Szent Rozália

Szeptember 4. kiemelkedõ nap családunk életében. Ez a nap Rozália napja, anyai nagyanyám és szeretett Rózsi nagynéném névnapja, majd pedig elsõ unokám születésnapja is.

Utána néztem a statisztikának, a szép Rozália nevet - aminek jelentése: rózsa - Magyarországon ma közel hatvanegy ezren viselik, de a 2006-ban született leánygyermekeknél nincs az elsõ 100 legdivatosabb név között.

Mikor megemlítettem férjemnek, hogy Szent Rozáliáról szeretnék írni, elsõ reakciója az volt, hogy õ, aki komáromi születésû, gyerekkorában Komárom nagytemplomába, a Szent Rozália templomba járt a szüleivel. Ez a templom az 1710-11-es pestisjárvány emlékére emelt fogadalmi templom utódjaként épült. De számos más hazai templom és kápolna is van róla elnevezve.

Szent Rozália, mint ún. "pestises" szent, elsõsorban a járványos betegségben szenvedõk védõszentje. Legendákkal átszõtt életérõl keveset tudunk. A XII. században élt a szicíliai Palermóban. Nemesi családból származott, édesapja Sinibaldi gróf, Nagy Károly császár ivadéka, nagyon gazdag és befolyásos ember volt. Lánya, a rendkívüli szépségû Rozália jó nevelést kapott, komoly keresztény alapokkal. A királynõ udvarhölgye lett, nemesi házasságot szántak neki. A hagyomány szerint azonban õ egy látomás alapján másképp döntött. Azon a napon, mikor a számára választott lovaggal kellett volna találkoznia, a tükörben saját arca helyett a töviskoronás Jézus arcát látta meg. Ez alapján döntött úgy, hogy Krisztus jegyese akar lenni egész életében. Egyes források szerint megszökött a palotából és 16 éves korában szerzetes lett. (Nem teljesen tisztázott, hogy bencés, vagy a görög bazilita szerzetes rend tagja lett.) Mikor Palermóban pestisjárvány tört ki, visszament a városba a betegeket ápolni, majd remeteként visszavonult a Palermo közelében lévõ Pellegrino hegység egy elzárt barlangjába, ahol imádság, böjt és elmélkedés közepette 1160 körül, még fiatalon fejezte be életét. Halálának pontos dátuma nem ismert, mert senki nem volt mellette, nem is temették el, ám a természet gondoskodott errõl. A barlangban lecsepegõ meszet tartalmazó víz mintegy kagylóval vette körül a testét, és meg is kövesítette. Így találtak rá 1624-ben teljes épségben.

Rozália életszentsége már kortársai elõtt is ismert volt. Egy emberöltõ után elkezdõdött a tisztelete és ezzel együtt holttestének felkutatása is. A kutatás századokon keresztül tartott. 1589-ben egy ferences szerzetessel látomásban közölte a szent, hogy "Bármennyire is kerestek, addig nem találhattok meg, amíg városom, Palermo nem szenved el egy nagy szerencsétlenséget."

Közben a palermói nép körében megjelenései és csodái hamarosan bekövetkeztek. Elõször 1348-ban jelent meg Bivona mellett egy lánynak, akinek megígérte, hogy megszûnik a pestis, ha kápolnát emelnek tiszteletére. Valóban, mire a kápolna kész lett, megszûnt a járvány.

Másodszor Palermo városa szenvedett a pestistõl. Miután restaurálták a Pellegrino hegyén álló kápolnát, ismét megszûnt a szörnyû betegség.

1624-ben hatalmas járvány ütötte fel a fejét Palermóban. Egy asszonynak, akit súlyos betegségébõl meggyógyított, látomásban megmutatta nyughelyét a Pellegrino hegyén, ahol meg is találták egy nyílás nélküli barlangban. A holttest megtalálása után a járvány valóban meg is szûnt.

Megrendítõ látvány lehetett, mikor a sziklatömböt feltörve, megpillantották a megkövesedett testet. Rozáliát eszerint a halál nem érte váratlanul: a földön oldalán fekvõ szent egyik karját kispárnaként a feje alá helyezte, a másikkal egy feszületet tartott. Legtöbb képen, amely Õt ábrázolja, ebben a helyzetben látható.

Ivancsó István (a görög katolikus Papnevelõ Intézet rektora) Szent Rozáliáról írt tanulmányának bevezetõjében mondja a következõket:
"A szentek nem a legendák világába tartozó személyek, hanem olyan embertársaink, akik valóságos földi életet éltek, s az egyház napjainkig szentként tiszteli õket. Kultikus tiszteletük motivációja többrétû. Elsõsorban és mindenekelõtt azért kapják ezt meg, mert életükben kimagasló módon tudtak Jézus Krisztushoz csatlakozni, hitüket megélni, életüket is feláldozva érte akár vértanúsággal - még a legutóbbi idõkben is, nem csak az ókorban - akár csöndes tanúságtétellel. Másrészt erkölcsileg is kimagasló életet éltek, és ezáltal követendõ példát adtak minden kor emberének. Továbbá azért, mert a mennyei dicsõségbe jutva hathatósan tudnak közbenjárni a földön élõ embertársaikért."

Könyörögjünk mi is ehhez a kedves szenthez egy XVII. századból való latin himnusz szavaival, ha betegség támad meg minket:

Szent Szûz Rozáliához (részlet)

Idvöz légy Szûz Rozália,
Krisztus piros rózsa szála,
Mert annál kedvet talála,
Kire bûn tövis nem szálla.

Krisztus példáját követted,
A világot megvetetted,
Atyád javait gyûlölted,
Pompás udvart nem szeretted.

Kietlenben lakni mentél,
Kiben lakó helyt szerzettél,
Szent szándékot véghez vittél,
Kit magadnak célul töttél.

..........................

Te szent tested temetéssel
Bé nem takartatott földdel,
De az hegy-víz csöpögéssel
Környül-vött lött márvány-kõvel.

Sok száz idõ múltán Isten
Országoknak pestis ellen
Téged rendelt, légy hát jelen,
Kit tisztelünk minden helyen.

Dicsértessék Szent Háromság,
Böcsültessék Szûz méltóság,
Rozália légy orvosság,
Pestist ûzõ szent imádság.
                      Ámen

(Megjelent: 2007. október)