Irgalmasság

"Boldogok az irgalmasok
mert majd nekik is irgalmaznak."
(Máté S:17)

Lassan két hónapja, hogy részt vehettem a Karitász csoport tagjaként egy háromnapos egri lelkigyakorlaton. Az emlékek elhalványodtak, de az ott szerzett benyomások mély nyomot hagytak bennem.

Ha behunyom a szemem, még most is magam elõtt látom az angol kisasszonyok kollégiumának ódon falait, a nesztelenül suhanó apácákat, a templomot, amely, mielõtt az Egyház visszakapta, házasságkötõ terem volt. Itt hallgattuk az elõadásokat, mintegy százhúszan, az egyházmegye különbözõ területérõl. Elõadónk Mikolai Vince atya volt, a szeminárium rektora. Lebilincselõ szavait reggeltõl estig egyhuzamban elhallgattam volna. A lelkigyakorlat mottója az irgalmasság volt.

Hogyan jelentkezett az irgalmasság Jézus cselekedeteiben és tanításában? Ez volt az elsõ elõadások témája. Erõs lélek kell ahhoz, hogy felvegyük a keresztet Jézussal. De erõsít a hit, hogy Jézus értünk is meghalt. A szenvedést nem lehet elkerülni, ez formál bennünket. A szenvedésnek Krisztus által értelme és értéke van: nem csak azáltal lehetünk értékesek, amit teszünk, hanem azáltal is, amit elviselünk. A szenvedõkön keresztül Jézus szól hozzánk, szeretettel, irgalmassággal diadalmaskodhatunk a rossz fölött.

Majd arról beszélt az "Atya", hogy századunk egyszerre nagyszerû és rettenetes. Az ideológiai magvait még az elõzõ században vetették el. Az ateista filozófusok azt állították, hogy a vallás fölösleges és káros, valószínûleg el fog halni. A huszadik század tanulsága azonban az, hogy az ember Isten nélkül is fel tudja építeni a maga világát, de ez a világ szükségképpen emberellenes lesz. Láthattuk, hogy a nácizmus is és a kommunizmus is lágereket épített. A technika és a tudomány megcsodált vívmányait pusztításra használják. Kivédhetetlenek a környezeti ártalmak is. Nincs arányban a technikai és tudományos fejlõdés az erkölcsi fejlõdéssel. Nekünk, magyaroknak, különösen tragikus ez a század, - emlékeztetett a történelmi tragédiákra. Válságban vagyunk, bár ezt közvetlenül nem érzékeljük.

"Vétkesek közt cinkos, aki néma" - idézte költõnket, - nekünk, keresztény embereknek élõ lelkiismeretnek kell lennünk. Kisebbségben vagyunk, de rá kell döbbennünk a felelõsségünkre. A fogyasztói társadalomban nincs értéke az életnek, minden árúvá válik. Ezzel szemben áll az élet kultúrája: a birtoklással szemben áll a szeretet. A szeretetet azonban tettekre kell váltani, erre építsük az életünket. Az ítélet aszerint lesz, van-e bennünk irgalmasság. Meríthetünk Krisztus irgalmasságának forrásából. "Uram irgalmazz nekem, szegény bûnösnek" - ez a leglényegesebb, amit mondhatunk Istennek. Hogyan várhatjuk Istentõl, hogy legyen hozzánk irgalmas, ha egymáshoz sem vagyunk azok? Ezt legelsõsorban a családon belül gyakorolhatjuk.

Az "irgalomban gazdag Isten" irgalma és igazságossága szeretetbõl fakad. Az Egyháznak hirdetni és képviselni kell az igazságosságot a világban. Politizálhat-e az Egyház? Az Egyház, bár közvetlenül nem vesz részt a politikában, tagjaiban mégis politizál. Ezért a keresztény ember legyen tájékozott. A pápa enciklikáiban mindig kitér a világban lévõ ügyekkel kapcsolatos állásfoglalásra. A Karitász is közéleti tevékenységet folytat, és ezzel a közösség hangulatát befolyásolja. Legyen só, vagy kovász, - ezekbõl kevés kell, de nélkülük nincs jó kenyér. A helyi egyházközség keretein belül kell megtalálni a tennivalókat.

Ezután az Atya kitért Mária és néhány irgalmasságáról ismert szent életére és példájára. Beszélt Szent Márton, Páli Szent Vince, Árpádházi Szent Erzsébet életérõl, Prohászka Ottokár és Apor Vilmos püspökök karitatív cselekedeteirõl, a szociális gondoskodás kialakulásáról, amelyben nagy szerepe volt az Egyháznak. Végül Egri Norma és Teréz Anya munkásságát méltatta.

Utolsó nap iránymutatást kaptunk a karitatív munka megszervezésével kapcsolatban. Sok gyakorlati tanáccsal ellátva bocsátott utunkra, amit mindnyájan megszívlelve, lelkiekben gazdagodva tértünk haza hétköznapjainkhoz.

(Megjelent: 1997. október)