Mikulás

(december 6.)

"Hol volt, hol nem volt, élt egyszer, azaz hogy ma is él egy jóságos szent püspök, úgy hívják, hogy Mikulás, magyarul Szent Miklós. Ő úgy szereti a jó gyerekeket, hogy a névnapja alkalmából mindegyiknek édességeket hoz, ha kiteszi a cipőjét az ablakba. Onnan tudja, hogy jó gyerek van a házban, hogy szépen ki van tisztítva a cipő. De azt minden gyereknek magának kell ám kitisztítani! A rossz gyerek szenet, vagy hagymát kap bele. Sőt! A Mikulásnak vannak segítői is, a krampuszok, akik szükség esetén virgáccsal meg is fenyítik a rossz gyerekeket!" - így szólt valahogy a mese, amit kisgyerek koromban nekem és testvéreimnek a Mikulásról mondtak a szüleim. Nyomatékul évről évre személyesen is megjelent a Mikulás bácsi, vatta-szakállasan, piros palástban és piros süveggel a fején.

Legelső Mikulás emlékem is arról szól, hogy becsődült a szobába egy csomó fekete ruhás krampusz, ijesztő szarvakkal és farokkal, én pedig sikítva menekültem a hálószobába, és bújtam az ágy alá előlük. Ekkor még nagyon kicsi voltam, de az emlék kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem. A későbbi évek Mikulásai már sokkal szelídebbek voltak. Volt olyan, aki hosszú versben sorolta a "bűneinket" egy leporellóról, és volt olyan, aki levizsgáztatott imádkozásból. Testvéreimmel ilyenkor megszeppenten viselkedtünk, de nagyobbacska korunkban már utána hosszan találgattuk, elemeztük, kit ismertünk fel az éppen soron lévő Mikulásban. Az ünnepi hangulat fokozásához mindig hozzátartozott a cipőpucolás. Persze már hetekkel előbb ott lebegett felettünk, mint Damoklész kardja, hogy ha rosszak leszünk, nem hoz semmit, sőt, még el is veret a krampuszaival... Végül azonban mégis tele lett a cipőnk finomságokkal, amit beosztással hetekig lehetett nassolgatni.

Közben élt a másik mese is - többnyire az iskolában - a jóságos Télapóról, aki északról jön rénszarvas-húzta szánon, és puttonya tele van édességgel. Ha megrázza fehér szakállát, itt a földön elered a hó... Hozzánk ugyan mindig a Mikulás jött, de nem volt semmi kifogásom Télapó ellen sem. Jöjjön, ha akar... Persze sejtettem, hogy a tél nélküle is megérkezik.

A kedves mese alapját, azóta már tudom, Szent Miklós legendája képezte. Miklós püspökről az interneten Farkas Imre az alábbiakat jegyezte le:

"Krisztus után 245-ben Kis-Ázsia-i Anatóliában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával Patara érsekéhez, (aki apja testvére volt,) a város kolostorába költözött. Az Ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Emberszeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált! Zarándok útról visszafelé, betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városba, ahol legendás körülmények között püspökké választották.

52 évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspöküknek, de még vezetőjüknek is tartották. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította.

Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is, ami valójában megtörtént:

A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betevő falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik kettő férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-Apó jön el ezekkel az ajándékokkal a hóborította Taurus hegyről. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én, a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel."

Szent Miklós püspök nem egy mesefigura, hanem valódi történelmi személy volt. A nép mélyen szívébe zárta, és legendás jóságát az évszázadok során kiszínezte. Számtalan legenda fűződik még nevéhez, de talán ez a legkedvesebb. Várjuk tehát mi is nyitott szívvel, és reméljük, elhozza nekünk pártfogó szeretetét.

(Megjelent a Harangszó 2008. karácsonyi számában)