Roráte
"Harmatozzatok, égi magasok! Téged vár epedve a halandók lelke, Jöjj el édes Üdvözítõnk!"
Rorate latin szó, magyar jelentése: "harmatozzatok". Ádventkor ez a dal csendül fel a hajnali misék kezdetén, a rorátékon.
Az egyházi hagyomány szerint Ádvent elsõ vasárnapjával megkezdõdik az egyházi év, a karácsonyi ünnepkör. Ezt az idõszakot magyarul Úrjövetnek is nevezik. Történelmileg az Ádvent csak azután keletkezett, amikor az egyházban az 5. századtól kezdve általánossá lett a karácsony megünneplése. VII. Gergely pápa szabályozta azt oly módon, hogy négy vasárnapon, a karácsonyt megelõzõ négy hétben határozta meg az ádventi idõszakot. Ádvent elsõ vasárnapján a templomokban és a vallásos családokban meggyújtják az ádventi koszorú elsõ gyertyáját.
Ezen a napon elindul az a szüntelen körforgás, amely a keresztény ember életében Jézus élete fõbb állomásainak (születés, tanítás, szenvedés, halál, föltámadás, mennybemenetel, a Szentlélek eljövetele) "újraélését" jelenti. Az ádventi négy hét felkészülés Karácsonyra, a Messiás földi születésének méltó megünneplésére. A keresztény ember emellett Krisztus második eljövetelét is várja. Az ádventi vallásos gyakorlatok mindezt az elõkészületet szolgálják, ezt a kettõs várakozást táplálják és tartják ébren.
Az Ádvent különlegessége az ún. "roráte" vagy hajnali mise, amely hagyomány a katolikus egyházban az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területére jellemzõ. Más népies elnevezések még a hajnali misére: angyali mise, aranyos mise. Ezeket a szentmiséket korán reggel vagy hajnalban tartották. Ma általában reggel 6-kor.
A hívõ ember szívében ott él a vágy Jézus földi eljövetele, a kegyelem ideje után. Tudjuk, hogy csak Isten kegyelme képes megváltani minket. Az Úr ma is "leszáll" közénk, újra meg újra keres bennünket, hív minden embert. Az Ádvent hajnali éberségre és virrasztásra serkentõ miséi épp ezt tudatosítják bennünk: itt az óra, hogy felébredjünk végre az álomból! Imádságban találjon minket a reggel, hogy tiszta szívvel fogadhassuk az Úr Krisztust! Prohászka Ottokár így fogalmazta ezt meg: "A nyomorúság mértéke betelt, a hajnal pirkadt, s megjött Õ, kit a lelkek vártak. Ó szálld meg az én lelkemet is, hadd reméljek erõsen lelkesen; gyöngeségem, nyomorom dacára bízom, hogy gyõzök, Ádvent van bennem is; édes, erõs, szent remény. Reményben van az én erõm, meg nem fogyatkozhatom."
Az ádventi idõben a hajnali misék, a roráték különleges hangulatot kölcsönöznek a decemberi virradatoknak. Gyerekkori emlékeket idéz fel, mikor fagyos, havas hajnalokon igyekeztünk a kivilágított templom felé. Az év legsötétebb idõszaka ez, mikor a nappalok egyre rövidülnek, az esti sötétség egyre korábban szakad ránk. Nehéz ilyenkor korán felkelni, otthagyni az ágy puha melegét, kimenni a kegyetlen éjszakába. De tudjuk, hogy a mise végére kivilágosodik, eljön a Fény, és megmelengeti a szívünket. Még ma is könny szökik a szemembe, meghallva a bevezetõ ének hangjait. Megihlette ez a költõket és írókat, pl. Kosztolányi Dezsõt, Gárdonyi Gézát, Juhász Gyulát is. Juhász Gyula versének mindössze négy rövid versszakában ott van a hajnal derengése, a mise áhítata, és a gyermekkor tiszta vágyakozása a betlehemi kisded után.
Juhász Gyula: Rorate A kéklõ félhomályban Az örökmécs ragyog, Mosolygón álmodoznak A barokk angyalok. A gyertyák rendre gyúlnak, A minisztráns gyerek, Mint bárány a mezõben Csenget. Az árny dereng. Hideg kövön anyókák Térdelnek. Ifjú pap Magasba fölmutatja Szelíden az Urat. Derûs hit tûnt malasztját Könnyezve keresem. Ó gyönyörû gyerekség, Ó boldog Betlehem!
(Megjelent: 2007. Karácsony)