Karitatív cselekedetek

"Lelkünk remél az Úrban,
õ a mi segítségünk és a pajzsunk."
(Zsoltárok 33:20)

"Segítene?" - kérdezték 1996 áprilisában, egy vasárnapi mise után osztogatott szórólapon. Végigolvastam a lehetõségeket, és bejelöltem az "idõs-beteglátogatást"; úgy gondoltam, kevés szabadidõmbõl futja még arra, hogy némi jó szót, lelki vigaszt vigyek néhány arra rászoruló idõs, beteg embernek. Akkor még fogalmam sem volt, hogyan is néz ki ez a gyakorlatban. Aztán meghívót kaptam a Karitász alakuló gyûlésére. Itt párokba osztottak minket, nekem Hankóné Marika lett a párom. Kaptunk egy címlistát is, ahová tavaly júniusban sorra ellátogattunk.

Marikában nem mindennapi egyéniséget ismertem meg: tele van energiával, munkabírással, segítõkészséggel. Örül, ha adhat, környezetében mindenkihez van néhány kedves szava. Mióta férje meghalt, egyedül mûveli kertjét, süt-fõz az unokáinak. Már évek óta mindennapos segítõje, támasza, bizalmasa a házukban lakó idõs, beteg néninek, akinek a fia Pesten lakik, ezért sokat van egyedül.

Marikával együtt kopogtattunk be ismeretlenként a megadott címekre, ahol, mi tagadás, elég bizalmatlanul fogadtak bennünket. Végül mindenütt megnyíltak a szívek, elmesélték sorsukat, bajaikat. Voltak, akik nem igényeltek további segítséget, mert családban élnek, és anyagilag sem szorulnak támogatásra. De négy helyen úgy gondolták, elfogadják a felajánlott lehetõséget, ahova ma is rendszeresen járunk.

Sárika alig múlt 40 éves, mikor már hat súlyos mûtéten esett keresztül. Hat éve egy agymûtét miatt fél oldala lebénult, az orvosok sem bíztak abban, hogy valaha lábra fog állni. Õ azonban nem adta fel. Hihetetlen kitartással, akaraterõvel elérte, hogy újra járjon, és a kezét is tudja használni. Most a hetedik mûtétre vár. Szinte semmije sem maradt, de bízik Istenben, érzi, hogy nem hagyta el.

Erzsike néni teljesen egyedül él, alig lát, rosszul hall, járni nehezen tud, beteg a szíve, a gerince, nemrég esett át egy hasmütéten. De nagy türelemmel, lelki derûvel viseli sorsát. Csak az háborította fel most, hogy valaki ellopta a csengõgombot az ajtaja mellõl. Micsoda ember az ilyen!

Jutka néni, bocsánat, Juci - mert nem engedi, hogy nénizzük - bár már dédunokája is van, nagyon fiatalos, vidám, csupa mosoly, figyelmesség. Egy fiatalkori baleset következtében lába lebénult, járógép segítségével tud csak járni. Mindig kedves vendégként fogad minket, alig tudjuk elhárítani a kínálását.

Irma néni elsõ alkalommal alig akart beengedni. Hallani sem akart arról, hogy segíteni tudnánk neki. Igen nagy bánata volt: akkor vesztette el hûséges kiskutyáját, aki évek óta egyetlen társa volt magányában. Aztán mégis beengedett, és kiöntötte a szívét. Ez a kedves idõs hölgy csodálatos szellemi frissességgel rendelkezik, bár már közel van a 90. évhez. Minden érdekli, ami a világban történik, mindent számon tart, ami velünk van kapcsolatban. Azt mondja, maga se hitte, hogy ilyen bensõséges, szép barátsággá válik kapcsolatunk. Ma már ez az éltetõje, ez adta vissza az életkedvét. Bár már nemigen hagyja el a lakását, most "edzést" tart, mert szeretne eljönni velünk augusztus 20-án a Fõ téren tartandó misére.

Visszük a Karitász csekélyke ajándékait, - amit Marika mindig megtold valami kertjében termett gyümölccsel, zöldséggel, - és viszonzásul a hála szavait, a szemekben megcsillanó örömöt, sok-sok szeretetet kapunk, ezt hozzuk el magunkkal, ami még sokáig melegíti a szívünket.

(Megjelent: 1997. augusztus 20.)