Üdvözöljük Hajagos Béla oldalán!

bevezet

Pályafutásom

(Vázlat)

1950-ben a mosonmagyaróvári piarista gimnáziumban érettségiztem. Eredetileg a műszaki egyetemre jelentkeztem, de átirányítottak a TTK matematika-fizika szakára. Az átirányítás oka egyrészt a származásom, (apámat állami tisztviselőként B-listázták), másrészt az iskola azon véleménye, hogy matematikai felkészültségem viszont kiváló. Már gimnazista koromban előfordult, hogy a matematika tanáromat helyettesítettem a dolgozók gimnáziumában. Az egyetemen annak ellenére, hogy politikailag megbízhatatlannak számítottam, rögtön DISZ-csoporttitkárnak bíztak meg. A csoportom a lemorzsolódások miatt megszűnt, ezután alapszervi tanulmányi felelős, majd közönségszervező lettem. Másodéves koromtól kezdve matematikai gyakorlatot vezettem, mindig az alattam lévő matematika-fizika évfolyamon. Amikor végeztem, nem maradhattam bent az egyetemen, politikai okok miatt, de elsőként választhattam a munkahelyek közül. Én a hatvani Bajza gimnáziumot választottam, mivel a szüleim Budapesten laktak, és ez volt a legközelebb.

Hatvanban hiány volt matematika szakos tanárokban, ezért két iskolában is tanítottam, hét tanmenetet készítettem. Egy hónap után, a városi pedagógus szakszervezet Munkaügyi Egyeztető Bizottságának lettem az elnöke, mint szakszervezeti tag. Ezen keresztül kerültem először kapcsolatba Lini Istvánnal, aki a hatvani, megszűnőben lévő Vegyipari Technikum igazgatója volt. 1956-ban a Nehézipari Minisztérium megbízta Lini Istvánt, hogy szervezzen vegyipari technikumot Kazincbarcikán, ahol a Borsodi Vegyi Kombinátnak technikus szükségletét lett volna hivatva az új iskola kielégíteni. Ezt Lini azzal a feltétellel vállalta, hogy ő választhatja ki a tanárait. Az addigi ismeretségünk alapján, engem hívott matematikát tanítani.

1956. szeptemberben hárman érkeztünk Kazincbarcikára, én Linivel, és Szegedről Juhász Árpád. A tanév ekkor, az első évben kicsit késve kezdődött. A BVK későbbi kereskedelmi igazgatósági épületét kapta meg ideiglenesen a Vegyipari Technikum, ami akkor a rendészek kaszárnyája is volt. Az egyik szárny legfelső emeletét még a BVK rendészei foglalták el. Ebben az épületben kellett kialakítani az iskolát, a szükséges laborokkal, kollégiummal együtt, indulásban az első évfolyam számára.

Megérkezésünkkor az épület még be sem volt egészen fejezve, az iskolapadok összedobálva, szanaszét hevertek. Festettük a padokat, hogy elkezdhessük a tanítást, rendezkedtünk, Lini még WC-t is pucolt... Akkori szóhasználattal társadalmi munkában hoztuk használható szintre az épületet. Az egyik teremben aludtunk eleinte Linivel és Juhász Árpáddal. A bejárat fölött sokáig ott ékeskedett a munkások által felpingált szöveg: TEKNIKUM.

De néhány hét alatt kialakult a rend és elkezdtük a tanítást. Első évben még csak két osztály volt, egy fiú meg egy vegyes.

Hatvanban ekkor még az utolsó évfolyam számára tartott a technikusképzés. Ott Bencz Győző volt a műhelyfőnök, ő szerelte le és küldte Barcikára a laboratóriumi berendezéseket. Itt a földszinten került kialakításra a kémiai laboratórium. A labor vízelvezetéséről egyszer csak kiderült, hogy a csatorna nincs bekötve sehová, egy darabig elnyelte a vizet, aztán folyt vissza...
A városban már épült az új iskola, de az még évekig nem lett kész.

Az iskola jó hírét bizonyítja, hogy általában többszörös túljelentkezés volt, így csak azok kerültek be, akik a legjobbak voltak. Az itt végzettek között aztán alig volt, aki elment technikusnak, többsége tovább tanult egyetemeken, főiskolákon. Másrészt úgy nézett ki, hogy a vegyipar gyors fejlődése miatt már nem elég ez a szint, ahhoz azonban, hogy több kémiát tanítsanak ezeknek a gyerekeknek, több matematika és fizika, magasabb képzettség szükséges. Linivel, akivel szoros baráti viszonyban voltam, sokat gondolkoztunk azon, hogyan lehetne az itt tanuló technikusoknak lehetőséget biztosítani egy magasabb szintű képzésre. 1961-ben kidolgoztunk szaktanárok egy kétéves továbbképzési programot, amivel Lini felment a Nehézipari Minisztériumba. Ott azonban más tervvel álltak elő.

A minisztériumi oldalról az volt az elképzelés, hogy egy olyan iskolára van szükség, mint voltak régen a „felsőipari iskolák”, ami a technikus és mérnök közötti képzettséget biztosít. Nem azt kell csinálni, hogy a technikumi képzést két évvel megemelni, hanem olyan iskola kell, amit gimnáziumi érettségivel is el lehet végezni. Így alakult ki a felsőfokú technikum gondolata, amit a Nehézipari Minisztérium 1961-ben országosan be is vezetett.

Hirtelen kellett a tanmenetet elkészíteni, egy hetünk volt rá, hogy átdolgozzuk az eredetileg kétéves képzés tantervét. Ezt el is fogadták, és meghirdettük a pótfelvételit. Már ekkor is elég nagy volt a túljelentkezés, így ki lehetett választani egy jó színvonalú évfolyam tanulóit. 1961. októberében beindult a Felsőfokú Vegyipari Műszerezési és Automatizálási Technikum, aminek nevét egy év múlva módosították, és így lett Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikum mérés és szabályozástechnikai tagozat. Az iskola az időközben elkészült új épületben, a Lenin út 1. sz. alatt nyert elhelyezést, a második emelet egyik tantermében.

Szakmailag teljesen új volt ez az iskolatípus, nekünk kellett kialakítani, hogy mi az, amire szükség lehet. Ezért aztán az elején még elég felemás volt a matematika oktatás, kicsit egyetemi oktatási szinten indult. De senki nem szólt bele, hogy mi legyen benne a matematika tananyagban, és mi nem. Amit előterjesztettem, azt szó nélkül elfogadták. A házilag nyomtatott jegyzetem, amit akkor írtam, megfelelően átdolgozva és kiegészítve, a szaktárgyak igényeihez alkalmazva jutott el a végleges formába, aminek eredménye egy tankönyvkiadó által kiadott jegyzet lett. Minden évben írásbeli és szóbeli felvételi alapján kerültek be a hallgatók, aminek tematikáját matematikából én adtam meg. Lini mindkét intézmény igazgatója volt, én is felsőfokú technikumi docensként egy darabig mindkét helyen tanítottam.

Cornidesről: miután az 56-os dolgai miatt eltanácsolták az egyetemi katedrától, itt dolgozott a BVK-ban. Itt ismerte meg aztán Lini és járta ki a minisztériumban és a pártnál, hogy óraadóként taníthasson a vegyipariban, majd a felsőfokú technikumban is. Cornides csak pár évig volt itt, átment a miskolci egyetemre oktatónak.

A tanári karról: Kezdetben kevés kinevezett tanár tanított a felsőfokú technikumban, a többségük óraadó volt, akik főállásban a BVK-ban dolgoztak, vagy máshol tanítottak.

Elkészült 1963-ra az új szárnyépület is, ahol korszerű előadókban taníthattunk. 1970-ben a miskolci egyetemhez csatoltak, mint annak főiskolai karát. Ennek már Szilágyi Gábor lett az igazgatója. Ekkor neveztek ki főiskolai tanárnak, és így már a munkakönyvem az egyetemhez került. A tanszékek kialakítása már korábban megtörtént. Pályafutásom alatt voltam tanszékvezető, és időnként beosztott, és szakszervezeti titkár, majd elnök 28 éven keresztül.

Másodállásban, mint gazdasági matematikus, az Ózdvidéki Szénbányáknál dolgoztam, ahol az alkalmazott matematika új területeit kellett megismernem és felhasználnom (korreláció és regressziószámítás, matematikai programozás stb.). Ekkor kezdtem a számolástechnikával foglalkozni: kezdve a kézi-, majd a mechanikus, majd az elektromos végül elektronikus, digitális számoló eszközök alkalmazásával a számításokban. Tapasztalataimat fel tudtam használni később az oktatásban is. Ez a munka a borsodi bányák összevonása után megszűnt.

A 70-es évek elején egy közös ismerős kolléga összehozott bennünket a Geofizika Tanszék vezetőjével, Steiner Ferenccel, aki éppen számítógéphez értő matematikust keresett. Így összehangolva a tudományos munkát, 35 éven keresztül dolgoztunk együtt. Ízelítőül feltettem néhány tudományos cikkemet, amelyek irodalmi jegyzékében megtalálható a közös cikkeink listája. Ezekben a matematikát én adtam, a geofizikát Steiner, és ő fordította le angolra. Sajnos, Steiner Ferenc az elmúlt évben váratlanul elhunyt.

A Főiskolát 1989-ben Kazincbarcikán megszüntették ill. beolvasztották a miskolci Műszaki Egyetembe. A lépcsőzetes megszüntetés feladatával már Keresztes János volt megbízva, mint igazgató. A Főiskola utolsó napjáig tanítottam Kazincbarcikán, majd a miskolci egyetemen folytattam a munkát az ottani Matematika Intézetben. 1994. január 1.-én mentem nyugdíjba.