Üdvözöljük Hajagos Béláné Fehérvári Csilla oldalán!

Harangszó cikkek

Tartalomjegyzék


Szent Erzsébet - a Karitász védőszentje

Valahol messze, a németországi Marburg katedrálisának egyik mellékkápolnájában örök álmát alussza a legendás magyar királylány, Árpádházi Szent Erzsébet, akit az egyházművészek rendszerint rózsák között szoktak ábrázolni. Rövid, mindössze 24 évnyi élete olyan, mint egy mese: nagy boldogságban és nagy fájdalomban egyaránt része volt, s mindezt olyan fenséggel és életszentséggel viselte, hogy a mai napig példa lehet mindnyájunk számára.

Hogyan lehet egy 13. században élt királykisasszony egy 21. századi nő példaképe? Erzsébet olyan örök női eszményt képviselt, amit nem kezdett ki az idő: ő volt az ideális menyasszony, odaadó feleség és anya, de mindezen túlmenően gyermekkorától kezdve felvállalta a betegek és szegények istápolását, ami mély Isten-szeretetből, vallásos buzgalomból fakadt.

II. Endre magyar király és a Bánk bán-féle összeesküvés áldozataként elhíresült Gertrudis gyermekeként, 1207-ben született. Már kicsiny gyermekkorában kitűnt társai közül hitbuzgalmával, játék közben is el-elszökött társaitól, hogy besurranva a templomba, imádja Krisztust. Feljegyezték róla, hogy amit kislány korában ajándékba kapott, abból mindig tizedet adott a szegény leányoknak, és arra buzdította őket, hogy gyakran imádkozzanak, kérjék a Szent Szűz közbenjárását. Ő maga is Isten Anyját választotta példaképének.

A kor szokásai szerint nagyon korán, már 4 éves korában eljegyezték Thüringia leendő grőfjával, Lajossal, és hogy a kis menyasszony szokja a környezetet, elvitték a vőlegény házába, Warburg várába, ahová fényes kísérettel, kincstárnyi hozománnyal érkezett. Itt egy kedves, szép, szerelmes és boldog menyasszonyt látunk magunk előtt. A 10 évvel később megkötött házasság is mindenki számára épülésül szolgáló, boldog családi élet képét mutatja. Erzsébet következetesen elkíséri férjét mindenhová, ünnepekre, utazásokra, vadászatokon mellette lovagol, ha mégis el kell válniuk, gyászruhát ölt, míg viszont nem látja. 20 éves, mikor bekövetkezik számára a rettentő szerencsétlenség, férje elmenetele a keresztes hadjáratba, ahonnan sohasem tért vissza. Ettől kezdve gyász az egész élete. Mikor megtudja férje halálhírét, nyolc napig nem tér magához a sírástól. Fogadalmat tesz, hogy nem megy férjhez többé, ezt állja akkor is, mikor II. Frigyes császár kéri feleségül. Tudjuk, hogy három kis gyermekének gondos és szerető édesanyja volt, és mint "háziasszony", nagy házának vezetésében is megállta a helyét.

Mindezen túl mégis engem leginkább az a szeretet fogott meg, amivel a rászoruló szegények és betegek felé fordult, mindenekelőtt nagyszabású jótékonysággal. A legenda számtalan történetet örökített meg irgalmas cselekedeteiről, a művészek is a jótékonyság angyalát dicsőítik benne. Már gyermekkorában is a szegényei közt érzi legjobban magát, s ha csak tehette, kosárszám cipelte az ételt az éhezőknek. Később, a wartburgi vár alatt nagy házat építtetett, ahol a zarándokok és koldusok szállást, éhezők ételt, a betegek ápolást kaptak. De legjobban szerette személyesen keresni fel a szegényeket, és házukba vinni el adományait, hogy megbizonyosodjék róla, kinek mire van szüksége.

Férje halála után el kell hagynia addigi otthonát. Ekkor özvegyi javaiból kórházat rendezett be Marburgban, ott szolgálta a betegeket, mint betegápoló. Tudatosan csatlakozott Assisi Szent Ferenc követőihez, ő a meghonosítója Németországban a ferences harmadrendnek, maga is vállalva a teljes szegénységet, 1231. november 17-én bekövetkezett haláláig.

Számtalan legenda és csoda fűződik nevéhez. Mindössze négy évvel a halála után megtörtént a szentté avatása, és így csatlakozott ő is az Árpádház nagy szentjeinek sorához. Névnapját a római naptár szerint november 19-én, temetése évfordulóján ünnepeljük.

(Megjelent: 2005. október)