Sorsok

"Mikor én születtem, tavaszodott.
Vajúdott a Föld is, az örök anya,
s e csodás vajúdásból megszületett
ikertestvéremként a kis ibolya."

Csilla! Veled való beszélgetésünkre készülve, verseidet olvasva találtam rá e sorokra. Ha hitelesen akarlak az olvasóknak bemutatni, - úgy gondolom - az idézett versnek utolsó sora árulkodik legjobban lényedrõl.
Úgy 10-12 éve ismerlek, 5 éve kicsit közelebbrõl, de szerénységed okán csak lassan tudok meg Rólad egyre többet, mennyi érték bújik meg benned.
Beszélgessünk, hogy az olvasók is, én is jobban megismerjünk.

• Hol születtél, hogyan kerültél Kazincbarcikára?
• Miskolcon születtem és éltem férjhezmenetelemig. A Zrínyi Ilona Leánygimnáziumban érettségiztem 1966-ban, majd az ELTÉ-re jelentkeztem, könyvtár szakra. Oda nem vettek fel, és hogy ne veszítsek évet, beadtam a jelentkezésemet a Kazincbarcikán abban az évben induló mûszaki fõiskolára. Ide felvettek, amit el is végeztem. Ekkor ismertem meg a várost, nem gondoltam akkor még, hogy egykor ez lesz az otthonom.
• Házasságodról néhány szót.
• A BVK-ban helyezkedtem el, és egy évvel késõbb, egy bálon összetalálkoztam fõiskolai tanárommal, Hajagos Bélával, aki még azon az estén megkérte a kezemet. Félév múlva összeházasodtunk, és azóta itt élek, Kazincbarcikán.
• Három gyermeked van. Hogy "mertél" vállalni 3 gyereket - hisz kortársaid között legtöbb esetben az egyke volt az elfogadott?
• Gyerekkorom óta arra készültem, hogy anya legyek. Mi is hárman voltunk testvérek, a szüleim is mindketten nagy családban éltek. Az én korosztályomban valóban az egy-két gyerek volt az általános - anyagi megfontolásból,- a környezetem kicsit furcsállta is, hogy harmadik gyereket vállaltam. De ma már sajnálom, hogy nem engedtem a vágyaimnak, és nem szültem még többet. Számomra a gyerekek jelentették az életem értelmét.
• Fiatal és boldog nagymama vagy, hány unokád is van?
• Az egyik lányomnak, aki a Dunántúlon él, két kislánya és egy kisfia van. A másiknak, aki itt, Kazincbarcikán lakik, négy kisfia, a legnagyobb most elsõ osztályos, velük sokat lehetek együtt. A fiam még nem nõsült meg, velünk lakik.
• Számomra mindig csodálatos és tiszteletre méltó, hogy nagy családod mellett hogyan jut másokra is az idõdbõl és szeretetedbõl. Úgy tudom, a Máltai Szeretetszolgálat alapító tagjai között tartanak számon. Úgyszintén a Karitász Csoportban. Szívesen látogatod a betegeket és idõseket, résztveszel a Karitász feladatokban. Mi ösztönöz ezekre a munkákra?
• Nem voltam alapító tagja a Máltai Szeretetszolgálatnak, aktívan csak akkor kezdtem el ott dolgozni, mikor korengedménnyel, akaratom ellenére nyugdíjas lettem 1994-ben. Úgy éreztem, még van energiám arra, hogy valami hasznosat csináljak, és végre azt tehessem, amihez kedvem és hajlamom van. A BVK-ban, újítási elõadóként hozzászoktam, hogy emberekkel kell foglalkoznom. Részt vettem ott a vöröskeresztes munkában is, mint a Vöröskereszt egyik alapszervi titkára. A Máltai Szereteszolgálatban irodai munkát végeztem, közel négy éven keresztül, amikor a velünk lakó édesanyám már nagyon beteg lett, és választanom kellett a Máltai és a Karitász között. Jó érzéssel tölt el, ha valakinek örömöt tudok szerezni, akár csak azzal is, hogy türelemmel meghallgatom a gondjait és problémáit. Édesanyám halála óta pedig különösen vonzódom a betegekhez és öregekhez.
• A jó Isten még szép hanggal is megáldott, énekkarban énekeltél és énekelsz ma is. Kérlek mondj errõl valamit.
• Az általános iskolai énektanárom, Engi Pista bácsi, karizmatikus egyéniség volt. Nála voltam énekkaros gyerekkoromban, ami kemény iskola volt, sõt három évig a miskolci Déryné színház gyerekkarának is tagja voltam. Három évvel ezelõtt szerettem volna a templomunkban egy felnõtt kórust létrehozni. János atya támogatta is az ötletet, meghirdette, de sajnos kevés volt a jelentkezõk száma egy kórus megalapításához. Ekkor kaptam egy meghívást a kazincbarcika-alsói református kórus tagjai közé. Az atya beleegyezésével azóta énekelek abban a kórusban, úgy érzem, ezzel is Istent szolgálom. Ráadásul egy meleg, szeretõ közösségbe kerültem, ahol nagyon jól érzem magam.
• Úgy két éve tudom csak, hogy verseket írtál és írsz. Nem is akármilyeneket. A lélek finom rezdülései, érzelemgazdagsága, lágy könnyedség a mély mondanivaló mellett - jutottak eszembe verseid olvasása közben. Mikor kezdtél el verseket írni?
• Tizenöt éves voltam, mikor megpróbálkoztam a rímfaragással, és ez szinte a szenvedélyemmé lett. Fiatal koromban, ha valami fájdalmam vagy örömöm volt, erõs késztetést éreztem, hogy versben fejezzem ki - talán ezt hívják "ihlet"-nek a költõk. A családban nem én voltam az elsõ ilyen "csodabogár", édesapám, aki orvos volt, szintén írt néhány verset, amit még ma is õrzök.
• Van-e kedvenc versed?
• Sok kedvenc költõm van, Ady, József Attila, Petõfi, Radnóti, Szabó Lõrinc, a külföldiek közül Eminescu, Puskin. Szerettem verseket olvasni, úgy gondolom, a versek kevés szóval is nagy hatást tudnak gyakorolni az olvasóra. Kedvenc versem is van egy jópár.
• Istent keresõ és megtaláló verseid is lenyûgözõek, hogyan születtek ezek?
• Vallásos nevelést kaptam, Isten magától értetõdõ módon van jelen az életemben. Természetes, hogy megjelenik a verseimben is, hisz mindent Õ irányít, még a gondolatokat is. Sokszor bûntudatot érzek amiatt, hogy ezt a talentumot, amit Istentõl kaptam, én elástam és nem kamatoztattam.
• Ma is írsz? Tervezed-e, hogy közkinccsé teszed verseidet?
• Ma már ritkán írok, inkább csak a régieket csiszolgatom. Mikor fiatal voltam, és a verseim zömét megírtam, nem volt a környezetemben senki, aki arra biztatott volna, hogy valami módon ezek megjelenjenek. Gyenge próbálkozásom, hogy találjak egy szakértõt, aki megbírálná verseimet, kudarcba fúlt. Tudom, hogy könyv formájában csak sok pénzzel lehetne megjelentetni, erre nem gondolhatok. De mostanában foglalkoztat az ötlet, hogy talán az internet egyszer még segít ebben.
• Csilla! Oly fiatal vagy, hogy szinte furcsa így köszönni Tõled, de mégis: Sok boldog évet és jó egészséget kívánok szép családod körében, magam és a Harangszó olvasóinak nevében. És kívánunk még hosszú értékes alkotói idõszakot.

Köszönöm a beszélgetést:

Govka

(Megjelent: 2001. december)