja őt bedobásban. Azonban mi nem viselkedtünk úgy, mint az f-esek. Sokáig beszélgettünk meccs után igen barátságosan." [57.11.27.]
"Iskolába indulás előtt Emőke telefonált, közölte, hogy beteg, nem lesz iskolában, és én fogok játszani helyette a mai meccsen. Nagyon megörültem, hogy végre komoly mérkőzésen vehetek részt, de az iskolában már szörnyű ideges lettem. Idegességem hála Istennek, csak addig tartott, míg le nem vetkőztem. Akkor csodálatos nyugalom fogott el. Hiába, az ember nem ugyanaz tornaruhában, mint civilben. A mérkőzésen (amint mondják) nagyon jól játszottam. Volt ugyan egy személyi ellenem, de az sem egészen az én hibámból. A mérkőzést megnyertük, 22:18-ra. Hazafelé Zsiska Katival bementem Emőkéhez beszámolni az eseményekről." [57.12.11.]

Néha ilyen apró malőrök is történtek velünk: "Kémia óra előtt a szertárba mentünk Jolival. Nem láttuk bent tanárnőt, és miután megállapítottuk, hogy nincs ott, Joli jó hangosan kijelentette, hogy "hála Istennek!" Tanárnő pedig ott volt az ajtó mellett. Joli ettől kezdve csak per Takács lett." [57.12.03.]

Kedves emlékem maradt a Mikulás nap, amikor még egy kicsit gyereknek érezhettük magunkat: "Az iskolában ma tartottuk Mikulás napját. Mindenki vitt egy kis csomagot egy osztálytársának. Hogy kinek, sorsolás útján tudtuk meg. Nagy volt az izgalom, táblarajzolás. Első óránk mégis balul ütött ki. Mikor bejött matematika tanárnő, nagyon hangosak voltunk. Rossz kedvéhez még hozzájárult a táblára felpingált pimasz versike is:

Ünnepi hangulat,
Feleltetni (dolit íratni) nem szabad.
Ki e törvényt megszegi,
Azt a krampusz elviszi.

Közeledett a naptári év vége, a téli szünet. Már nagyon vártuk: "A VAKÁCIÓ már kora reggel ott virított a táblán. Még ugyan hivatalosan tanítási nap van, de sehol nincs komoly tanulás. Hó sajnos nincs, de hideg az igen. Boldog viháncolással telt el a délelőtt. Hiszen teljes egy hónapig azt csinálunk, ami nekünk tetszik. (!) Felelés általában nem volt. Megtette a hatást a táblára felírt ünnepi jókívánság. Leckét azonban adtak fel eleget.
Délben Jolival a főutcán jöttünk haza. Tulajdonképpen különös barátnőim vannak nekem. Három van, akit nagyon szeretek: Gabó, Joli és Klári. Gabót nem lehet nem szeretni. Rajta látszik a megértő, szerető környezet. Hisz az emberekben. Klári szintén igen finom lelkületű. Őt azonban a környezete zárkózottá, megközelíthetetlenné tette. A legkisebb fájdalmat is megérzi, és mint a nebáncsvirág, begubózik. Joli áll a legközelebb hozzám. Szinte kitaláljuk egymás gondolatát. Vele vagyok a legbizalmasabb és viszont. És ami a legjobb, egymásnak mindig megmondjuk, amit gondolunk egymásról." [57.12.21.]

A szünidő január 20-ig tartott. Az utolsó másfél héten elkezdtem a tanulást, méghozzá Jolival közösen. Egyik nap én mentem hozzájuk, másik nap ő jött hozzánk. Egyik alkalommal: "1 óra után elmentem Joliékhoz. Ma nem sokat tanultunk, hanem nagy fába vágtuk a fejszénket: elhatároztuk, hogy álnév alatt regényt fogunk írni." [58.01.10.]
"2 óra felé eljött Joli. Tanulásról alig volt szó, a regényt tárgyaltuk." [58.01.13.] Arról nem szól a fáma, miről is szólt volna ez a regény. A tanuláshoz nem nagyon fűlt a fogunk: "Joliéknál nem tanultam. Ott volt Zsuzsi, neki csináltuk meg a fizika és geometria példáit. Aztán a Pataki bácsiéktól áthallatszó harmonika-muzsikára táncoltunk. Jobban mondva csak Joliék táncoltak, én meg tapostam a Joli lábát." [58.01.16.]

Aztán január 20-án: "Vége a vakációnak! Sajnos. Ma már megkezdődik a meló és nyárig egyfolytában tart. Azt hittem, hogy nehezen fogom megszokni az iskolát. Pedig milyen hamar beletaláltam magam az iskolai környezetbe! Feleltetés általában nem volt, csak geometriából zúgtak be egy páran." [58.01.20.]

Azért még rém szeleburdi kislányok voltunk ekkor. Hát mint a 15 évesek... Néhány jellemző esetet meg is örökítettem: "Nahát! Még ilyen sem fordult velem elő. Tornaórán veszem elő a tornacuccot, és mennék a tornaterembe, hát látom, hogy csak a fél tornacipőm van nálam. Csak arra tudtam gondolni, hogy útközben hagyhattam el, mert olyan nagy elánnal adtam elő Jolinak a biológiát, hogy kieshetett a szatyorból. El voltam keseredve, úgy álltam az öltöző közepén magam elé meredve, mint egy bolond. Kénytelen voltam elkérni Szabó Jutkától, aki ma nem tornázott. Mázlija van, pont ének doli előtt kiugrott a középső ujja. Szóval ma egész nap rajtam röhögött az osztály. - Suli után elhatároztam, hogy veszek filmet, hogy fényképezhessek. Bement hát a "Szent Szövetség" az OFOTÉRT-ba. Azaz, először csak én mentem be, majd Joli, végül Ari és Klári is. De a kiszolgálás csak csigaléptekkel haladt. Joli méltatlankodni kezdett, hogy lám, az a fiú is csak odabent lebzsel az előhívóban, ahelyett, hogy kijönne engem kiszolgálni. Erre az, mintha csak meghallotta volna, kijött és leült velünk szemben egy székre, miközben elegáns mozdulatokkal cigarettázott. Én olyan zavarba jöttem, mintha valami elhomályosította volna az elmémet. Fordítva vettem fel a kesztyűmet, a pénztárcámat a Joli zsebébe dugtam, miután fizettem, és kétszer is rám szólt a srác, hogy elvehetem a filmet a pultról. Ezután hanyatt-homlok bukdácsoltunk ki az ajtón, alig várva, hogy minél messzebb legyünk ettől a helytől." [58.01.27.]
"A négyes Szent Szövetség" ma ünnepélyes keretek között felvette tagjai közé Tóth Gabót. Kár hogy ő nem miskolci. Meghívott minket a nyári szünidőben Szikszóra. De nem hiszem, hogy a szülei megengednék neki, hogy mi négyen egyszerre ott rajcsúrozzunk. - A mai latin órán bent volt a diri. Eléggé feszélyezte a társaságot. Egyszer, amikor hátranéztem, hát cinkosan rám kacsintott. Mama a múltkor azt mesélte, hogy a kollégája, Zoltán dr. jó ismerőse Sárközinek, és a múltkor, amikor náluk voltak, épp rólam volt szó. Hát én cseppet sem örülök annak, ha rólam van szó, és nem tudom, milyen összefüggésben! - Hazafelé bementem Jolival a Totózóba. Itt megint történt egy mulatságos eset, most azonban Jolival. Bent leejtett egy forintot, amit egy ember vett fel. Joli egyszerűen kivette a kezéből, mire az alak Joli háta mögött mindenféle fintorokat vágott. Biztos meg akarta tartani magának." [58.01.28.]
"Szépen gyülekeznek a Cilike tetteink, ezért a Szent Szövetség elhatározta, hogy naplót fog vezetni ezekről. A címe ez lesz: Cilikék. Ebbe köteles minden Szent Szöv. tag beírni Cilike tetteit - Ma nagy orosz zúgászat volt, tanárnő szinte kéjelgett. Különösen ki van rúgva Józsára és Klárira. Klárinak megmondta, hogy a bizonyítványban csak 3-asa lesz. Klári olyan szívtépően zokogott, hogy rossz volt hallgatni. Azt mondja, hogy a szülei azzal fenyegették, hogy ha félévkor 3-asa lesz, kiveszik a gimiből. Zengőné gonosz. Szegény Klári! Német tanárnő is, sőt Hallók tanárnő is pikkelt rá. Különben Klári maga mondja, hogy nem képes felelni Zengőnénél. Azt mondja, otthon mindig az oroszt tanulja, ha a mostohaanyja nem dolgoztatja. Mégis, mikor felszólítja tanárnő, mindent elfelejt. Tényleg rossz nézni azt a kínlódást, amit művel, ha oroszból felel. De engem is a hideg ráz, ha Zengőné elkezd vészjóslóan lapozgatni." [58.01.29.] A naplómból nem derül ki, lett-e 3-asa Klárinak félévkor, de szerencsére a szülei nem vették ki.
"Ma mihelyt bementem a tanterembe, elkezdtünk veszekedni. Ti. Joli beírta a Cilike naplóba az első esetet. Nekem első látásra megütötte ez a szó a szememet: OFOTÉR. Mielőtt belekezdtem volna az olvasásba, megemlítettem Jolinak, hogy lehagyott a végéről egy T betűt. Ezen aztán megindult a vita. Hogy én milyen szőrszálhasogató vagyok, el se olvasom, máris kritizálom; ha nem tetszik, írjam én, és Joli már tépte volna is ki a lapot, ha meg nem akadályozom. Sőt, azt is megállapította, hogy én olyan vagyok, aki, ha ajándékot kap, nem azt nézi, hogy kapott, hanem azt, hogy mit. Mondanom sem kell, mennyire fájt ez nekem, de nem tudtam haragudni Jolira, hisz ismerem, milyen szeszélyes, ha rossz kedve van. Azonban mégis egész délelőtt veszekedtünk, amíg meg nem hoztuk a törvényt, hogy aki a Szent Szövetségen belül megharagszik, fizet 1 forintot. - Délben elhatároztuk, hogy öten, a Szent Szöv. tagjai, elmegyünk Hallók tanárnőt meglátogatni. A város felé mentünk, hogy vegyünk neki valamit. Hosszas fontolgatás után vettünk egy cserép piros cikláment. Fél 3-kor visszarohantunk a suliba Gabóért. Ekkor azonban azt a rossz hírt kaptuk Mariettától, hogy hiába megyünk, mert úgysincs otthon tanárnő. Ez persze nem volt igaz, mert otthon találtuk. Nagyon kedves volt, behívott, megmutatta a kis Zsuzsikáját, aki nagyon édes és szép baba. Március elején jön vissza tanítani, aminek nagyon örülök, mert már elegem kezd lenni Joli néni kényeskedéséből." [58.01.30.]
"Mikor bejött Juci néni latin órára, így szólt hozzám: "Te Csilla, nem tudom, mi lesz veled. Szólt Sóky tanár úr, hogy az egyik oszlopos tagja rendszeresen nem jelenik meg a déli énekkari próbákon a latin miatt. Nem tudom, akarsz-e latint tanulni? Úgy látszik, a kettő nem fér össze egymással. Hát válassz!" - Szóval, végre lesz ürügy, hogy kimaradhassak. Elhatározásomat megerősítette az is, hogy leülve észrevettem, hogy nincs kész a házi feladatom." [58.01.31.]
"Ma valahogy akaratlanul is megbotránkoztattam Gabót. Torna óránk (hál'Istennek) elmaradt, de nem mehettünk be az osztályba, mert ott német óra volt. Bementünk hát a kémiai előadóba. Itt aztán egymás hegyén-hátán ültünk, és próbáltunk tanulni. Egyszer Ari nagy álmosan rámdűl, mondván: "Jaj, olyan álmos vagyok, hadd aludjak egy kicsit!" Mire én: "Jó, Arikám, csak ne tehénkedj rám!" Gabó nem tudta mire vélni ezt a hangot, s őszintén be is vallotta, hogy tőlem nem várta volna ezt. Ezek szerint Gabó biztos valami szentfazéknak gondol, és ha véletlenül kicsúszik előtte ilyesmi a számon, hát megbotránkozik." [58.02.03.]
"Ma az iskolában furcsa találkozásban volt részem. Ugyanis a lépcsőn összetalálkoztam Ircsi nénivel. Mikor köszöntem neki, végignézett rajtam és így szólt: "No, te híres!" Gondolom, a konferencián sok vita lehetett a tornajegyem körül." [58.02.05.]
"Délben nagy volt az izgalom. Ma kapjuk ki a félévi értesítőt, diáknyelven: mérgesítőt. Nagy bosszúságunkra, Joli néni betegsége miatt mi nem kaptuk meg. Ehelyett bejött Berci bácsi, az igazgatóhelyettes, és felolvasta a jegyeket. Így megtudtam, hogy én csak jeles lettem. Csak Gabó lett az osztályban kitűnő. Nekem csak tornából van négyesem, míg Jolinak matekból és énekből." [58.02.08.]

Hát ezzel el is érkeztem a félév végéhez. Igazán nem is gondoltam, hogy ennyit tudok írni az iskoláról. Visszagondolva talán ez az időszak volt számomra a négy év során a leggondtalanabb, legboldogabb.

B. Magánélet

Végigolvasva az előző fejezetet, olyan érzésem támadt, mintha valami lányregényt olvastam volna. Ez egy igazi stréber "jó kislány" irománya, akinek mindene a tanulás, és tán nem is létezik számára semmi az iskolán kívül. De mit csináljak, ilyen voltam. Ekkor még ilyen. Lelkesedtem az iskoláért, és bár megláttam a tanáraim gyengéit, mélyen tiszteltem őket. Az a "műsor", amit levágtunk a kál-kápolnai vonaton, bizonyára meg se közelítette azokat a paródiákat, amelyeket a mai fiatalok gyengének minősítenének. Rajongtam a természetért, otthon az én feladatom volt a cserepes virágok karbantartása, a kerti munkákból is kivettem a részem. Szabolcs bátyámmal közösen kaktuszokat gyűjtöttünk. Nagyon szerettem olvasni és moziba, színházba járni. Készítettem egy kimutatást, amiből kiderül, hogy átlagban 5-6 könyvet olvastam el havonta, és havi 2-3 filmet néztem meg. Színházbérletem ekkor még nem volt, de kéthavonta megnéztem valamilyen színdarabot.

A vallásosságom is mély és őszinte volt. Nemcsak hittanra jártam hajnali órákon, de első péntekenként bármilyen nehezemre esett a felkelés, elmentem gyónni-áldozni iskola előtt. Mindenszentek napján pl. a következőket írtam: "Első péntek, és egyúttal Mindenszentek ünnepe is. 5-kor keltem és elvégeztem a kilencedik gyónás-áldozást [a szent kilencedet]. A télen már fogok egy kis pauzát tartani. Reggelire csak egy üres kakaót ittam, és uzsonnát se kaptam. Első szünetben megvehettem volna a kiflit, de siettem tornaórára. - Egész délelőtt kopogott a szemem az éhségtől. Ari felajánlott ugyan nekem vajaskenyeret, de én a kifli elfogyását Isten szavának véltem, és így nem fogadtam el. Október 26-án volt szegény Misley Emese halálának első évfordulója, és én nem mentem ki a sírjához, és így a koplalást felajánlottam az ő lelkiüdvéért. - Este kimentünk a temetőbe. Gyönyörű, enyhe, tiszta idő volt. A Hold fényesen ragyogott. Volt már eset, hogy havazott ilyenkor, vagy legalábbis fújt a szél. Ma még a szellő is pihent. A temető felett az ég már messziről piroslott. Nagyszerű volt a kivilágítás. Alig volt sír, amelyiken ne égett volna gyertya. Azután elmentünk a templomba misét hallgatni." [57.11.01.] Egyébként minden különösebb fogadalom nélkül is gyakran előfordult velem, hogy egész délelőtt nem ettem semmit, akár délután 3-4 óráig is. A korai felkelésektől pedig szédelegtem az álmosságtól, fáradtságtól. Néha nem is sikerült Civalnak felkölteni, pl: "Reggel nem voltam hittanon. Amikor szólt Cival, nem voltam képes felkelni. Azt gondoltam, hogy csak valami képzelődés az, hogy már fel kell kelni. Érzékszerveim teljesen felmondták a szolgálatot." [57.12.10.] Nem csoda hát, hogy olyan sovány és kimerült voltam. Ezidőtájt mondta Cival nekem azt, hogy "Csilla, te már csúnyán sovány vagy!"

Hajlottam a misztikum felé, október 23-án (!) érdekes "dejavue" élményt írtam le: "Mikor a Lévai utcán mentünk, különös kékeslila fény világította meg fejünk felett az eget. Én ezt is különös előjelnek tekintettem. Az utca sötét, kihalt volt. Féltem, pedig velem volt Mama is. Lepróbáltam a kabátot, gyertya mellett, mert nem volt villany. Mikor [hazafelé] nekivágtunk gyalog a hosszú, sötét, kihalt utcának, aminek félelmetességét csak fokozta a komor, lucskos idő, egy igen-igen régi, tudatalatti emlék idéződött elém. Mintha már láttam volna 1-2 éves koromban, a háború idején ilyen tájat. Olyan misztikus volt." [57.10.23.]

Én egyébként nem tartottam magam "jó gyereknek", amint ez az otthoni Mikulás leírásából is kitűnik: "Este tanulás után kipucoltuk a cipőnket. (Sza kivételével) és vártuk a Mikulást. Jött is, nemsokára Papa hazajövetele után. A drága jó "Mikulás" igen kitett magáért. Ha meggondolom, mivel is érdemeltük ezt ki, hát pirulnom kell. Nem voltam a szó szoros értelmében rossz, de jó sem. És ez a nap sem volt hosszabb, sem rövidebb, se különösebb, mint más hétköznapok, mégis vagyont érő édességet kaptunk. Drága jó szent Miklós! Nem is tudom eléggé megköszönni ezt a kedves ünnepet Neked. Mennyi gond és igyekvés ilyenkor a szülők dolga, és mégis ki vannak téve a hálátlan gyermekek szeszélyeinek. Én igyekeztem boldog lenni, ami nem is volt nehéz, hiszen valóban az is voltam." [57.12.05.]

A "magánélet" is többnyire abból állt, hogy az iskolai barátnőimhez elmentem, vagy ők jöttek hozzám. Nagyon tudtam rajongani az éppen aktuális barátnőért, ez néha már túlzott méreteket öltött. (Pl: "Borzasztóan elkeserített az a hír, hogy Gabóék el fognak Pestre költözni. Mint már említettem, Gabó egy felkiáltójel az én lelkemen. Már úgy hozzánőtt a szívemhez, hogy eltávozásával mély sebet hagyna. Bár ne ismertem volna meg soha! Hiszen nem is lehet nem szeretni, és ha nem ismerem meg, talán nem is érezném a hiányát. De így? Nincs szó arra, ahogy szeretem. Melegen, mint testvér a testvért, lángolón, mint a szerelmest, és odaadón, mint anya a gyermekét, vagy fordítva. Meddig fog ez tartani? Nem kérdezem. Van." [57.11.08.])

A másik nem iránti vonzalmam ekkor még elég "gyerekcipőben" járt. Az unokabátyám, András, vagyis Ani, ahogy akkoriban neveztem, gyakori vendég volt nálunk, hetente többször is meglátogatott. Ő a Földes Ferenc fiúgimnáziumba járt, szintén első osztályba. Ekkoriban tánciskolába járt, és nagyon büszke volt hódításaira, és felvilágosultságával igyekezett megbotránkoztatni. Hívott is néha össztáncra, bálba, de én nem mentem, részben mert nem tudtam jól táncolni (pedig Mama mindent megtett, hogy megtanuljak), részben mert nem volt olyan ruhám, amiben jól éreztem volna magam. Engem folyton naivságomért ostorozott, mint pl. ekkor: "Délután itt volt András, és lehordott minden hülyének, mert szerinte túl naiv vagyok. Én inkább büszke vagyok erre, minthogy szégyelljem." [57.09.04.]

Valahol a tudatalattimba elfojtva még bennem élt a VIII.-os ideálom iránt érzett gyerekszerelem. Időnként írom a naplómba, hogy láttam Őt, és bizony, még mindig megdobbant a szívem. ("Ez baj, ezt ki kell küszöbölni!" [57.11.08.]) Míg csak egy napon a következő nem történt velem: "Délelőtt még aránylag egész normális voltam. (Hangsúlyozom: aránylag!) Este már nagy volt az izgalom. 7 órakor elindultunk a Párizsi Jégrevűt megnézni. Azt hiszem, ezt soha nem fogom elfelejteni. Csodálatos volt, pazar volt, káprázatos volt, egyszóval minden. És mindennek tetejében ott volt Mikkó Virtannen, a finn korcsolyabajnok, ez a csodálatosan szép, ügyes, bájos, lányos fiú. (Azt beszélik, hogy lányfiú.) Kábultan jöttem haza, hatszor majd orra buktam." [57.11.10.]
"Az iskolában nem létezett még számomra más, csak Mikkó. Csak arra a platinaszőke fejre tudtam gondolni. (Hogy a fene vigye el!) Nem is hittem volna magamról, hogy így bele tudjak káprázni valakibe. Van egy pár Mikkó-rajongó lány az osztályunkban, azokkal tárgyaltam. Hazafelé letépkedtem Mikkó képét a plakátokról, és itthon felragasztottam. De nem voltam annyira, hogy ki ne ábránduljak belőle, mikor megtudtam, hogy tényleg igaz az, hogy Mikkó az un. "homoszexuális"-ok közé tartozik. Ti. olyan, aki egy másik férfiba szerelmes. Ez egy kissé fantasztikus nekem, az én elmém nem veszi be. De azt azért megértettem, hogy ő a nap, ami körül a kis napraforgó-bakfisok hiába forgatják fejüket." [57.11.11.]
"Szeretnék elmenni külföldre tavasszal, végig a Balkánon, Mikkóék nyomában." [57.11.12.]
"Azt hittem, hogy ki vagyok ábrándulva, de sajnos!!! Nem. Ma meggyőződtem afelől, hogy kár a gőzért, az ilyesmi nem megy olyan könnyen. Pláne Icy is elkezdte nekem Mikkót magasztalni, s közben azzal dicsekedett, hogy ő kezet fogott vele, stb. Fene érti ezt a dolgot. Pedig Gabó azt mondta, hogy addig egész másképp fog rám nézni, amíg bennem lesz ez a hóbort." [57.11.14.]
Ezen az egy eseten kívül nem volt rám jellemző, hogy színészekért rajongtam volna. Talán csak a Trapéz c. film tett rám olyan nagy hatást, hogy kétszer néztem meg, no nem Gina Lollobrigida kedvéért, hanem a férfi főszereplő, Tony Curtis miatt. Akkor állapítottam meg szomorúan, hogy itt Miskolcon nincsenek olyan széparcú és izmos férfiak, mint a filmeken. Ekkoriban beszélték azt Gináról, hogy kioperáltatta a lengőbordáit, hogy karcsúbb legyen. A derékbősége, úgy hírlett, 58 cm volt. Nos, az enyém bordástul volt annyi.

Nem mintha én olyan csinosnak vagy szépnek hittem volna magam, ellenkezőleg. Nagyon is tisztában voltam azzal, hogy "nem vagyok valami rendkívüli szépség, hogy csak rám kell nézni, és..." [58.02.01]

... mindjárt belém szeret valaki. Erről volt alkalmam meg is győződni, Szabolcs bátyám szalagavató buliján. Leírom, mert ez az este sokáig kihatással volt az életemre: "Szabolcsnak ma volt a szalagavatója. Ideadott nekem egy meghívót, hogy adjam oda valamelyik jó barátnőmnek. Végig imádkoztam az egész osztályt, hogy jöjjön el valaki. De nem bírtam elcsalni senkit. Én sem akartam menni, de Mamát nem akartam megszomorítani. Elmentem hát. Ott találtam Marinov Marikát. Ha ő nem lett volna, nem bírtam volna ki. Így is rémesen éreztem magam. Sza úgy vízen hagyott, hogy kedvem lett volna felpofozni. Borzalmas sokat táncolt egy tehénnel, kb. tíz számon keresztül. Engem egy tahó kért csak fel, és annak is volt annyi esze, hogy a harmadiknál leköszönt. Sza felkérte Marikát is, (persze Mikinek eszébe se jutott felkérni engem), és így meg voltam fosztva bátytól is, barátnőtől is. Folytonosan Mamáékkal lógtam. A felnőttek beszéde nem érdekelt, Sza pedig nem mutatott be senkinek (a piszok!). Papa szidott is amiatt, hogy olyan vagyok, mint aki be van sózva, ha bent vagyok, kikívánkozom, ha kint, akkor be. Szaval két rövid számot még táncoltam, a többi időben 9-től 2 óráig petrezselymet árultam. Szidtam magam, amiért eljöttem ide bosszankodni. Senkit nem ismerek, Szanak egy osztálytársát sem, ez pedig a Szabolcs hibája." [57.12.14.] Ez a kínos tapasztalat nem segítette elő az önbizalmam kialakulását, sőt. Ami kevés még lett volna, az is odalett. De hát hogy is várhattam, hogy másképp legyen? Ekkor még csak egy rendkívül gyámoltalan, vékony, esetlen gyerek voltam, a mellemnek csak a helye volt meg, se frizurám, se fellépésem, táncolni se nem tudtam, se nem mertem. Szegény Szabolcsot okoltam, holott ekkor a 3 év korkülönbség még borzasztó soknak számított. Ő és kortársai már azt nézték a lányokban, hogy "jó nő-e" az illető, mit kezdtek volna egy magamfajta csitrivel? Pláne gondolom, milyen durcás képet vághattam. Mégis ennek az esetnek volt egy olyan következménye is, hogy Szabolcs (szegény) megpróbált elhozni és bemutatni egy-egy osztálytársát, nagyon kis hatásfokkal. Én ugyanis, olvasmányaim vagy a filmek hatására, úgy képzeltem, hogy egy idősebb fiútestvérnek természetes kötelessége a húgának fiútársaságot biztosítani. Hogy ez nálunk nem működött, arra magyaráztam, hogy biztosan szégyell engem, mert csúnyának tart. Később sokszor kellett magamnak bizonyítani, hogy elhiggyem, én is vagyok olyan, mint más.

Közeledett a karácsony. "Este Papával szaloncukrot kötöztünk. Ebben az évben avattak be először ebbe a munkába. De azt még nem mondták itthon, (talán nem is fogják,) hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyfát és az ajándékokat." [57.12.23.] És másnap: "Ma jön a Jézuska. Hó nincs. Kint a konyhában nagy a sütés-főzés. Reggel voltunk gyónni-áldozni. - Ebéd után átmentünk Olgáékhoz. Megnéztük Enikő Jézuskáját, aztán jöttünk haza. Izgatott voltam nagyon. Jó fenyőszag terjengett az egész lakásban. Elénekeltük az ajtónál a "Mennyből az angyal"-t, és bementünk. Igazán meglepődtünk, amikor a csilláron megláttuk a hét luftballont. A karácsonyfa is szép. Egy kis incidens azért mégis közbejött: a szaloncukrok egymás után gyulladtak meg a csillagszórótól. De hamarosan elmúlt a baj, tulajdonképpen csak az ijedtség volt nagy. Mindenki megkapta a maga szíve vágyát: én a korcsolyacipőt, két könyvet: egy Cilikét és az Arany balladáit, egy kézimunkát, egy szép vattapaplant, és egy sötétkék melegítőt. Mindenki meg volt elégedve. Nagyon finom vacsora volt: borsodó, rántott hús és rántott hal. Ezután kártyáztunk." [57.12.24.] Ez a karácsony szépen illeszkedett a gyerekkori karácsonyok sorába. Szinte szóról szóra ezt írtam le a "Vallomás gyermekkoromról" c. cikkemben. Igaz, eltérően a szokásoktól, ekkor nem mentünk éjféli misére, mivel reggel már voltunk. De másnap: "Délben voltunk templomban. Tömérdeken voltak. Mi kint álltunk. Igyekeztünk haza. Itthon pazar ebéd várt: kakassült rizzsel." [57.12.25.]

Azonban a Jézuska mást is hozott ezen a karácsonyon: "A jó Isten szeret engem. Most, gyónás után, tiszta lélekkel, teljesítette régi titkos óhajomat. Nagylány lettem. Sok bajom volt egész nap. Este voltunk Aniéknál (szokásos karácsonyi látogatás). Kártyáztunk, amin nyertem 6 forintot." [57.12.26.] Miért is vártam annyira a nagylányságom? Hát mióta tudtam, hogy ez a feltétele az anyaságnak, ráadásul Papa azt állította, hogy ha ez bekövetkezik, a mellem is meg fog nőni, úgy gondoltam, nem maradhatok ki ebből. Ti. már féltem, hogy valami bajom van, hiszen az osztálytársaim már mind menstruáltak. De a bekövetkezett esemény eléggé lehangolt, már ami a gyakorlati oldalát illeti. Nem voltak még intim betétek, sem tamponok, a vatta pedig egyáltalán nem tette könnyűvé a helyzetet. Ragadt, elcsúszott, átázott. Rémes volt. Mit kellett elviselni akkoriban a nőknek! És ez így ment minden hónapban egy héten keresztül! Ráadás volt a hasfájás, görcsök, rossz közérzet, migrén, és a szégyenérzet, hogy észre ne vegyék rajtam. Igaz, tényleg mutatkozott valami pozitív hatás is, mármint a mellemet illetően, de csak lassan, és sokkal kisebb mértékben, mint szerettem volna. Viszont annál érzékenyebbé vált, néha még a paplant sem bírtam elviselni, hogy hozzáérjen. De ezt már nem lehetett visszacsinálni, menthetetlenül beléptem a kamaszkorba.

Aztán elérkezett a Szilveszter. "Ma még 1957-et írunk. Holnap már egy évvel idősebbnek mondhatom magam... 15. évembe lépek. Szívszorító gondolat! - Meghívott Elemér bácsi Mamáékkal együtt szilveszterezni. Kb. 10 óra tájban beállítottunk hozzájuk. Eleinte a rádiót hallgattuk. Pazar műsor volt. Később pókeroztunk. Éjfél előtt a Szabad Európa rádiója az óra ketyegését utánozta. Pont éjfélkor elkezdte ütni a 12-t. Olyan ünnepélyes volt! Leoltották a lámpát, csak a karácsonyfa gyertyái égtek. Megittuk a pezsgőt (amit életemben először ittam) és mindenki mindenkinek boldog újévet kívánt. Majd felhangzott a Himnusz, utána pedig a Szózatot szavalták. Szép volt. 2 órakor jöttünk haza." [57.12.31.]

Elmondhatom, hogy gyermekkorom utolsó felhőtlen évét hagytam magam mögött. De ezt akkor még nem tudtam, és azt sem, hogy sorsfordító, nehéz év következik az egész családunk életében.