Látogatóban

A Karitásztól azt a feladatot kaptam, hogy látogassak el a Gondozóházba, és írjam le ezt az eseményt.

Telefonon beszéltem meg az idõpontot Bucsai Irmával, a Gondozóház vezetõjével, aki nagyon kedvesen fogadott 2000. november 6. reggelén. Bemutatta az intézményt, megismertetett Balla Judit szociális gondozóval, aki egyúttal mentálhigiénés munkatársa és foglalkoztatója is az otthonnak. Õ ismeri legjobban a bentlakókat, meg is nevezett mindjárt néhányukat, akik valószínûleg szívesen elbeszélgetnének velem.

Szorongtam ettõl a látogatástól. Édesanyám, aki 5 évig lakott velünk, két alkalommal is lakója volt ennek az átmeneti otthonnak, igaz, csak rövid ideig. Akkor szinte naponta jöttem be hozzá, mert tudtam, mennyire igényli a hozzátartozói szeretetét, jelenlétét. Talán attól félt, hogy nem jöhet többé haza velem. Édesanyám két éve végleg eltávozott közülünk. De még most is állandóan kísért a félelem, hogy talán nem adtam meg neki azt a törõdést és szeretetet, amit elvárt volna tõlem.

Most tehát újra itt vagyok, mintha õhozzá jöttem volna.

A kis társalgóban ülünk körben. Beszélgetõtársaim Éles Tamásné Jenei Borbála néni sajószentpéteri, Veres Jánosné Juhász Irén néni sajókazai, Király Pálné Vágó Erzsébet néni és Zelena Józsefné Fórizs Mária néni kazincbarcikai születésû. Rajtuk kívül még többen is be- bekapcsolódtak a beszélgetésünkbe. A családról, a fiatalságról, régi karácsonyokról faggatom õket. Szívesen megnyílnak, mintha régi ismerõsök lennénk. Borbála néni úgy mesél, hogy a szemem elõtt szinte megelevenedik az a régi falusi élet, aminek részese volt. Már 13 évesen magával vitte az édesapja aratni. Az aratás nagy élmény volt akkor a fiataloknak, bizonygatja Irén néni is, alkalmat adott a mókázásra, ismerkedésre, még a szerelemre is. Egy érdekes szokást ismertem meg tõlük: a gazda "megkötözését" búza koszorúval.

Borbála néni vallásos emlékei között említette meg, mikor Lipp Károly tisztelendõ úr temetésén nyolcadmagával gyertyatartó lány volt a koporsó mellett.

A karácsonyokról is meséltek elérzékenyült szavakkal, hisz mindenki a maga gyermekkorára emlékezett meghatottan. A karácsonyfa errefelé borókából készült, amit angyalhajjal díszítettek. Fontos volt a kalácssütés, ami nélkül nem múlhatott el ünnep. Karácsonykor a gyerekek kántálni jártak, végig a falun, majd bevitték a betlehemet a templomba az oltár elé. Este részt vettek az éjféli misén.

Szívesen idézték fel megismerkedésüket késõbbi férjükkel. Szomorú emlékek is elõkerültek. Erzsébet néni két bátyját veszítette el a háborúban.

Ma már sajnos, nem tudnak eljárni a templomba. Bár imádkoznak, igényelnék és szívesen vennék a katolikus pap rendszeres látogatását, amit nagyon hiányolnak Zoltán atya halála óta. Az idei karácsonyt néhányan már talán az új, átadásra váró otthonban fogják tölteni. Remélik, szép ünnep vár rájuk, akár a családjuk körében, akár az intézményben töltik el ezt az estét. Szívbõl kívánom, hogy így legyen.

Végül némi édességgel és almával köszöntem meg kedvességüket, és megbeszéltük, hogy máskor is ellátogatok ide, valamennyiünk lelki épülésére.

(Megjelent: 2000. december)