Üdvözöljük Hajagos Béláné Fehérvári Csilla oldalán!

Harangszó cikkek

Tartalomjegyzék


Büszkeségünk, a vegyeskar

Nemrégiben a gyerekkori naplóm lapozgatva, egy bejegyzés ragadta meg a figyelmemet. Budapesten nyaraltunk, szálláshelyünk a várban volt, és vasárnap lévén, a Mátyás templomba mentünk misét hallgatni. Így írtam erről: "11-kor voltunk a koronázási templomban misén. Szívbemarkolóan gyönyörű mise volt, álomszép zenekarral, szólistával és kórussal. A templom is lenyűgöző, remek akusztikával. Az itt lakók nem is tudják, milyen szerencsések, hogy minden héten ilyen élményben lehet részük." Akkoriban arról ábrándoztam, hogy egyszer talán én is énekelhetek egy ilyen templomi kórusban.

Fél évszázadnak kellett eltelnie, mire ez az álmom megvalósult. Itt a gyönyörű templom, csodálatos az akusztika, megalakult a kórus, amelyben szebbnél szebb kórusműveket énekelhetünk, és vannak jó hangú szólistáink is.

Még a kilencvenes évek elején megkíséreltem egy templomi énekkart összehozni, de ez akkor nem sikerült. Úgy tartották a hívek, és az akkori kántorunk, hogy népénekeket kell énekelni, amelyeket mindenki ismer. Akkor valóban nem voltak meg hozzá a feltételek. Ezért vállalkoztam arra, hogy a református kórusban fogok énekelni, hiszen azzal is Istent szolgálom. Az élmény, hogy megszólaltathatjuk nagy zeneszerzők többszólamú egyházi műveit, boldoggá tett. A kórus pedig szeretetteli közösséggé kovácsolódott, ahová több, mint 10 éven át jól esett tartozni.

2007-ben azonban új katolikus templomot szenteltek Kazincbarcikán. Új kántorunk, Kálmán András örömmel vállalkozott egy vegyeskar betanítására, vezetésére. Toborzásunk eredményeképp létrejött egy kórus, melynek felállásakor az volt a hivatása, hogy a templomszentelés ünnepét még szebbé és emlékezetesebbé tegye. A bemutatkozás remekül sikerült, számtalan elismerést, dicséretet kaptunk. Így aztán nem oszlott fel az alkalmi együttes, hanem továbbra is együtt maradt. Bár néhányan kimaradtak azóta, de jöttek helyette újak, jó hallású és hangú, énekelni szerető emberek. Két és fél év alatt közel ötven művet szólaltattunk meg különböző alkalmakkor. Vannak közte Kodály Zoltán, Halmos László, Josquin des Prés, Dvořák, Bárdos Lajos, Ottó Fischer, Farkas Ferenc, Menegali, Praetorius, Bach kórusművek, gregorián és ortodox dallamok. Voltak koncertjeink, részt vettünk tavaly a városi dalostalálkozón, és legfőképp ünnepeinket tettük szebbé, változatosabbá. Minden alkalommal méltó elismerésben volt részünk. Úgy tudom, Kazincbarcikán mi vagyunk az egyetlen vegyeskar, ami azt jelenti, hogy férfi és női szólamok is vannak benne. De valóban vegyes az összetétele, mert vannak benne fiatalok és idősek, dolgozók és nyugdíjasok, egyedülállók és családosok, mindenkit befogad a kórus, aki tud és szeret énekelni, és hajlandó vállalni a próbákkal járó fáradságot.
Mert bizony ahhoz, hogy a végeredmény szép legyen, sok-sok áldozatos munkára van szükség. Már az időpont kijelölése sem könnyű feladat, hogy mindenkinek megfeleljen. És itt van a helyszín kérdése. Az új templomban sok helyiség van, de ha próbálunk, és kieresztjük a hangunkat, az bizony lehallatszik. Igaz, mindig hétköznap tartjuk a próbát, de akkor is vannak csendben imádkozni vágyó hívek a szentmisék előtt. Ebből adódott a problémánk. Néhány alkalommal, amikor a görög katolikus templom búcsúünnepi koncertjére készültünk, együtt kellett próbálnunk az orgonával. A próba elhúzódott, az imacsoportok már gyülekeztek. Sajnos, nem sok megértésre talált kórusunk, sőt, heves támadásokat kellett elviselnünk. Pedig mi ugyanazért énekelünk, amiért ők imádkoznak, s mint tudjuk, aki Isten dicsőségére énekel, kétszeresen imádkozik!

Ezúton kérem az imacsoportok türelmét és megértését, talán, ha a mi áldozatvállalásunkat látják, ők is képesek lesznek egy kis áldozatot hozni. Mert nemcsak egyházközségünknek, hanem egész városunknak büszkesége lehet vegyeskarunk, a Szent Család kórus.

Megjelent a Harangszó 2009. Teréz napi számában.