I.2. Első osztály, második félév
Ha tudtam volna, hogy egykor krónikát fogok írni az osztály életéről, egészen máshová tettem volna a hangsúlyt naplóírás idején. Így azonban csak arra tudok támaszkodni, amit leírtam, és így bizony eléggé egyoldalú és szubjektív ez a visszaemlékezés. Igyekezni fogok olyan bejegyzéseket idézni, amelyek nemcsak rólam szólnak, hanem visszaidéznek valamit az osztály akkori hangulatából.
Mindenekelőtt korrigálnom kell, amit az előzőekben írtam: a nyári szünetig volt még egy hosszabb, egyhetes tavaszi szünetünk is. Addig azonban még történt egy és más.
Az én szemszögemből legszembeötlőbb változás ebben a félévben az, hogy már korántsem vagyok olyan lelkes a különórákat illetően. Igaz, megszaporodott a szakköreim száma a matematikával és a magyarral, de a matematikát hamar megbántam, ("...mit gyötröm magam a másodikos anyaggal, mikor még az elsős is sok nekem?" [58.03.03.]) A kézimunkát is abbahagytam volna, mivel egyre fárasztóbbnak bizonyult a délutáni visszajárás az iskolába, csak Ili néni nem akart elengedni. Másrészt: "Ma kémia órán nagy öröm ért: leváltott Mária néni a szertárosi tisztségemről. Már úgyis nehezemre esett folyton szaladgálni, mosogatni, pláne mikor nem tudtam a leckét." [58.03.04.] Nem tudom, a többiek hogy birkóztak meg az iskolai elfoglaltságokkal, én mindenesetre fizikailag egyre kimerültebbnek éreztem magam. Ezzel kapcsolatban Tar Aranka barátnőmnek sajátos teóriája volt: "... Ari telefonált. Háromnegyed órát beszélt nekem, ami lelki prédikációnak volt szánva. Ari szerint ugyanis nincs semmi bajom, csak elhagyom magam, amire egyedüli orvosság az lenne, ha párszor jól elvernének." [58.03.04.]
Az osztály létszámában is történt változás: "Megrázó esemény! - így hirdethetné az iskola riportere azt az esetet, ami ma jutott a tudomásunkra. Osztálytársunkat, Szentpéteri Katit "eltávolították" az iskolából. Osztályismétlő volt, szegénynek voltak botrányos esetei, és most 4 tárgyból bukott. Nagy cirkuszt rendezett, Joli néni nagy bosszúságára." [58.02.13.] Próbálom felidézni ezt az eseményt, de se arra, sem pedig annak szenvedő alanyára nem tudok visszaemlékezni. A naplómba egyszer említem a Kati nevét, úgy, mint aki nagy szakértő fiúügyekben. Talán a többieknek mond ez a név valamit.
Más is történt az osztályban: "A tegnapi nagy ültetés alkalmával Gabó mellé kerültem. Joli se került messze tőlem, előttem ül. - Ma kaptuk ki a bizonyítványt, több, mint egy héttel később, mint kellett volna. Mindez Joli néni nagyfokú trehányságára vall." [58.02.18.] Úgy látszik, mintha elmúlt volna az áhítatos tisztelet időszaka, ekkor már elég negatívan minősítem osztályfőnökünket. Persze, mint mindennek, ennek is két oldala van, én csak az egyiket láttam, nem biztos, hogy tényleg trehányság volt. De Joli nénivel máskor is meggyűlt a bajom: "Nagy izgalommal készültünk a déli énekkari próbára, ami az utolsó órán lett volna megtartva, mégpedig a Földesben. Egy dolog aggasztott csak, hogy magyar óra az utolsó, és olyas szelek fújtak már tegnap is, hogy lehet, hogy látogató jön. Ez esetben pedig nemigen enged el Joli néni. Nagy bosszúságomra a hír valóra vált, és Joli néni Arit, Erikát, Harit és engem nem engedett el. Mérgemben magyar órán egyszer sem jelentkeztem." [58.02.21.] "Történelem órán ismeretlen okok miatt Joli néni nem jött be. Ehelyett Berci bácsi, az igazgatóhelyettes tartott történelmet. Ó, ha ő tartaná, imádnám ezt a tantárgyat!" [58.02.27.] "Joli néni utolsó két órája lyukas volt. Örültünk neki, de azért Joli néni nagyon elhanyagolja a magyar tanítást. Mire visszajön Ica néni, nem fogunk tudni semmit." [58.03.06.]
A fegyelmezés terén is történtek változások: "Rögtön az első, biológia órán feltűnt nekünk valami. Szécsy valami okból szigorú lett. Először is el kellett énekelni a himnuszt, aztán a gallérokat vette sorra, majd a szvettereket kellett levenni a köpeny felől, és sorolhatnám tovább. Majd bejött Joli néni, és folytatta a prédikációt. Valaminek történni kellett." [58.02.24.] Majd másnap: "Első órán matematika helyett osztályfőnökit tartott Joli néni. Gyanús. - A második és harmadik óra alatt átmentünk a Béke moziba. Nagyon jó Arany-megemlékezést tartott három pesti, az egyik bizonyos Horváth Ferenc, akit a rádióban is hallottam már szavalni. Rengeteget tapsoltunk, csakhogy teljen az idő. De erőlködésünk ellenére is orosz órára pontosan visszaértünk. - Zengőné újra csak egreccérozott bennünket úgy, hogy még megmozdulni se mertünk." [58.02.25.] Egy nap múlva: "Az iskolában egymásután lépnek életbe különféle nevetséges szigorítások, amik még év elején sem voltak. Ti. mostanában volt egy nagy gyűlés a gimnázium fegyelmével kapcsolatban. - Az orosz órai hangulat ma sem volt kevésbé feszült. Különösen megijesztett egy váratlan epizód: amikor tanárnő leült, kitört az alatta lévő szék lába. Azt hittük, haragudni fog, de csodák csodája! Még nevetett is." [58.02.26.]
A heteseknek volt a kiváltságuk, hogy a rendre felügyeljenek: "Magyar óra előtt beszélgettem Gabóval. Zsiska, a hetes, kiszúrt minket. Joli néni késett, biztosan letolták a tanáriban, mert bosszúságát rajtunk töltötte ki: akiket felírt Zsiska, azoknak adott egy-egy 1-est magatartásból. Négyen voltunk szerencsések: Gabó, én és még ketten. Századik magyar óránk volt, mi is jól jubiláltunk!" [58.03.01.] De néhány héttel később: "Hetes vagyok. Elég ronda, terhes feladat. Joli néni azonban nagyon meg van velem elégedve, megdicsért, sőt, azt mondta, hogy ha továbbra is így végzem dolgomat, beír magatartásból egy 5-öst, és így korrigálódik az az 1-es." [58.03.17.]
Ismét egy Cilike-tett: "Otthon felejtettem az uzsonnám, de Mama utánam hozta és leadta a portára. Szünetben valaki feljött, hogy menjek a portára, mert csomagot kaptam. Hát az uzsim volt! Én pedig szörnyű bamba képpel megkérdeztem, hogy "mit kell érte fizetni?" Ezen röhögött az egész osztály." [58.03.05.]
A "nemzetközi nőnapon": "Magyar és matematika órán ünnepeltük magunkat. Remekül elfecsegtünk, különösen Panni nénivel. - Negyedik és ötödik óránk nem volt megtartva. Átmentünk a Béke moziba, és meghallgattunk egy előadást József Attiláról. Elég gyenge volt." [58.03.08.]
Erre az időszakra esett az énekkar hangversenysorozata, ami bizonyára nagy esemény volt a két gimnáziumban éneket tanító Sóky tanár úrnak. A kórus a Földes énekkarával közösen énekelt, így én egy énekkarban énekelhettem a bátyámmal, Szabolccsal. Ez az egy jó volt az egészben. De többnyire csak a sűrű próbákat tapasztaltuk, ami az amúgy is fárasztó iskolai elfoglaltságot még jobban megnehezítette. Próba hajnalban, délben, délután, aztán a fellépések... "Ha nem lennék énekkaros, ma iskolába se kellene mennem. De így bebolondítottak a suliba 8-ra. A Földesben volt főpróba a vasárnapi hangversenyre. A próba azonban csak 11-kor kezdődött meg. Étlen-szomjan kornyikáltunk 3-ig. Közben az egészet felvették rádióra, és emiatt mindent kétszer-háromszor énekeltünk el." [58.03.10.] "Délután vissza kellett menni, mert ma volt megtartva az első "próbahangverseny". Nem is volt rossz. Igaz, hogy minket nem engedtek be, csak a szereplés idejére. Azért mi jól eltöltöttük az időt. Egyszer, a sötétben táncolni is kezdtünk. Az egységes hangulatot Peller törte meg, de a villanyt nem találta meg rögtön, mert a másik oldalon kezdett el kaparászni. Mikor sikerült felgyújtania, már a helyünkön ültünk. Később összeült egy kis klub, Erika, Taizs Mariska és én, és kiszámolásra énekeltünk. Felfedeztem, hogy Mariskának nagyon szép sanzon-hangja van. 9 óra is elmúlt, mire hazaértem." [58.03.11.] "Délelőtt nem feleltettek a tegnapi hangversenyre való tekintettel. Orosz órán én jelentettem. Véletlenül azt találtam mondani, hogy nem készültünk, de tanárnő rám ordított. Azt mondta, hogy készülni kellett, csak esetleg a nem-feleltetésről lehet szó. - Utolsó órában vetítés volt. Biológiai és földrajzi filmeket mutattak be. Különösen az utóbbi tetszett, amely a Bakonyt mutatta be. - Délután újra tartottunk egy hangversenyt. Az időt kellemesen eltöltöttük, és újra csak énekeltünk egymás között." [58.03.12.] "Utolsó óráról elmentünk hangversenyre. Ezzel csaknem le is tudtuk a három iskola (Földes, Kossuth, Zrínyi) közös előadásainak sorozatát. Legalább is a tanulóifjúság számára. Hátra van még a vasárnapi díszelőadás. Közben sokat beszélgettünk. Főleg Mariska mesélt sokat falujáról, Hernádnémetiről." [58.03.13.]
Másnap, pénteken történt egy kis incidens. "A rövid március 15.-i ünnepély után, (amelyen elég gyatrán szerepeltünk a kiskórusban), csodálatos vidáman és boldogan jöttem hazafelé. A hó már nagyjából elolvadt, ami reggel esett. De Ari kényeskedésével elrontotta ezt az éterkönnyű hangulatot. Ti. Joli meghívott vasárnapra hozzájuk. Arit is hívta, de én erről nem tudtam. Mikor megmondta, én felkiáltottam nagy vidáman, hogy "Ari, te is jössz?" de igazán nem rossz szándékkal. Erre megsértődött. Azt mondta, hogy ezek után nem jön. Különben is hangverseny lesz. Elhatároztam, hogy kilépek a Szent Szövetségből, amely úgy látszik, nemcsak szent, de sérthetetlen is." [58.03,14.] De vasárnap: "Délben voltam templomban. Ott találkoztam Jolival, majd Arival. Kibékültünk. Ari rögtön megpuszilt. Tehát a tervet, hogy kilépek a Szent Szöv.-ből, elvetettem. - A díszhangverseny jól sikerült. Még sosem énekeltünk ilyen jól. Azonban a Kossuthosok állítólag belesültek. Közben mi a tantermünkben magánhangversenyt rendeztünk. A hangverseny után tánc is volt, de én Arival hazajöttem. Ő is bejött hozzánk, és idejött érte az édesapja." [58.03.16.]
Szegény pedagógusoknak akkoriban nem tartott valami sokáig a szülési szabadság. Hallók tanárnő is csak szűk 4 hónapig maradhatott otthon a kisbabájával: "Utolsó óránk magyar volt. Már nem Joli néni tartja. Tegnap visszajött Hallókné, és ma tartotta a második óráját. Elég kellemetlenül kezdi, rengeteget adott fel magyarból. 5 oldal tanulni, plusz egy fogalmazás. Címe: Mi szeretnék lenni? Egész délután a magyart magoltam." [58.03.28.]
Eljött április elseje: "Ezt a kedves, bolondos napot az I. e, az iskolaszerte rosszaságáról híres osztály ülte meg legszerényebben. Semmi szellemesség, ötletesség nem akart előadódni. Próbálkoztunk, próbálkoztunk - szemüveggel vagy copffal - de hiányzik az összetartás. De talán még jó is, mert a bolondosabb osztályok többnyire otthagyták a fogukat." [58.04.01.] Azaz, ráfizettek.
Közeledett a tavaszi szünet, ami április 4.-től 10.-ig tartott. Beleesett a "felszabadulás" ünnepe és a Húsvét is. "Földrajz óra lett volna az első, de Panni néni nem volt itt. Szécsy helyettesítette. A második - orosz - óránk már meg volt tartva. Jó sok szünidei feladatot adott fel Zengőné. A történelem szintén potya volt. Vettünk Joli néninek valamit, és ő hálából nem íratott dolit. Zsuzsa néni is nagyon helyes volt: ő éneket tanított. Az ő óráján azonban énekkari próba volt. Utolsó óráról elmentünk (kémia szakkörösök) az Oxigéngyárba. Nagyon érdekes volt. Láttuk a gyártás menetét, a palackozást, sőt cseppfolyós oxigént is mutattak. Én egész idő alatt Mariettával voltam." [58.04.02.] Érlelődött hát a barátságom Tutival. "A suliban ma nem volt már komoly tanítás. Kémia órát eldumcsiztuk. Biológia órán vetítés volt. Az orosz óra is állítólag igen kedélyes hangulatban telt el. Pedig csak egy hét szünet lesz, arra is tömérdek tanulnivalót adtak fel! Nekünk az orosz óra alatt énekkari próba volt a nagyteremben. Szünetben találkoztam Moncsival [Monori Erikával], aki a debreceni zárdában tanul. A Malinovszkij utcai lányok egy kicsit összegyűltek eszmecserére, de már nincs nagy összetartás. Utolsó két órában ünnepély volt április 4. tiszteletére. Mi is énekeltünk egy-két számot." [58.04.03.]
Hamar eltelt az egyhetes tavaszi szünet, amit nem is bántam: "Ma mentünk a tavaszi szünet után először iskolába. Már nagyon hiányzott nekem a barátnők társasága. - Ma nem tornáztam. Egész tornaórán Mariettával beszélgettem, aki bevallotta, hogy engem szeret legjobban az osztályban." [58.04.11.]
Legtöbb problémát a magyar és az orosz tantárgyak okozták, de úgy látszik, nemcsak nekem: "Orosz órán nem a dalból feleltetett tanárnő. Óra elején, mikor Szálkay "felelt", nevetőgörcsöt kaptam. Irtó kellemetlen volt. (Az idézőjelet az indokolja, hogy a tanárnő ugyan kérdezett, de Mari egy kukkot se felelt rá, csak révetegen nézett maga elé.) Később tanárnő engem is kihívott felelni, de szerencsére 5-öst kaptam. A másik óra, amitől úgy féltem, a magyar volt. Ezt azonban remekül megúsztuk. Tanárnő ígéretéhez híven elvitt a fényképkiállításra, ami nagyon tetszett." [58.04.15.] "Most az oroszt már alig tanulom, folyton az a nyavalyás magyar kínoz. Úgy vártuk vissza tanárnőt, mert azt hittük, jobb lesz Joli néninél, és most tessék! Folyton fogalmazásokkal gyötör, de neki még az sem elég. Borzasztó szigorúan veszi a helyesírást, pedig kétlem, hogy ő jobban tudja nálunk; irodalomelméletet meg annyit ad fel magolni, hogy majd belebolondulunk." [58.04.21.] "Ma szokatlan volt Zengőné: elég kedvesen eldumcsizott velünk, és új leckét is alig adott fel. Drukkoltunk azonban a magyar előtt. Azt hiszem, ez a legnehezebb tantárgy." [58.04.22.]
Persze a többi tárgyat is gyakran emlegetem, pl: "A földrajz óra pazar volt, mert hazajött Kiss Panni néni a Szovjetunióból, és egész órán mesélte a kalandjait. A történelem óra is úgy látszott már, hogy szép simán elmegy felelés nélkül. Jelzőt csengettek már, mikor kihívott Joli néni, hogy kijavítsam a múltkori 4-est. Kicsit ideges voltam, mert tudtam, hogy milyen szőrszálhasogató Joli néni. De a feleletem jól sikerült, azt hiszem, 5-öst kaptam rá." [58.04.16.] "A biosz óra is elment, csak az történt, hogy Szécsy észrevette a radíromon a "Cilike" felírást, és úgy szólított. Juj, de szégyelltem magam!" [58.04.17.] "Születésnapom alkalmából akartam egy jó tornaórát szerezni magamnak, és ezért felmentést kértem. De azt hiszem, nem csak én gondolkoztam így, mert 21-en kértek felmentést. Tanárnő dühös volt, és nem engedett leülni bennünket. 2 méteres távolságokra kellett állni a fal mellé." [58.04.18.] "Történelem órára lett előirányozva a Lenin-megemlékezés. Joli néni azonban fogorvoshoz ment, és helyette "Mann tanár úr lelkem" jött be. Az óra feléig szabad foglalkozás volt, de aztán megtartottuk az "ünnepélyt". Ez egy értekezésből és két versből állt. Joli néni csak a végére futott be. - Az utolsó óra után kellett volna megtartani az osztályfőnöki órát és a Lenin-micsodát, de oszt. főnk nem volt itt, így nagy volt a zsivaj. Azt se vettük észre, hogy a hangszóróban dumálnak valamit. Az "ordításunk" odacsalt egy vérmes tanárnőt, aki lehordott mindenféle "núbiai vadszamarak"-nak." [58.04.21.] Ez a jelző aztán rajta is ragadt az osztályunkon.
Érdemes megemlíteni még egy eseményt: "Délben volt egy iskolagyűlés az udvaron. Ekkor osztották ki a felszabadulási pályadíjakat. Az én német pályamunkám a második lett. (Nagy szó!) Nem is lenne különösebb baj, csak az bosszantott, hogy a Jolié lett az első. Ti. mind a kettőnkét Papával csináltuk meg, csak aztán egy kicsit átírtuk mind a ketten. Egy 8 forintos Schiller-könyvet kaptam, akkorát, mint egy imakönyv. Tán nem is volt kisebb ennél. Szinte szégyelltem." [58.04.24.] Lehet, hogy mégis Jolinak volt igaza, mikor azt állította rólam, hogy én nem azt nézem, hogy kapok valamit, hanem azt, hogy mit? (Pedig én azt gondoltam magamról, hogy nem vagyok ilyen.)
Közben folyt a készülődés május elsejére: "Délben a nagyeszűek felvonulási próbát rendeztek. A legzuhogóbb esőben vonultunk az udvaron fel-alá. Szörnyű mérges voltam, mert az új papucscipőm volt rajtam. Ezután még Sóky is tartott egy nagy énekpróbát a folyosón." [58.04.28.] "Órák után ma is menetgyakorlat volt. Nem sokkal 2 óra előtt lett vége. Mivel nekem mozijegyem volt fél 3-tól, már nem tudtam hazamenni. Gabóval kimentem a városba és megnéztem Szabolcsék tablóját az Arany Csillag kirakatában. Közben rengeteget nevettünk, bolondoztunk. Nagyon jól megértjük egymást." [58.04.29.]
A barátnőim között más "jóakaróm" is akadt: "Kellemetlen pletykát adott ma tudtomra Marietta. Ti. szerinte drága, szeretett osztálytársaim különös dolgokat híreszteltek el rólam. Azt ugyanis, hogy én nem lány vagyok, hanem olyan fiú-lány, "csíra" vagy mifene. Úgy éreztem magam, mint akit süllyesztőbe tettek. - Elhatároztam, hogy jövőre nem leszek jótanuló, mert nem akarok folytonosan kitéve lenni a rosszindulatú pletykáknak. Legszívesebben zárdába mennék, vagy Pestre, egy gimibe." "Délután Marietta újra előadta a délelőtti pletyit. Most már jobban sértett. Azt is hozzátette Etta, hogy ezért idegenkednek tőlem annyira. (Szerinte utálnak, undorodnak tőlem.) Istenem, Te megteremtettél engem épnek, egészségesnek, de hiába, ha ezt nem tudom bebizonyítani! De egyáltalán, ki az, akinek ilyesmi kipattan a fejéből?" [58.04.30.] Akárki is volt, nehéz lett volna túltenni rajta, olyan gyötrelmeket okozott. Ha ez volt a célja, hát elérte. Emlékszem, még az öngyilkosság gondolata is felmerült bennem.
Elérkezett május elseje: "Remek napra esett ez a mai ünnepség. Csütörtök ugyanis a legnehezebb napunk. Másrészt ma isteni idő volt, talán ilyen meleg még nem is volt ezidén. Háromnegyed 8-ra kellett bemenni a suliba, ahonnan elég fegyelmezetten, nagy kerülővel a népkerti sportpályára masírozott iskolánk színpompás csapata. A hangulat elég vidám volt. Mint mondom, eddig egész fegyelmezettek voltunk. A pályán azonban megbomlott a rend. Délfelé vissza kellett mennünk a suliba. Onnan azonban nem haza mentem, hanem Incze Évával és Surányi Lencsivel visszamentünk a Népkertbe. Nagy volt a tömeg, sok a látnivaló. Egyszóval élveztem a helyzetet." [58.05.01.]
Kortünet volt ekkoriban nálunk, hogy örökké vihogtunk. Még akkor is, mikor más talán sírt volna: "Óra után Joli megkért, hogy menjek el vele Zsuzsa nénihez. Így a főutca felé kellett mennünk. Az árkádok alatt két strigó bottal a kezünkre ütött. Emiatt dühünkben nevetőgörcsöt kaptunk. (Zsuzsa néni igen aranyos volt, a kisfia is igen édes.)" [58.04.19.] "Délben újra rengeteget nevettünk. Találkoztunk Urbán Évával, és együtt vihogtunk. Csak annyit mondtam, hogy baka üzen Marcsának, máris röhögött Joli, Éva meg Jolin, én pedig Éván. Így hömpölyögtünk végig az utcán." [58.05.05.]
Egy másik síkon is zajlott az élet osztályunkon belül. "A mai napon érdekes dologgal ismerkedtem meg: az un. Gyónó-füzettel. (Véleménynapló) Kérdésekre kellett válaszolni. Már voltak benne feleletek, amik nagyon tetszettek nekem. (Persze, volt kivétel.) Én is írtam bele." [58.04.23.] "Történelem órán Joli néni nekiesett Mariettának a lófarok-hajviselete miatt. Szörnyen égtem, ti. ma én is lófarokkal mentem iskolába, de így is fogok most járni egy ideig. A múltkor, szintén az Etta haját szidva, az én frizurámat hozta fel Joli néni követendő példának. Délben hazajövet rengeteget nevettünk Jolival. Már elhagytuk a villanyrendőrt, mikor észrevettem, hogy a tornacuccom ottfelejtettem. Nagy nevetve visszafordultunk érte. A kapuban Koszó Panni nénivel találkoztunk. Az időről jött szó, és Panni néni megkérdezte, hogy nálunk is tavasz van? Mire én, félreértve a kérdést, igenlő választ adtam. A volt ÁVH elé érve Joli hirtelen azzal állított meg, hogy egy lépést se tud tovább jönni, mert kiesik a vatta. Nagy dilemma és nevetés közben valahogy csak sikerült megoldani a problémát." [58.05.05.] Na igen, a "tavasz" minket is kezdett elérni. Az iskolában ugyanis báli hangulat uralkodott el. Nekem is varrattak egy báli ruhát. "Este szó volt a bálról. Papa azt mondta, hogy egy lépést se tudok táncolni, kár is elmennem. Zozó bácsi véleménye ez: Ahhoz, hogy valaki jól érezze magát ilyen helyen, három dolog valamelyike szükséges: 1. vagy csinos, szellemes, 2. vagy jól tud táncolni, 3. vagy visz magával gavallérokat. Ezt figyelembe véve, igaza van Papának. Szabolcs egyik szavával vígasztalt, a másikkal elkeserített. Szerinte jó, hogy ott lesz velem Cival [a nagynénim], legalább lesz ki mellett berendeznem a zöldségkereskedést, mert szerinte úgyis csak petrezselymet fogok árulni. A barátnőimhez nem "dörgölőzhetek", pláne ha azok táncolnak. Majd azt mondta, ha nincs önbizalmam, tényleg kár is elmennem. Hát akkor lesz önbizalmam!" [58.05.06.] "Délután tanulás helyett elmentem Zsuzsiékhoz. Hívott ugyanis tegnap Rózsika néni, menjek el hozzájuk, és Zsuzsi meg Joli megtanítanak táncolni. Nem nagyon kellett tanítani, mert azért úgy nagyjából el tudok csoszogni, ha kell. De azért mégsem árt. Este Cival hazahozta a ruhámat. Felpróbáltam, és Szabolcsnak tetszett. Táncolt is velem, ami nagy dolog tőle. Elég jól táncolok már, így hát ha nem jön közbe semmi, holnapután megyek a bálba. " [58.05.08.]
Aztán két nap múlva: "Ma vannak megtartva általában a ballagások. Az iskolánkat úgy feldíszítették, mint egy lakodalmas szekeret. Elég link órák voltak, a legtöbb tanár csak óra vége felé jött be. Utolsó óránk el is maradt, akkor volt a ballagás." Ezen a napon volt a bál is, amit persze nagyon egyoldalúan írok le, gondolom, a többieknek egész más élményei voltak: "Délután nagyban készülődtem a bálra. Nagy mérgemre azonban pont estére megjött a "vörös ördög". Így aztán elég lehangoltan indultam el. Amikor bementünk a kivilágított iskolánkba, Szabolccsal kezdtem el táncolni. Másfél számot táncoltunk együtt, amikor lekértek. Ezután már aránylag gyorsan váltogattam párt. Egy másodikos fiú azonban nem hagyott két percnél tovább senkivel táncolni, mindig visszakért. Aztán le is mentünk az első emeletre, és ott beszélgettünk. Valószínűleg tetszettem neki, de azért ezt nem merném határozottan állítani. Mindenesetre ezt következtettem ki abból, hogy állandóan fogta a kezem vagy a derekam (nem tudom, illik-e?) és igen szorosan táncolt. Sajnos, nekem nem tetszett valami nagyon. 12 óra előtt valamivel eljöttem, mert egyrészt álmos is voltam, másrészt első igazi bálból elég ennyi. Nem bántam meg, hogy elmentem. Igazán nem panaszkodhatok, hogy nem mulattam jól, vagy hogy petrezselymet árultam volna." [58.05.10.] Hamupipőke tehát nem találta meg itt a királyfiját, de nem is ez volt akkor a cél. Ekkor még igazi naiv, tapasztalatlan kislány voltam, tele gátlásokkal, fogalmam se volt, hogy illik viselkedni a fiúkkal. Ma már csak mosolygok az egészen.
A hormonok azonban működésbe léptek, és akár tetszik, akár nem, elvégezték a maguk dolgát bennünk: "A suliban kitört az olvasási láz, mindenki olvas, Legjobban a ponyva fut. Saláta minden könyv, úgy adják laponként egymásnak tovább. Engem is elkapott a gépszíj, s belekezdtem egy könyvbe. Címe: "Több, mint szerető". Ez a cím, azt hiszem, mindent megmond róla..." [58. 05.21.]
Kellemetlen dolgok is borzolták a kedélyemet: "Ma reggel Marietta ismét szörnyen felhúzott. Tudtomra adta, hogy az ő jóvoltából már megint valami marhaságba keveredtem. Egy ismerősének elmondott rólam mindent, az pedig telefonált az én nevemben egy fiúnak. Elmondott rólam mindent, családi körülményeimet, nevemet, és a végén randevút kért tőle - az én nevemben! Hát ne őrüljön meg az ember?" [58.05.12.] Sose tudtam meg, ki volt ez a kedves "ismerős", és ki előtt járatott le, egyáltalán igaz volt-e ez a sztori. "A suliban nagyon szomorú dolgok lappanganak. Mindenki pletykál. Fészke a tanszoba. Kis dolgokból mindjárt óriásit csinálnak, és mindenki a Sors szerepét igyekszik betölteni a másik életében. A centrum: Marietta." [58.05.24.] Talán ez volt az iskolás kor legrosszabb élménye számomra, az örökös pletykálkodás. Úgy emlékszem, ez kitartott mind a négy éven keresztül, jókora szenvedéseket okozva. Lehet persze, hogy csak én szenvedtem tőle, mert mindig akaratomon kívül keveredtem bele.
Az érettséginek köszönhetően három nap szünetet kaptunk. "Ma, holnap és holnapután tanítási szünet. Tanítási, de nem iskolai. Így hát, pirosbetűs nap ide vagy oda, mennem kellett az osztállyal a villanytelepi strandra. Olyan szépek voltak a lányok tarka nyári ruhákban! Egyedül csak én mentem hülye eszemmel iskolaköpenyben. A strandon kétrészes fürdőruhában voltam. Pazarul sütött a nap, le is fogott egy kicsit. Nagyon jól éreztem volna magam, ha úszhatok." [58.05.14.]
Közeledtünk a tanév végéhez. Lassan mindenből lezártuk az anyagot, és ismételtünk. Időnként nagy felelések, dolgozatírások következtek, néha viszont lazítottunk. "Torna órán szörnyen megdolgoztam. Magasat ugrottunk, 95 cm-t értem el. Gyarmótól kaptam egy szentképet, amelynek a hátán a "Most segíts meg, Mária" c. ima van. Ennek a szép kis fohásznak a segítségével nagynehezen kihúztam a napot. Már szörnyen terhemre van az egész suli." [58.05.26.] "Kellemesen csalódtunk a mai napon Zengő tanárnőben. Ma a földrajz óránk elmaradt, és ahelyett is orosz lett volna. Így az első két óránk volt vele. Ő nem ígérgetett előre semmit, hanem felpakolt bennünket és kivitt az Avasra. Nagyon jó volt ez a két óra: kellemes idő volt és igen jókedvűek voltunk. Utána viszont történelem órán kihívott Joli néni, és ismétlésből feleltetett, amibe jóformán bele se néztem. Szerencsémre azért 5-öst kaptam." [58.05.28.] "Németóráról lógtunk Jolival, Zsuzsa néni elküldött a könyvtárba dolgozni. Máskülönben igen nagy a felháborodás az osztályban. Kilakoltattak pazar, hatalmas tantermünkből, és bedugtak egy pici, kopár, ócska lyukba a földszinten. Még a virágokat is ott kellett hagyni az érettségizőknek." [58.06.04.] "Nem sok szerencsém volt a mai napon, beleértve azt a szavalóversenyt, amit magyar órán tartottunk. A versbe négyszer sültem bele. Nem is csoda, mert ideges voltam, Pókáék is röhögtek hátul rajtam (vagy min), talán a felkészültség is hiányos volt. A könyvtárban már annál magasabb volt a hangulat. Táncoltunk, énekeltünk és játékból még civakodtunk is." [58.06.13.]
És aztán az összefoglalók szigorúan kötelező két napja... Hogy féltem tőle, de nem is volt olyan rémes. "Ma csak négy óránk volt, és utána végre szabadok lettünk! Úgy éreztem, szárnyakat kaptam. Egy egész nyár van előttem! Ha rágondolok, lázas izgalom vesz rajtam erőt. Milyen jó még előtte lenni! Csak az szomorít el, hogy már nem leszek többé elsős. No de sebaj! Jövőre leszek 16 éves. Még egy élet áll előttem! Ilyen boldogan, felszabadultan jöttünk, Joli, Erika meg én, a főutca felé haza." [58.06.17.] Hát igen. Jó volt még előtte lenni. Ezt így utólag még sokkal tisztábban látom.
Már nem sok minden történt évzáróig. "Délelőtt még bementem a suliba. Statisztikát csináltunk Berci bácsinak. Közben rengeteget bolondoztunk négyen: Erika, Ari, Joli meg én. Ari vett kenőmájast, és azt négyfelé osztotta, míg mi a könyvtárból szerzett papírvágó késsel kentük a kiflire. Közben még dolgoztunk is. Ez persze nem volt kötelező, és ezért nagyon szívesen csináltuk." [58.06.18.] Lehet, hogy ez a kenőmájas volt a felelős a másnapi kellemetlen hasmenésemért. De két nap múlva már: "Délelőtt kimentem Takács nénivel a városba. Elég pocsék idő volt, jól meg is áztam. Joli néninek a vakarcs kis pénzünkből csak egy kis 80 forintos nippet vettünk. Utálatos osztályunk van, még 5 forintot is sajnálnak behozni ilyen célra." [58.06.21.]
És végül: "Kikaptuk ma délelőtt a bizit. Keserű pirula volt ez! Rontottam a félévin. Két 4-esem lett: matézisből és tornából. A matematika mindenkinek a gyöngéje, senkinek sem lett 5-ös. Még Gabónak sem. Ő szintén rontott: kitűnőből jelesre, mégpedig ugyanabból a két tárgyból lett 4-es, mint én. Joli a legjobb tanuló, neki csak egy 4-ese van matézisből. Egyébként öt jeles lett: Tóth, Takács, Tar, Józsa és én. Papa szerencsére belátta, hogy ez így nem is olyan rossz." [58.06.21.] A tanévet bezártuk, de a szünidőben nem szakadt meg a kapcsolat az osztálytársaimmal. Erről azonban nem akarok most írni. Remélem, ezek a kis szemelvények a többiekben is felkeltettek olyan emlékeket, amik már rég a feledés homályába merültek.
Szabolcs bátyám érettségire készült, Mesi húgom első elemibe járt ebben az évben. Szüleink dolgoztak, napközben a két nagynénink, Olga és Rózsi volt nálunk, akik a háztartást vezették, este hazajött harmadik nagynénink, Vali, vagy ahogy én hívtam: Cival, "második anyám", aki velünk lakott. Szép nagy, ötszobás kertes házban laktunk. Idilli, boldog családi fészek. Volt egy albérlőnk is, Zozó bácsi, aki szinte családtagnak számított.
Az év vidáman kezdődött, élveztük a tél örömeit: "Arra ébredtem, hogy Mesi ezt ordítja a fülembe: Meghozták a disznót! Egy szép, 177 kg súlyú disznót vettünk, amit vagy holnap, vagy holnapután fognak leölni." [58.01.02.] "Ma megvolt a disznóölés. Egész délelőtt ezt figyeltük. Délután, mikor már nagyon láb alatt voltunk, elzavartak a korcsolyapályára. Nem sokáig voltunk, mert Klárit nem sikerült elcsalni. Magam pedig nem tudtam Mesit húzni. Rém ügyetlen még a jégen. Folyton elesett, egyszer úgy csúszott a két lábam közé, hogy jól fenékbe rúgott, a sapkája meg lerepült a fejéről. A keze is meg akart fagyni. Valaki meg is jegyezte: Na, ezek is csak a jeget törik a más kárára! Két kör után lemondtam a küszködésről, és hazajöttünk." [58.01.04.] Ekkor még én is csak tanultam a korcsolyázást a karácsonyra kapott korcsolyacipőben, amire egy bátyámtól örökölt kulcsos korcsolyát tudtam felcsatolni. De ez is nagy öröm volt számomra. Zozó bácsi elvi irányításával még az udvaron is csináltunk egy kis korcsolyapályát, ahol lehetett gyakorolni. "Délelőtt és kora délután rengeteget koriztam itthon. Ennek aztán az lett a következménye, hogy 4-kor, mikor kimentünk a népkerti pályára, már alig tudtam. Több régi osztálytársammal találkoztam. Többek között Ruszti Erikával, aki remekül korizik. Vitte Mesit, majd engem, végül megállapította, hogy Mesi jobban tud, mint én. Borzasztóan sértette ez az önérzetemet, és erőlködtem, hogy meglássák, mit tudok én. Meg is látták, ti. hatalmasat estem a fenekemre." [58.01.11.]
Hó is volt, így lehetett nagy hócsatákat vívni: "Az esti hócsata alkalmával eleinte én voltam fölényben. Célozni nem nagyon tudok, de sikerült egy párszor eltalálni Sza fejét jó nagy hóbombákkal. Erre ő megmérgesedett, és megmosdatott." [58.01.07.] "Reggel hógolyóztunk. Rózsi is kijött. Gondolva, hogy jó széles a háta, és engem megvéd, mögé bújtam. Azonban így nem láttam, merről jön a golyó. Ez nem lett volna baj, de Rózsi látta, és mindig lehajolt. Így engem kapott el egy csomó golyó." [58.01.08.]
Így telt az egyhónapos téli szünet, míg tartott a hideg idő. De aztán: "Ma egész délelőtt a vizet irányítottuk az udvaron. Hatalmas nagymérvű olvadás volt, tisztára tavaszi idő. A nap melegen sütött, szinte minden hó elolvadt. Azt játszottuk Szabolccsal, hogy gyufákat indítunk el a hólé-patakon. Akié hamarabb beért a csatornába, az lett a győztes. Én szinte sose győztem." [58.01.13.]
A kártyázást vagy rulettozást sem vetettük meg: "Délután vendégek jöttek, először András, majd később Elemér bácsi. Rulettoztunk és pókeroztunk. Ekkor tapasztaltam, hogy a szerencse forgandó. Eleinte sokat nyertem, de amikor Elemér bácsiék elmentek, és összeszámoltam a pénzem, láttam, hogy vesztettem vagy 3 forintot. Az egész rulett-veszteségben nem bántott semmi annyira, mint egy eset. Három helyre tettem 50-50 fillért. Két hely be is futott. Már örültem, mikor látom, hogy Elemér bácsi rajta tartja az ujját. Be is seperte a pénzemet, és elégedetten állapította meg: Na, ez jól hozott a konyhára!" [58.01.12.]
A boldog gondtalanságba azonban gond is keveredett. Az új év első napjait éltük, mikor vízkereszt napján a következőket írtam a naplómba: "Mikor mentünk a templomba, megtudtam, hogy Papa beteg. Kiújult a vesebaja. Szörnyen megijedtem, mert Mama olyan vészjóslóan mondta. Sokat imádkoztam érte, remélem, nem lesz semmi baj." [58.01.06.]
Pár nap múlva: "Este moziba mentünk. Útközben történt egy kis incidens. Mama bokája megbicsaklott, de úgy, hogy nem tudott ráállni. Keservesen tudtunk csak a moziig vánszorogni. Mama azt mondta ekkor nekem, hogy meglátod, ez az évünk nagyon rossz lesz, ha így kezdődik. Papa újra beteg, vasárnap felmegy Pestre kivizsgáltatni magát." [58.01.14.] Lehet, hogy Mama érzékeny idegrendszere már ekkor jelezte, hogy ez az év hoz még egy pár megpróbáltatást.
Vasárnap: "Ma délelőtt Mama egész délelőtt sírt. Délután Papával elutaztak. Kikísértük őket a vonatig. Mama, aki már megnyugodott, újra elpityeredett a búcsúzásnál." "Este valahogy már én is pityergős lettem, olyan rossz, hogy Mamáék ilyen messze vannak, és ki tudja, mikor jönnek haza. Papát kivizsgálják, és ha kell, meg is operálják." [58.01.19.] De másnap délután: "Tanulás közben óriási, boldog meglepetés ért. Egyszer, mikor mi hárman gyerekek az asztal körül ülve tanultunk, valami hangot hallottunk a hálószobából. Nem volt gyanús, azt hittük, hogy Cival. Nyílt az ajtó, Sza odanéz és elkiáltja magát: Csókolom! Ránézek, hogy bolondít-e minket, és... meglátom Mamát az ajtóban. Hazajöttek. Sajnos, február 4-én visszamennek. De addig legalább!..." [58. 01.20.] Ez a dátum Damoklész kardjaként lebegett felettünk. El is határoztam, hogy "Februárban elkezdek egy szent kilencedet: minden első pénteken gyónni és áldozni fogok Papáért." [58.01.30.]
Néhány nappal később szemtanúja voltam egy esetnek, amire még ma is emlékszem, és ami akkor nagyon megrendített: "Délben hazajövet egy kutyatragédiának voltam a tanúja. A kutyus szaladt a gazdája, egy 6-7 éves kisfiú után az úttesten. Jött egy autó, a kutyus pedig ott maradt fekve. Gazdája eszeveszetten rohant rá, élesztgetve és szívettépően szólongatva: Kiskutyám! Kiskutyám! De lassan megmerevedett a farka, a feje pedig leesett. Előtte valami párolgott az úttesten. Mikor odaértünk, láttuk, hogy az egész belseje kiterülve feküdt a kövön. Az autó a gyomrán ment keresztül. Nagyon rossz hatással volt rám ez. Ha éjjel álmomban láttam volna, biztos nagyon féltem volna." [58.02.03.] Így is nagyon rossz volt. Ijesztő volt azt látni, hogy ilyen kevésen múlik egy élet. Még ha csak állati élet is...
Aztán másnap: "6-kor, mikor fölkeltem, már Papa is fent volt. Elutazott Pestre, a bizonytalanságba. Talán hamar visszajön egészségesen közénk, talán megoperálják a veséjét, és akkor tovább is távol marad. Szorongó szívvel adtam a búcsúpuszit, bár vidámnak akartam látszani." [58.02.04.] Egy nappal később: "Este Mama telefonált Pestre Papának. Kivizsgáláson ment szegény keresztül ma, és úgy találták, a veséjében van valami. Ó add Istenem, hogy csak egyszerű ciszta legyen! Szegény nagyon megszenvedett a mai vizsgálat alatt. Úgy szeretném már közöttünk tudni!" [58.02.05.]
Persze, azért más gondjaim is voltak: "Délután készültünk színházba. No, ez a készülődés szegény Mamának, aki az utóbbi időben amúgy is folyton sír, eléggé az idegeire mehetett. Végképp nincs ruhám. Végül a kinőtt, elszabott, koszos, vacak rózsaszínű ruhámnál maradtam. Mama vett anyagot, egy elég finom sötétkék szövetet, hogy ebből Cival csináltasson nekem egy kiskosztümöt. Én nem vagyok nagy híve ennek, bár divat, de már a cigánysoron is azt hordják. Belátom azonban, hogy nekem föltétlen kétrészes kell, hisz azt tudom csak jól kihasználni. Tehát olyat szeretnék, ami nem kiskosztüm, de kétrészes, együtt pedig egyberuha hatását kelti." [58.02.06.]
A következő nap: "Este telefonált Mama újra Pestre. Az eredmény a következő: kivizsgálták Papát, és valamit találtak a veséjében. Operációra fog sor kerülni, mégpedig kedden." [58.02.07.] Vasárnap Mama és Szabolcs felutaztak Pestre, meglátogatni Papát. Kedden: "Délután aggódva lestük a telefont. Tudtuk, hogy ma reggel megoperálták Papát, és vártuk az eredmény közlését. Én nem nagyon mutattam Olgáék előtt az izguló gyermeket, de belül égtem a kíváncsiságtól és az aggódástól. Olga közben felvilágosított a helyzetről. Azt mondja, Papának valószínűleg tumorja van, és akkor ki kell venni a veséjét. A daganat pedig lehet rosszindulatú, és akkor, Isten ne adja... De anyátok nem fogja túlélni, ő nem bír rátok keresni egymaga, ő nem olyan erős fizikumú... stb. Szóval úgy beszélt, mintha Papa - tudomisén - már meg is halt volna. Eszem azonban lázadt ez előtt a gondolat előtt; nem tudnám elképzelni, hogy mi is lenne, ha Papa nem lenne. Hisz nemrég ígérte meg, hogy elvisz a nyáron Tolnára, a szülőfalujába. Érzékeim most se csaltak. Végre megérkezett a hírharang, ez alkalommal Sza képében. Ő megnyugtatott, hogy Papát megoperálták, de a veséjében nem találtak semmi gyanúsat. Tudtam, tudtam! Valami olyan felszabadult, boldog érzés vett erőt rajtam ezután, hogy tanulni se tudtam." [58.02.10.]
Visszaemlékezve a műtétre, az Uzsoki kórházban történt, ott, ahol édesapám, mint kezdő orvos dolgozott, és az a kollégája végezte, akivel Papa együtt szerezte az urológusi szakvizsgáját. Helyi érzéstelenítést alkalmaztak, így műtét közben folyamatosan tájékoztatták a helyzetről. A kolléga közölte vele, hogy "Ferikém, itt van a kezemben a veséd, és nincs benne semmi kóros. Valószínűleg a vesekelyhek születési hiba folytán vékonyabbak a szokásosnál, és ez mutatta a röntgenen azt az árnyékot." Hatalmas vágást ejtettek az oldalán, szinte félkörben az egész derekán. Bár a veséje a műtét után rendben volt, de a bélműködés nehezen indult meg, ami még egy ideig izgalomban tartotta Mamát. 10 nap múlva: "Este egy kicsit elkésve kiérkeztünk Meccel az állomásra. Mamáék hazajöttek, Papa hála Istennek jól van." [58.02.20.] Vasárnap már a következőket írtam: "Délelőtt engedékeny idő volt, úgy látszott, hogy a tegnap leesett hó mind ma akar elolvadni. Sikerült egy pár képet még felvenni a havas udvarról. Több képen Papa is rajta van, amint hógolyózik. Elemér bácsi maga is csodálkozott, mikor délben eljött, hogy Papa, akit betegnek hitt, vidáman hógolyózik velünk. Papa olyan jól volt, hogy gyalog eljött velünk a templomba." [58.02.23.] Túl voltunk hát azon az ijedtségen, hogy elveszíthetjük családunk tartó pillérét. Még így, fél évszázad távlatából is elszorul a szívem, ha erre gondolok. Persze, külső szemmel nézve semmi nagy tragédia nem történt. Mégis megrendült a hitem abban, hogy a mi családunkban soha semmi baj nem történhet.
A tanulással kapcsolatban szüleim maximalisták voltak. Az elvárásaik egyre nagyobb testi és lelki terhet jelentettek számomra. Én igyekeztem megfelelni nekik, de egyre jobban elhatalmasodott rajtam a fáradtság és kimerültség. Az önbizalmam sem állt valami magas fokon. Szinte folyamatosan panaszkodom emiatt a naplómban. Pl: "Szörnyű, hogy egy héten háromszor kell 7 órára iskolába menni. Este pedig ha megfeszülök, se tudok elaludni 11 óra előtt. Így aztán nem csoda, hogy nem bírom már magam. Félek, hogy ez a letargia meg fog látszani a tanulmányaim során is. Ezt pedig nem szeretném." [58.01.31.] "Este, amikor hazafelé jöttünk a főutcán, olyan furcsa félelem fogott el. Valahogy magától az élettől félek. Nem tudom, hogyan fogok tudni beilleszkedni a normális társadalmi életbe." [58.02.19.] "Délután nagyon kimerült voltam. Hiába, nem segít rajtam az alvás sem. Úgy gondolom, itt az idegeimről van már szó, és legalább két heti teljes kikapcsolódás tudna csak rendbe hozni. Érzem, hogy ez több, mint egyszerű lustaság, hiába is szid itthon mindenki." [58.03.02.] "Papával este megbeszéltük, hogy hoz beutalót, és bevisz egy alapos kivizsgálásra a kórházba. Megröntgeneznek, a laboratóriumban is megnéznek, majd a strumám és a szemem következik." [58.03.03.] "Reggel a költögetésem olyan botrányszerűségbe fulladt. Tegnap ugyanis későn feküdtem le, és nem tudtam felkelni 6-kor. Cival azt mondta, hogy többet nem kelt, keljek máskor magamtól." [58.03.13.] "Épp ma említettem, hogy nincs lyukas fogam. Mikor hazajöttem, pattogattam kukoricát. Az első harapásra kiesett a tömés a fogamból." [58.03.07.] Még ez is!
Aztán: "Ma van a nagy nap. bementem kivizsgálásra Papával a kórházba. Először a laboratóriumba mentünk, mert oda éhgyomorral kell járulni. A vérvétel megtörtént, de csepp híján elájultam, mert vékony a vénám és sokáig volt benne a tű. Eztán mellkas átvilágítást végeztek (negatív), majd a szemészetre mentünk. Soká nézegették, de csak egész csekély távollátást fedeztek fel. Ezután meguzsonnáztam Papával, majd hazajöttem. 2 órára visszamentem a kórházba Meccel. Kivettük a laboratóriumi leletet, ami nagyjából negatív. Felmentem a fogászatra is, de csak megnézték a fogaimat. Végül célhoz értünk: Géer Katalin vizsgált meg. Soká és igen alaposan megnézett. Idegességet állapított meg, a strumámmal nincs baj, ellenben a mandulámat ki kell vetetni. Javaslat: a fizikai munka növelése, a szellemi csökkentése. Estére már kitört rajtam az influenza." [58.03.19.] 4 napig nem kellett iskolába mennem, mert lázas beteg lettem. Ez volt az első hiányzásom ebben a tanévben. Nagyon élveztem. De nem gyógyultam meg teljesen, mert egy nap után kiharcoltam magamnak még egy napot: "Nem vagyok jól, hiába. Állandóan nyomást érzek a fejemben, amely lehajlásra, köhögésre heves fájdalommal reagál. Ezenkívül, ha megijedek, ha hozzám szólnak, rögtön fejgörcsöt kapok. Estére már gondolkodni sem tudok a fejfájástól. A rengeteg gyógyszertől meg már elment az étvágyam és káprázik a szemem. Azonban be kellett mennem Mamával a röntgenre. Hiába, nem mutattak ki semmit. A fejem (a filmen) tiszta. Délután Cival hazatelefonált. Mikor megtudta az eredményt, így szólt: Valld be, hogy nem is fáj! Ez esett a legrosszabbul. Eddig azt hittem, hogy jobban szeret. Hisz én úgy szeretem, mint tulajdon anyámat, és íme..." [58.03.25.] A vizsgálat eredménye a szüleimet megnyugtatta ugyan, de rajtam nem sokat segített. Továbbra is sok volt a tanulnivaló, és én sokszor elkeseredve éreztem, hogy nem boldogulok vele. A rövidtávú memóriámmal nem volt semmi hiba, elég gyors felfogásom volt. Ez előnyös volt, mikor új leckét kellett megtanulni, csak mikor ismételtünk, akkor vettem észre, hogy az egészet elfelejtettem, és újra meg kell tanulni mindent.
Családi viták és veszekedések is borzolták a kedélyeket, mindenki idegesebb, türelmetlenebb volt, mint régen. Én többnyire a húgommal civakodtam: "Délben Meccel voltam templomban. De ez volt az utolsó eset! Autóval mentünk, Elemér bácsi vitt el. Azonban fent az oratóriumban Mesire rájött a pisinger. Hogy a...! Mindig akkor jön rá, mikor tudja, hogy nem lehet. A misét a felénél ott kellett miatta hagyni. Hiába mondtam, hogy tartson ki áldozásig, és akkor autóval egy perc alatt otthon leszünk... nem és nem! Formálisan bőgött, úgy, hogy kénytelen voltam vele lemenni az udvarra. De mivel ott voltak a ministránsok, nem ültethettem le. Erre ő elkezdett futni, és én bolond, utána, és így rohantunk végig a Vörösmarty utcán. A lábam közben majd megfagyott a sok pocsolyától. Ha rágondoltam, hogy autóval mehetnénk haza, és pláne arra, hogy még csak nem is hallgattam teljes értékű misét, a guta kerülgetett. De otthon azért hamarosan lecsillapodtam." [58.02.09.] "Reggel nagy csetepaté volt. Mesi és én keményen összemarakodtunk valami semmiségen. Ezt a szó szoros értelmében kell venni, ti. hogy Mec és én kölcsönösen kitetováltuk egymás karját. Ez nagyon bántott, bezzeg bántam már az egész ügyet, de vissza nem csinálhattam. Templomba menet aztán már ki is békültünk." [58.02.16.] "Mesivel úgy vagyunk, mint kutya és macska. Nem értjük meg egymást. Pedig szeretem, de ő semmi tiszteletet nem mutat velem szemben. El van borzalmasan kapatva, és tudatában van annak, hogy Papa mindig neki ad igazat." [58.03.23.] "Este sokat kellett vitáznom Mamáékkal. Folyton üldöznek, gyötörnek szidalmaikkal. Ez mind Mesi miatt van." [58.03.24.] "Nagyon elkeserít hugicám viselkedése. Szomorúan veszem észre, hogy mennyire félrenevelték Mamáék. De ők nem látják, mert Mec angyal, mikor ők itthon vannak. Azonban mihelyt kiteszik a lábukat, tiszteletlen, nagyszájú, goromba és rosszakaratú. Olgáéknak a legvadabb sértéseket dobja oda." [58.04.01.]
Persze, ezek a szokványos testvér-civódások nem zavartak volna különösebben. De valami volt a levegőben, ami nem hagyta megnyugodni a kedélyeket. Ugyanis Olgáékkal is elromlott Mama viszonya, és ott akartak hagyni bennünket. Ebben viszont a másik bajkeverő volt a ludas, az unokahúgom, Enikő. (Ő az Olga lánya, nálam két évvel fiatalabb, aki szintén nálunk tartózkodott nap közben.)
A kamaszkor úgy tűnik, a külsőm felé irányította a figyelmem. Fontos lett a ruházatom, frizurám: "...nyírtam magamnak egy kis frufrut. Azt hiszem, jól áll. De azért nem mennék ki ezzel az utcára. Este Mamáék hazahozták az új kék ruhámat. Szép lett, bár itt-ott egy kicsit tökéletlen. Máskülönben jól áll, olyan karcsú vagyok benne, hogy majd el török." [58.03.07.] "Ma reggel frufruval mentem templomba. Délután... eljött Ani. Muszáj volt társalogni vele. Az új ruhám is felpróbáltam neki. Azt hiszem, tetszhetett..." [58.03.09.]
A tavasz késett ebben az évben, de azért az is eljött, és vele a húsvéti ünnepek. Számomra ez se múlt el nyom nélkül. "Ma van "felszabadulásunk" 13. évfordulója. Erről ennyi elég. - Nagypéntek. A konyhában már két napja pezseg a munka.: készülünk húsvétra. A szobák ragyognak, az udvar is kezd egész normális képet ölteni. Most minden időmet kint töltöm a kertben. A virágok már mind kikeltek. Az idő is megenyhült, a levegőben érezni lehet a tavaszt. A legjobb azonban az, hogy nem kell egy hétig suliba menni. - Délután koplaltunk. A szokásos nagypénteki csonkamisén akartunk áldozni. Azonban nem egészen úgy történt, ahogy elképzeltük. A mise áldoztatásáról lemaradtunk, mert nem tudtunk idejében meggyónni. Mama unszolására azonban mégis meggyóntunk. A mise után újra áldoztattak, amelyen sikerült áldozni. Örülök neki, mert nem maradt ezáltal félbe a fogadott szent kilenced." [58.04.04.] Másnap: "Éjszaka esett az eső. Reggel elég sáros volt az udvar, de már nem esett. A levegő tiszta volt, s a felhők szakadoztak. Papa szerint ronda idő volt, de nekem nagyon megfelelt. Már elvitathatatlanul itt a tavasz. Napról-napra zöldebb az udvar. A verebek vidám csiripelésétől visszhangzik az utca. A tetőkön, fákon a vadgalambok gyönyörű szerelmi idillt adnak elő. - Az udvar a délelőtt folyamán teljesen felszáradt. Papával nagy átültetéseket rendeztünk. Olyan kedves ott kint a kertben!" [58.04.05.] "Amikor hazajöttem, nem akarózott tanulni. Olyan szép idő van kint, olyan nyárias! Kimentem hát a kertbe, és a gruppban gyomlálgattam. Hát nem belekaptam egy békába! Azt hittem, szörnyet halok!" [58.04.15.] Hát ez is a tavasz örömeihez tartozik.
A húsvét hétfője nevezetes nap volt számomra: "Ma lenne a locsolkodások napja. Számomra azonban nem túl sok élményt hozott e nap első fele, mely tartott reggel 8-tól este 7-ig. Mama várta a locsolkodókat, de én tudtam, hogy hiába, mert nekem abszolut nincs fiúismerősöm. Sza pedig nem tudta elhozni a fiúismerőseit. Így csak Zsolt, András [unokabátyáim], Sza és Papa locsoltak meg. De már így sem fogok elhervadni. - A nap második fele számomra élmény. Hogy aztán jó vagy rossz, azt még nem tudom eldönteni. Ti. Szabolcsot meghívták Hédiék 7-re, és magával vitt engem is (Mamáék unszolására). Egész úton odafelé azt magyarázta, hogy milyen részeg egyetemisták lesznek ott. Valóban azok voltak, bár tagadták. Hédi és Gizi néni nagyon örültek nekem, legalábbis látszólag. Ott volt Hédinek egy rokona, egy másodikos fiú is. Az tetszett volna nekem. De... Táncoltunk egy kicsit, majd zálogosdiztunk. Az órám kiváltását keservesen bünhődtem. Valami Jocó nevű strigóval ki kellett mennem "csillagot számolni". Meg akart csókolni. Irtó nehezen tudtam csak megakadályozni. Ezután már nem is éreztem jól magam. 10-kor jöttünk haza." [58.04.07.] A zálogosdi szokványos játék volt akkoriban, nem tudom, a mai fiatalok ismerik-e. Én mindenesetre ekkor még nagyon tapasztalatlan kislány voltam, azt gondoltam, tényleg meg kell számolni a csillagokat. Döbbenten konstatáltam, hogy ez a fiú - aki jóval idősebb volt nálam - fütyül a csillagokra. Napokig zaklatott voltam emiatt: "Szörnyű ideges vagyok, semmi sem tud lekötni. Kiábrándultam mindenből, ami a fiúkkal és a szerelemmel függ össze." [58.04.08.]
"Ma mentünk a tavaszi szünet után először iskolába. Már nagyon hiányzott nekem a barátnők társasága. - Gabónak mindent elmondtam.Ő már egészen másképp fogta fel a dolgot, mint én. Nevetett, és megvígasztalt, hogy majd megtanulom, hogyan kell a szemtelenebb alakokat leépíteni." [58.04.11.]
Nemsokára elkövetkezett a születésnapom. Így írok erről: "Hosszú életet kívánok magamnak születésnapom alkalmából. Miért pont ezt, magam sem tudom. Érdemes egyáltalán élni? Érdemes volt megszületni? Ezt még a jövő dönti el. Mit is akarok tulajdonképpen? Egy életet élni, szeretni, utazni, családot alapítani és élvezni annak apró-cseprő örömeit... Hát igen, és egy kicsit boldog is szeretnék lenni. ...Annyi rosszat hozott ez az év... Kezdődött Papa betegségével, operációjával. Most Olga cirkuszol, itt akar hagyni. Pedig akkor megbomlik a családi rend. Ne is szóljak a húsvéti dologról, ami kitörölhetetlen nyomot hagyott a lelkemben. Mama kórházba megy május 5-én, megoperálják... Mesi a dackorszakban van, és nem lehet vele bírni. Még a természet is kitol velem, megfoszt a tavasz szépségeitől... Pedig tudom, hogy vissza fogom sírni ezt az időt... Délután kaptam Papától születésnapi ajándékul egy nylon-harisnyát, Olgától 20 Ft-ot böhöncökben, Rózsitól szintén 20 Ft-ot... Mamáék és Olgáék közt közben dúl a perpatvar." [58.04.18.]
Április 18-a péntekre esett, két nap múlva, vasárnap a következőket írom: "Micsoda nap! Reggel, amikor öltöztem, a nyitott ablak előtt épp azt vizsgáltam, hogy milyen rövid a szoknyám, amikor hirtelen valaki nagyvidáman rámköszöt az ablakon keresztül. Rémesen megijedtem. Sza osztálytársa volt, Pajtók Béni, most láttam először. Minden esetre nagyon helyes srác.....Délután tartottuk a "születésnapi zsúromat". Gabó tegnap beteg volt, tüszős volt a mandulája. Így ma nem sok reményem lehetett, hogy eljön. De én éreztem, hogy el fog jönni. A legnagyobb beteg is elmehet akárhová, ha akar. Valóban, mikor kimentünk Civallal az állomásra, Gabó már várt. Meg is ebédelt nálunk. Aztán lassan megjöttek a lányok: Ari Erikával, majd Joli, aztán Marietta. Befutott András is. Hédi csak nem akart feltűnni. Ezért meguzsonnáztunk. Pont, amikor befejeztük, futott be Hédi. A hangulat elég jó volt ezután. Zálogosdit is játszottunk. (!) Csak úgy hullottak a puszik! Főleg Szabolcs szüretelt ma alaposan. Nekem most nem volt aggódnivalóm... Ani elhozta a gramofont, a végén és az elején táncoltunk is egy keveset. Szóval jól éreztük magunkat. Részemről legalábbis... Remélem a többiek is így éreztek. Fél 8-kor oszlott szét a társaság. Joli, Sza, Mesi és én kikísértük Gabót az állomásra. Este számbavettem a kapott ajándékokat. Két könyvet, csomó csokit, egy cserepes virágot és 4 csokor vágott jácintot kaptam. Egyedül Marietta felejtett el hozni valamit. De ez igazán nem róható fel neki." [58.04.20.] Hát ilyen volt egy "házibuli" 15 éves koromban.
De az osztályban elharapózott érdeklődés a másik nem iránt, engem sem hagyott hidegen. Úgy éreztem, ideje volna megismerni egy pár fiút. Gabó azzal is imponált, hogy sok fiúismerőse volt, legalábbis ő úgy tüntette fel, hogy a lába előtt hever Szikszó egész aranyifjúsága. Ebből is láthattam, hogy én mennyire el vagyok maradva. Persze, neki ott volt a rendkívül csinos, 18 éves nővére, nekem pedig csak egy bátyám... Mindenekelőtt Pajtók Bénit szerettem volna megismerni: "Itthon rögtön kiültem az ablakba, és "fogalmazás" címén figyeltem kifelé. Jött is nemsokára Sza és vele a barátja, Pajtók. Amikor észrevettem őket, szörnyen elvörösödtem. Borzasztó, hogy nem tudok leszokni erről a ronda pirulásról!" [58.04.21.] "Hiába örültem, hogy hamarább jöttem Szanál, egyedül jött. Furcsa, de be kell vallanom, hogy barátját az utcán talán meg sem ismerném, mert nem is tudom, hogy néz ki. Nem merem megnézni..." [58.04.23.] "Délben lázasan rohantam haza. Sikerült! Ma már nem is kaptam el a fejem. Muszáj edzenem magam ilyen tekintetben." [58.04.25.] Aztán pár nap múlva: "A sezlonon keleti kényelemben terpeszkedve félig feküdtem, félig ültem. A lábam be volt takarva pléddel, és még egy párna is volt rajta. Éppen gyanútlanul fésülködtem ebben a helyzetben, mikor váratlanul betoppant Pajtók Béni. Ilyen komikus helyzetben történt meg a várva-várt bemutatás. Szörnyű zavarban voltam. A ruhám sem volt valami szalonképes. Ahányszor még eddig találkoztam vele, mindig volt benne valami Cilike-jelleg." [58.05.02.]
Megtörtént hát az ismerkedés, de ezzel aztán el is vesztette részemről az érdekességét. Nem csoda, hogy a május 10-i bálon olyan bután viselkedtem. Nem sok tapasztalatom volt ezen a téren. Béni egyébként ott volt a bálon, de észre sem vett...
Közben gyűltek a vészfelhők családunk ege felett. Májusban Mamának kellett kórházba vonulni egy nőgyógyászati műtét miatt. "...azzal a reménnyel, hogy hátha Joli eljönne velem a 10 órás misére, bementem hozzájuk. Nem volt otthon, vártam rá egy keveset. (A 9 órás misén volt.) Közben beszélgettem Joli mamájával. Nagyon kedves, helyes néni. Mikor Joli hazaért, egyből vissza is fordult velem a következő misére. Közben találkoztunk Marikával, aki tanácsot adott arra vonatkozólag, hogy hol vehetünk virágot. Hazafelé csakugyan meg tudtuk venni. Át is adtam itthon Mamának, aki ezen a szép napon, Anyák napján vonul be a kórházba. Nagyon odavan szegény." [58.05.04.] Másnap: "Ma délfelé operálták meg Mamát. A műtét elég hosszú volt, kb. másfél órás. Mama azonban már jól van, legalább is nincs semmi komoly baj. Azonban így is számíthatunk arra, hogy 10 napnál hamarább nem jön haza." [58.05.05.] Két nappal később: "Délben bementem Édesanyához a kórházba. Már jól van aránylag, de járni még nem tud. Elmesélte, hogy mit csináltak a mellette fekvő nénivel, és őt hogy vitték a műtőbe. Ezt hallva formálisan elájultam. Szinte zöld lettem, és alig láttam, úgy szédültem. Hiába, belőlem sohasem lenne emiatt jó orvos." [58.05.07.] A következő látogatás sem volt jobb: "Énekkar után bementem Mamához. Most is elég rosszul lettem, főleg akkor kaptam gyomor- és fejfájást, amikor egy frissen operált, ébredező beteg elkezdett ott hányni. Nem is tudom, hogy vánszorogtam haza." [58.05.09.] De aztán: "Délután bementünk Mamához. Ott nagy meglepetés ért: Mama már ma jön haza! (Csak holnapra vártuk.) Így együtt jöttünk autóval haza. Nagy volt az öröm. Mondhatnám, én vagyok a legboldogabb, hogy egyetlen édesanyánk egészségesen jött vissza közénk." [58.05,14.] Egészségesen jött haza, de az idegeit megviselte ez a két műtét, a Papáé és az övé. Ez is egy újabb csepp volt a pohárban, ami az idegösszeroppanását készítette elő.
Ebben a félévben a két legjobb barátnőm Joli és Gabó volt. De Marietta (alias Tuti) neve is többször visszatér. Vele és Incze Évával tettünk egy jó kis biciklitúrát Tapolcára májusban, és a délutáni programjaim között is előfordult, hogy velük találkoztam. Többször emlegetem Fazekas Erikát is, és az ő barátnőit: Józsa Rozit (Józsikát) és Náday Jutkát (Macust) is. Tele volt a szívem rajongással és mindig kész új barátságokat kötni. "Örök barátságok" azonban nem születtek a gimnáziumi éveim során, ezt ma már tisztán látom.
A napló nemcsak az eseményeket örökítette meg, hanem szépen kirajzolódik belőle gondolkodásmódom, filozófiám: "Hazafele Jolival veszekedtünk, mert én véletlenül azt a kijelentést mertem tenni, hogy az én szempontomból két része van a világnak: nagyobbik része vagyok én, a kisebbik minden más. Én ezt teljesen komolyan gondoltam, hiszen ha én meghalok, akkor számomra a világ is meghal. Joli persze rögtön fennakadt ezen, és kijelentette, hogy elbizakodott és beképzelt vagyok, s igyekezett meggyőzni kijelentésem helytelenségéről, sőt, ellenkezőjéről. Joli sem mindig megértő..." [58.05.24.] Egy csütörtöki nap: "Este templomban voltam Jolival. Nagyon szeretek templomba járni... Olyan felemelő, megnyugtató érzés Istenben bízni. Rájöttem, hogy csak Ő általa lehet élni..." [58.06.05.] "Délután, egész estig Anival beszélgettem az ablakban. Elmondott egész intim magánügyeket is. Bár látszólag megértjük egymást, két külön világban élünk. Ő a pénzben, gazdagságban látja az életcélt, boldogságot kalandokban, flörtökben keres. Sajnálom emiatt, mert élete végén rá fog jönni, mennyire üres volt az élete. - Este vendégek voltak nálunk. Én is ott voltam, figyeltem a beszélgetést. Roppant érdekes téma forgott fent. Nemrégiben vitatkozott Zozó bácsi és Papa. A vita tárgya az élet, a gyerek volt. Most is szóba jött. Édesapa azt állítja, hogy az ember, mikor új egyednek ad életet, tovább él abban. Nem halunk meg tehát egészen, mert tovább élünk az utódban. Ezért meg kell becsülni a gyermekáldást. Ezzel szemben Zozó bácsi azt állítja, hogy az embernek, mihelyt megszűnik dobogni a szíve, megszűnik az élete is. Ezért ki kell használni a földi életet. A sok gyerek ezzel szemben csak akadály. A Föld amúgy is túlnépesedés előtt áll, és az embereket meg kell ritkítani, mert nem lehet eltartani. Ezért tanácsos lenne behozni azt a törvényt, hogy az anyákat a harmadik gyerek után sterilizálják. Ez viszont Papa szerint a legkegyetlenebb terror, mivel az utód létrehozása az ember legelemibb joga. Szerintem Papának volt igaza. A Zozó bácsi nézete önző. Én boldogan fogok szenvedni a gyerekért, hisz Szűzanya is azt tette. És szeretnék tovább élni az utódomban." [58.06.07.] "Este Ani volt itt. Kipróbáltuk az erőnket. Sajnos, nagyon gyenge legény vagyok. Ebben a tekintetben példát vehetnék Szabolcsról, akinek önfegyelmezése és nevelése előtt leveszem a kalapomat. Megpróbálok élni a mondással: "Egészséges testben egészséges lélek." Ennek legelső követelménye az önakarat fejlesztése. Meg kell tanulni éhséget, szomjúságot, fájdalmat és fáradtságot tűrni. Ezután a bőrápolásra, tisztálkodásra kell gondolni. Fontos a fogak tisztántartása és a táplálkozás helyes megválasztása. Legfontosabb azonban a sport, az izmok fejlesztése, és a szép barnára való lesülés." [58.06.09.] "... ha nem tanulok, mindig csak ábrándozom. Mindenről, ami szép, ami tiszta és jó. Szeretném meglátni mindennek a jobbik oldalát. Ezért kell mindig az álmok világába menekülnöm, mert útálom a csúnyát, a rosszat... Érthető is, hogy nem értenek meg. Hisz minden ember egy világ maga. Ezt a világot nem ismeri más rajta kívül. Talán nincs is bűnös, gonosz ember, ha a lelkébe látnánk. A lélek igazgyöngy, és az marad mindvégig... De ha van rossz ember, akkor én sem vagyok jó, mert a rossz ember úgysem ismeri el, hogy ő tulajdonképpen rossz. Már Éva is a kígyóra fogta bűnét, és ez az ember egyik sajnálatos tulajdonsága lett... Milyen kegyetlen az emberi élet! Tele kísértéssel, csábítással, és mindennek a háta megett ott van a fenyegetés: majd a túlvilágon jön a nagy leszámolás! Ott majd számonkérik minden gyöngeségedet, félrelépésedet! Mi tehát az élet? Siralomvölgy? Átszállóhely? Vagy ez nem más, mint tűzpróba, amit, ha kiáll az ember, belépőjegyet kap egy szebb, egy nemesebb világba, a lélek hazájába?.." [58.06.12.]
Lehet, hogy megmosolyogni való, ahogy ez a 15 éves kislány, aki én voltam 50 évvel ezelőtt, a gondolatait megfogalmazza, de ha jól belegondolok, a szívem mélyén ma is ugyanez a véleményem, (talán a sport és a lesülés kivételével) és ugyanezek a kérdések foglalkoztatnak.
Folyt. köv.