Üdvözöljük Hajagos Béláné Fehérvári Csilla oldalán!

Gimnáziumi évek

Tartalom:

Bevezetés

Tavaly, azaz 2006-ban 45 éves érettségi találkozóra jöttünk össze egykori gimnazisták, akikkel négy éven keresztül együtt koptattuk a miskolci Zrínyi Ilona Leánygimnázium padjait. Ez volt a második megrendezett találkozónk, az első tíz évvel korábban volt, ami igen mély benyomást tett rám. Gondolom, mind így voltunk ezzel, hisz amikor szétváltak útjaink, még hamvas kislányok voltunk, a 35 éves találkozón pedig már meglett idősödő hölgyek, felnőtt gyerekekkel, sőt unokákkal a hátunk mögött. Alig ismertük meg egymást. Megfakultak az emlékeink is, kiszorították azokat a későbbi élmények, a főiskola vagy egyetem évei, házasságkötés, esetleg válás, gyerekszülések, munkában töltött évek, stb. Nehéz felidézni, milyen is volt az akkori életünk, ha törném is a fejem, csak hézagos, felületes emlékek jönnének elő. Milyen jó, hogy notórius naplóíró voltam, most arra támaszkodva tisztább képet tudok rajzolni magam elé. Elhatároztam, hogy naplóm segítségével felidézem azokat az eseményeket, amik akkor történtek velem illetve akkori társaimmal.