Ferenc testvér
Az október beköszöntével eljött az õsz is. A Harangszó naptárát böngészve rátaláltam október 4-én Assisi Szent Ferenc nevére, aki a ferences rendet megalapította. Ez a név számomra különösen kedves, hiszen édesapám róla kapta a nevét, õ volt a védõszentje.
Még ma is emlékszem arra a legendára, amit gyermekkoromban hallottam tõle. Eszerint ez a kedves szent értette az állatok nyelvét, sõt tudott rájuk hatni beszédével. A madarak nem repültek el a közeledtére, hanem kezére, vállára szállva hallgatták prédikációját. Egyik korabeli városban (az itáliai Gubbióban) pedig egy vérszomjas, gyilkos farkastól rettegett a lakosság. Ferenc elhatározta, hogy megszelídíti a vadállatot. Hiába óvták tõle, egy társával a közeli erdõbe ment, ahol találkozott a hírhedt farkassal. Ferenc hozzálépve keresztet vetett, majd beszélni kezdett hozzá. A farkas végighallgatva a szent hozzá intézett szavait - mancsát Ferenc kezébe téve - ígéretet tett arra, hogy megjavul, így is történt. A farkas ezután jó barátja lett a város lakóinak, akik táplálékkal látták el élete végéig.
Ki is volt és hogyan élt a középkor legszeretettebb szentje, akit már életében szentként tiszteltek, és mindössze két évvel a halála után hivatalosan is szentté avattak?
Életét megörökítették tanítványai. 1181 végén, vagy 1182 elején született az itáliai Assisiben (nem volt még akkor egységes naptár, ezért a bizonytalanság). Vallásos katolikus édesanyjától a Giovanni nevet kapta, keresztelõ Szent János után. Édesapja - a dúsgazdag posztókereskedõ - ekkor éppen üzleti úton volt Franciaországban. Hazatérve az a kívánsága támadt, hogy fiát Francesconak (azaz Franciának) nevezzék, mivel nagy tisztelõje volt Franciaországnak és a francia nyelvnek. A kisfiú édesapjától már kora gyermekkorában megtanult franciául, amire a nagyravágyó apa igen büszke volt.
A gyermek Ferenc szülei mellett a gazdagok könnyed életét élte. Feljegyezték róla, hogy a világ legkedvesebb fiúja volt, tele jókedvvel és állandó vidámsággal. Csodált mindent, amit szépnek talált, és különösen nagy hatással voltak rá a lovagi történetek. A Szent György iskola diákja a háborús játékokban igen harcos volt, a társai õt tekintették vezérnek, és ösztönösen érvényesíteni tudta az akaratát. Késõbb, ifjú korában is köré gyûltek barátai, amikor az ünnepeken gazdag vacsorákat rendelt és végigtáncolta e társaság Assisi utcáit éjszaka.
Ekkor már édesapja üzletében eladó, és a zsebe mindig tele volt pénzzel. De nem a pénze miatt szerették elsõsorban, hanem életöröméért, sugárzó egyéniségéért. A karcsú, kecses fiatalember lágy, tiszta és elragadó hangon énekelt, amivel elbûvölte a környezetét. A szegényeknek azonban már kora fiatalságától kezdve adakozott, a durva beszédet és a nõkkel való tiszteletlenséget nem tûrte el. Lelke igen érzékeny és fogékony volt a vallásos tanításokra, Isten kiválasztottja volt.
Számomra a legmegrázóbbnak tûnt szakításának története édesapjával és egész korábbi életmódjával. A XII. század végén, a XIII. század elején vagyunk. A lakosságnak több, mint harmada szegény volt ekkor, és bõ tizedük a nyomor legmélyebb szintjén élt. Ferenc huszonöt éves koráig a nagypolgár apja jóvoltából gondtalan gazdagságban élt, szinte minden kívánsága teljesült. Egy alkalommal, mikor az Assisi melletti omladozó San Damiano templomban imádkozott, a feszületrõl Krisztus szavait vélte hallani: "Ferenc, állítsd helyre házamat!" Õ akkor még nem gondolt arra, hogy a felszólítás Jézus egyházára vonatkozik, ami akkoriban ugyancsak meg volt tépázva. Eladta apja legdrágább kelméit, és a pénzt elvitte a romos templom papjának. Apja hatalmas haragra gerjedt, és a püspöktõl követelte tegyen igazságot, hogy a pénzét visszakaphassa. Ekkor Ferenc mindenki szeme láttára ledobta ruháit az apja lábához és így szólt: -"Meztelenül indulok az Úr felé!"
Ezzel a nyilvános lemondással Ferenc a kitaszítottak és a szegények táborát választotta, s ettõl kezdve testestül-lelkestül Istené lett. Saját két kezével újjáépítette a San Damiano templomot, miközben kéregetésbõl tartotta fenn magát. Egy mise hallgatása közben megérintették szívét az evangélium szavai, ahogyan Jézus a tanítványait prédikálni küldte: "Semmit se vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt. Két ruhátok se legyen." Ezentúl földszínû kámzsában, derekán kötéllel, mezítláb vándorolt, úgy hirdette Isten végtelen szeretetét. Egyszerû, iskolázatlan szavakkal is lenyûgözõ hatással volt mindazokra, akik hallgatták.
Hamarosan ezrével követték, s tudtán és akaratán kívül rendalapító lett. Bátran hirdette a látható világ szépségeit. Nemcsak az állatokat, a növényeket, a tájat is szerette. Az emberi társadalomban pedig a szegények fokozott megbecsülését hirdette. Rendjének szelleme máig nagy hatással van egyháziakra és világiakra egyaránt. Rendtestvére volt többek között páduai Szent Antal, és késõbb a harmadrendi ferencesek között találjuk Árpád-házi Szent Erzsébetet is.
Nem kívánom leírni egész élettörténetét, hiszen rengeteg könyv szól róla. Minden kor mûvészeit megihlette személyiségének varázsa, költõkön, írókon, festõkön, szobrászokon át, egészen a mai kor Zeffirellijéig, aki a csodálatosan szép Napfivér, Holdnõvér c. filmjét róla készítette. Õ Itália és a kereskedõk védõszentje, továbbá az ökológiáé és a természetvédõké.
Csodálatos szeretete Isten iránt jól tükrözõdik egyetlen versében, ami fennmaradt. Elolvasva vele együtt dicsérjük mi is az Úr végtelen jóságát és szeretetét.
Naphimnusz Mindenható, felséges Atyánk, hozzád száll a dicséret, magasztalás, tisztelet és hála. Minden a te tulajdonod, s nincs ember, aki méltó lenne nagy neved kimondani. Áldott vagy, Uram, s kezed minden mûve áldott, legfõképpen öreg bátyánk, a Nap: az égbõl néz õ le, és tõle világos a nappal, és ékes, szépséges õ, tündökletes, ó felséges Atyánk, mint te magad. Dicsérjen téged nénénk, a Hold, meg a Csillagok, te formáltad õket, s mind oly gyönyörûen ragyog. Uram, dicsérjen téged bátyánk, a Szél, a levegõ, meg a felhõ, a derûs ég s a vihar, te táplálod teremtményeid ezek áldásival. Dicsérjen téged kedves húgunk, a Víz, aki hasznos, alázatos és tiszta is. Uram, dicsérjen téged öcsénk, a Tûz, vele gyújtasz fényt napszállat után, szép és félelmetes õ, erõs és vidám. Uram, dicsérjen téged jóságos Földanyánk, ki hátán hordoz minket s áldásait árasztja ránk: mienk pompás virága a réten s gyümölcse a fán. Boldogok, Uram, akik szerelmedért másoknak megbocsátanak, akik betegséget szenvednek el és keserû kínokat, boldogok, kik békén tûrik a föld nyomorát, mert elnyerik õk, felséges Atyánk, fényes koronád. Dicsérjen téged testvérünk, a testi halál, akitõl emberfia nem menekülhet,-- jaj annak, akit a végsõ perc halálos bûnben talál! Boldogok, kik szent akaratodban megnyugosznak: a második halált nem kell elszenvedni azoknak. Dicsérjük Urunkat, égés föld seregei, áldjátok õt és nagy alázattal szolgáljatok neki! (Képes Géza fordítása)
(Megjelent: 2002. okóber)