Irgalmasság

"Boldogok az irgalmasok
mert majd nekik is irgalmaznak."
(Máté S:17)

Lassan két hónapja, hogy részt vehettem a Karitász csoport tagjaként egy háromnapos egri lelkigyakorlaton. Az emlékek elhalványodtak, de az ott szerzett benyomások mély nyomot hagytak bennem.

Ha behunyom a szemem, még most is magam előtt látom az angol kisasszonyok kollégiumának ódon falait, a nesztelenül suhanó apácákat, a templomot, amely, mielőtt az Egyház visszakapta, házasságkötő terem volt. Itt hallgattuk az előadásokat, mintegy százhúszan, az egyházmegye különböző területéről. Előadónk Mikolai Vince atya volt, a szeminárium rektora. Lebilincselő szavait reggeltől estig egyhuzamban elhallgattam volna. A lelkigyakorlat mottója az irgalmasság volt.

Hogyan jelentkezett az irgalmasság Jézus cselekedeteiben és tanításában? Ez volt az első előadások témája. Erős lélek kell ahhoz, hogy felvegyük a keresztet Jézussal. De erősít a hit, hogy Jézus értünk is meghalt. A szenvedést nem lehet elkerülni, ez formál bennünket. A szenvedésnek Krisztus által értelme és értéke van: nem csak azáltal lehetünk értékesek, amit teszünk, hanem azáltal is, amit elviselünk. A szenvedőkön keresztül Jézus szól hozzánk, szeretettel, irgalmassággal diadalmaskodhatunk a rossz fölött.

Majd arról beszélt az "Atya", hogy századunk egyszerre nagyszerű és rettenetes. Az ideológiai magvait még az előző században vetették el. Az ateista filozófusok azt állították, hogy a vallás fölösleges és káros, valószínűleg el fog halni. A huszadik század tanulsága azonban az, hogy az ember Isten nélkül is fel tudja építeni a maga világát, de ez a világ szükségképpen emberellenes lesz. Láthattuk, hogy a nácizmus is és a kommunizmus is lágereket épített. A technika és a tudomány megcsodált vívmányait pusztításra használják. Kivédhetetlenek a környezeti ártalmak is. Nincs arányban a technikai és tudományos fejlődés az erkölcsi fejlődéssel. Nekünk, magyaroknak, különösen tragikus ez a század, - emlékeztetett a történelmi tragédiákra. Válságban vagyunk, bár ezt közvetlenül nem érzékeljük.

"Vétkesek közt cinkos, aki néma" - idézte költőnket, - nekünk, keresztény embereknek élő lelkiismeretnek kell lennünk. Kisebbségben vagyunk, de rá kell döbbennünk a felelősségünkre. A fogyasztói társadalomban nincs értéke az életnek, minden árúvá válik. Ezzel szemben áll az élet kultúrája: a birtoklással szemben áll a szeretet. A szeretetet azonban tettekre kell váltani, erre építsük az életünket. Az ítélet aszerint lesz, van-e bennünk irgalmasság. Meríthetünk Krisztus irgalmasságának forrásából. "Uram irgalmazz nekem, szegény bűnösnek" - ez a leglényegesebb, amit mondhatunk Istennek. Hogyan várhatjuk Istentől, hogy legyen hozzánk irgalmas, ha egymáshoz sem vagyunk azok? Ezt legelsősorban a családon belül gyakorolhatjuk.

Az "irgalomban gazdag Isten" irgalma és igazságossága szeretetből fakad. Az Egyháznak hirdetni és képviselni kell az igazságosságot a világban. Politizálhat-e az Egyház? Az Egyház, bár közvetlenül nem vesz részt a politikában, tagjaiban mégis politizál. Ezért a keresztény ember legyen tájékozott. A pápa enciklikáiban mindig kitér a világban lévő ügyekkel kapcsolatos állásfoglalásra. A Karitász is közéleti tevékenységet folytat, és ezzel a közösség hangulatát befolyásolja. Legyen só, vagy kovász, - ezekből kevés kell, de nélkülük nincs jó kenyér. A helyi egyházközség keretein belül kell megtalálni a tennivalókat.

Ezután az Atya kitért Mária és néhány irgalmasságáról ismert szent életére és példájára. Beszélt Szent Márton, Páli Szent Vince, Árpádházi Szent Erzsébet életéről, Prohászka Ottokár és Apor Vilmos püspökök karitatív cselekedeteiről, a szociális gondoskodás kialakulásáról, amelyben nagy szerepe volt az Egyháznak. Végül Egri Norma és Teréz Anya munkásságát méltatta.

Utolsó nap iránymutatást kaptunk a karitatív munka megszervezésével kapcsolatban. Sok gyakorlati tanáccsal ellátva bocsátott utunkra, amit mindnyájan megszívlelve, lelkiekben gazdagodva tértünk haza hétköznapjainkhoz.

(Megjelent: 1997. október)