Karitász lelkinap Bánhorvátiban
2008. július 12-én került megrendezésre a hagyományos Karitász lelkinap, melyen az idén a kazincbarcikai és a bánhorváti karitász tagokon kívül a csokvaományi karitász csoport tagjai is képviseltették magukat.
A program 9 órakor szentmisével kezdődött, amelyet Mikolai Vince ósgyőri plébános és Iváncsy Balázs ák celebráltak. Majd egy gyors zsíroskenyér-reggeli után következtek az előadások.
- Vince atya előadásában a Karitász 10 parancsolatára építve hasznos útmutatást adott az evangélium szellemében, megosztva velünk saját tapasztalatait.
- Balázs atya Prohászka Ottokár püspök elmélkedését olvasta fel, ami Isten országát és az emberi társadalmat hasonlítja össze, majd az atya ezt a témát színes magyarázattal egészítette ki.
- A harmadik előadó Csősz Béláné, a kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ igazgatója volt, aki városunk ill. a kistérség szociális intézményrendszerét ismertette.
Mindhárom előadást nagy érdeklődés kísért, amit a kérdések áradata és a pezsgő vita is bizonyít.
Közben a Jóbarát Étterem finom babgulyás ebédje frissítette fel a résztvevőket. Közösségteremtő, hasznos és kellemes nap volt, köszönet érte a szervezőknek.
(Megjelent a Harangszó 2008. Teréz napi számában)